Golub Iván

Utolsó frissítés:

a Magyar Kórházszövetség elnöke

"Világnézetem szerb, hitem szerb, anyanyelvem szerb, identitásom szerb és politikai tevékenységem is kizárólag szerb. Nálunk döntő a nemzetiségi kötődés" - ad szociológiai ars poeticát a pomázi, ortodox papot, földműveseket és tanárokat felmutató család orvossá lett gyermeke. Igaz, a papa mezőgazdászdoktor, a Teleki-Vattay-kastély gazdatisztje, 1936-1945 között kisgazda politikus, utóbb pedig a pomázi szakszövetkezetet vezette. "A megyei párttitkár 1971-ben még kitüntette, de rá pár hónapra már meghurcoltatta, mert megpróbált ellenállni, hogy szövetkezetét beolvasszák az Óbudába" - említ egy traumatikus momentumot. Mégis: "baloldalivá alakultam, igaz, némi konzervatív beütéssel, hiszen benne voltam a budai püspök tanácsadó testületében" - kapunk ízelítőt a kádári társadalmi mixtúrából. Mindez persze csak körítés az 1972-ben szerzett orvosi diplomához, minek nyomán máig egyetlen munkahelyére, a zuglói Uzsoki utcai kórházba szegődik. Onnan pályázza meg 1995-ben a kórház főigazgatói székét, amit el is nyer. Az 1977 és 1989 közötti párttagságot "ma sem diszkvalifikálnám az életemből". Még az MSZP-be is csaknem átlép, de "amikor 1990 elején a párt nem tett különbséget a milosevicsi diktatórikus Jugoszlávia és a szerbek között, úgy éreztem, ki kell szállnom" - ad pótlólag ideológiai anamnézist. Menetből még egy egészségügyi szakközgazdász diplomát is szerez, miközben idén márciusban a Magyar Kórházszövetség elnökévé is emelik.

"Galambokat tenyésztek, szívesen kertészkedem, a táskám egy fél autó árányi fekete tintájú töltőtollal van tele, és van vagy 250 nyakkendőm is, mert azokat is gyűjtöm" - említi passzióinak széles spektrumát az elnök-főigazgató, aki születésétől fogva az elődök időközben átépített családi házában él. Felesége fizikus, az ELTE docense, leánya tanár, fia negyedéves medikus. "Pomázi szerb barátaimmal minden nyáron Montenegróban, a Kotori-öbölnél nyaralunk. Már tervezem, hogy nyugdíjas éveim felét ott töltöm majd" - beszél egy lehetséges perspektíváról.

- Krónikus az egészségügy körüli felfordulás: a politika a szakmai kerekasztal, az ország a kórháztörvényi népszavazás lázában ég. Ön is azok közé tartozik, akiket az 50 százalékos fizetésemeléssel nem lehetett korrumpálni?

- Én abszolút támogattam ezt, és a kurzus legtisztességesebb lépésének tartottam. Egyet azonban elhibáztak. Miután az 50 százalékos emelés után kiderült, hogy a büdzsé nem bírja el, nyomban azt kellett volna kommunikálni, hogy legyen utána csak 10 és a következő évben 6 százalék, és semmiképpen sem azt, hogy azért, mert a szakma, a szakszervezet és a kamara elégedetlenkedik, most nem adunk egy fillért sem. Nagy hiba volt a szimpatikus döntés erkölcsi hozadékát annullálni.

- Hozzászokhatott a gyűrődéshez, hiszen sokáig dolgozott belgyógyászati rehabilitációs osztályon, ahol bizony ritka a teljes gyógyulás. Már csak ezért is strapabíró lélek lehet. Ezzel magyarázható, hogy mindvégig egy helyen maradt?

- Alkatilag ragaszkodó típus vagyok. Elég csak arra utalnom, hogy ma is a szülői házban élek. Számomra fontos, hogy abban a szobában nézem a tévét, ahol megszülettem.

- Persze minden ilyesfajta hűség értékét csak emeli, ha volt más lehetőség, csábítás...

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hívtak. Mert miért is hívtak volna? A hívás mögött bizonyos kapcsolatok rejlenek. Nekem pedig soha nem voltak különleges kapcsolataim. Én kőkeményen megdolgoztam az eredményeimért.

- Így is feljutott a kórházvezetői csúcsra. De nem volt mégis kissé menekülés is az ide törekvés? Például az osztály taposómalmából? Esetleg a magasabb jövedelem irányába?

- Talán mindez együtt. De persze döntőnek éreztem a feladatban rejlő kihívást. Többször elmondtam azt is, a legnagyobb fővárosi kórházak főigazgatói azzal, hogy Demszky Gáborral azonos szintű fizetést kapnak, viszonylag elégedettek lehetnek. Én is: főorvosaim 220 ezer forintos béréhez képest többször annyit kapok.

- És a paraszolvencia? Lehetséges, hogy némelyik beosztottja mégis többet visz haza?

- Ha bármelyikük dupla paraszolvenciát kap is, én többet keresek. Ráadásul amit én kapok, azt törvényesen kapom.

- És még hatalma is van mellé... Élvezi?

- Ezt a legkevésbé. Alorvosként, adjunktusként is - sokak szerint - népszerű voltam. Az Uzsoki nagy erénye, hogy mindig demokratikusan vezetett intézmény volt. Az étteremben nincs főigazgatói asztalunk. Ma például két mentős kollégával ettem meg az ebédet, és nem a főorvosok társaságában.

- Ezek után könnyen válaszol majd arra a kérdésre, hogy be merne-e feküdni rangrejtve, álruhában, afféle egészségügyi Harun ar-Rasídként az ön által igazgatott intézménybe?

- A legtöbb orvos és kórházigazgató még egy röntgent sem csináltat magáról a kórházában. Én természetesen itt röntgeneztetném meg magam. És ha beteg lennék, közvetlen munkatársaimmal nézetném meg magam. Pontosan tudom, hogy a tüdőmet X., a vesémet Y., a prosztatámat pedig Z. orvos gondjaira bíznám.

- Máshol is nagy a tét. Itt van például a kórház-privatizáció. Ha mégis bejönne, vállalná egy ilyen intézmény igazgatását, vagy inkább a magánpraxissal próbálkozna?

- Szerencsésen alakult a sorsom, mert a szüleimtől és nagyszüleimtől méltatlanul elvett földtulajdonunkat részben visszakaptam. És ez erős biztonságérzetet ad. Vagyis cseppet sem félek, mi lenne, ha holnap mást kellene csinálnom.

- Csak nem menne földművesnek? Vagy riasztja a vállalkozási szisztéma?

- Dolgozom magánpraxisban, egy uzsokis kolléganőnk budai magánrendelőjében. Heti egyszer megyek, de nem viszek magammal mást, csak egy fonendoszkópot. A honorárium fele az övék, a fele az enyém. De kész ráfizetés. Mondjuk egy rendelésen, ha megvizsgálok három beteget, egyenként 4 ezret kapok. A benzinem többe van.

- Búfelejtőül ott vannak a galambok. Beavatna számunkra eddig rejtett szépségeikbe?

- Ezek mind gyönyörű házi díszgalambok. A galamboknak is vannak standardjaik. Fontos például a tollazat, a színek, a faroktollak száma, a csőr, a szemek színe. Van vagy több tucat fajtajegy, és ezeket mindig végignézem. A másik, hogy szapora állat lévén - évente hétszer-nyolcszor tojik és költ - irányítani is lehet a párválasztást.

- Az orvoslásból már kiszállt, amikor főigazgató lett. Most szövetségi elnök. Szóval sejtünk azért még a galambokon túli ambíciókat is...

- Egyszer már hívtak államigazgatási pozícióba, de nemet mondtam. Nem vagyok eléggé adminisztratív és hivatalnok. Főigazgatóként sem esett kedvemre, amikor hivatalos hatóságoknak kellett leveleket fogalmaznom. Persze azt is meg lehet szokni.

- Azt is meg tudná szokni, ha valakinek eszébe jutna ön mint miniszter?

- Ezen csak jólesően mosolyognék.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN