A Hajdú Energia vezetői megújuló energiaforrások hasznosításával, energetikai rendszerek telepítésével foglalkoznak. Kiss Árpád – a cég egyik tulajdonosa – szerint az első feladat a fejlődés, a cég hosszú távú sorsáról ráér később dönteni.

Fiatal cég a Hajdú Energia Kft. Pontosan mikor alakultak és milyen profillal?

2011. év végén alakítottuk a céget, elsősorban megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozunk, ez a fő tevékenységünk. Ezen belül napelemes villamos áram-termelés, napkollektoros meleg víz előállítás és fűtésrásegítés, illetve az úgy nevezett biomassza-tüzelési rendszerek kiépítése – ebbe beleértendő a fa- és faszármazék-, faapríték-, pellettüzelés – a profilunk. Fiatal, kisgyermekes családapák vagyunk, ketten, ötven-ötven százalékos tulajdonrésszel. A társam 40 én 38 éves vagyok, energetikával foglalkoztunk korábban is. Egy multinacionális cégnél helyezkedtünk el a diploma megszerzése után. Ugyanannál a cégnél dolgoztunk vezető beosztásban, tehát a szükséges pénzügyi és vezetési ismereteket is megszereztük a műszakiak mellett. A tanulópénzt ilyen formán nem a saját vállalkozásunknál kellett kifizetnünk. Az önállósodás után nagyon hamar rájöttünk arra, hogy az energetikai beruházások kivitelezését – amelyet a tervezéstől az átadásig végzünk – úgy tudjuk megkönnyíteni, ha a pályázatírással is foglalkozunk. Nagyon nagy igény mutatkozik ezekre a rendszerekre, de a forrást is elő kell teremteni rájuk. Ezért kialakítottunk magunk köré egy olyan csapatot, akikkel együtt a pályázatok előkészítésével és megírásával is tudunk foglalkozni. Ez olyan energetikai pályázatok írását jelenti, amely az ügyfeleinket segíti az általunk kivitelezett munkák költségeit fedező forráshoz. Az ügyfeleink magánszemélyek, gazdasági társaságok és önkormányzatok. Mindhárom szegmensben jelen vagyunk. Ezt fenn is szeretnénk tartani, mert általában a három ügyfélkör közül egy időben csak egynek van lehetősége pályázni. Ha egyik szegmenst sem hanyagoljuk, akkor találunk magunknak egész évben munkát. Sokat segített továbbá, hogy a kezdetektől testre szabott finanszírozási formákat tudtunk igénybe venni a CIB Banknál.

Megérte belevágni? Teljesültek a terveik?

Mivel nulláról indultunk elmondhatjuk, hogy dinamikusan tudtunk növekedni. Úgy néz ki, hogy az idei évben majdnem megháromszorozzuk az árbevételünket az előző évhez képest. Most érjük el a harmadik lezárt üzleti évünket, és mostanra erősödtünk meg annyira, hogy önállóan, nyílt közbeszerzési pályázatokon is el tudjunk indulni. Azaz már nem csak azokat a munkákat tudjuk elvégezni, amelyeket mi kutattunk fel, hanem versenyezni is tudunk egy-egy kivitelezési munkáért.

Hogyan tovább? Terveznek bővülni, új piacokat találni, új tevékenységbe fogni?

Mindenképp szeretnénk a 2014-2020-as pályázati ciklusban aktívan részt venni. Az eddigi tapasztalataink szerint mindhárom ügyfélkörben jelentős igény mutatkozik a pályázati források lehívására. Információink szerint a mostani ciklusban energetikára és vállalkozásfejlesztésre picit több forrás lesz, mint az előző időszakban. Mivel mindhárom szegmensben szereztünk tapasztalatot, úgy gondoljuk, hogy továbbra is sikeresen fogunk tudni pályázatokat készíteni a megrendelőinknek majd lebonyolítani a kivitelezést. Komplex energetikai beruházásoknál – ahol építészeti feladatok is vannak, például nyílászárócsere vagy homlokzati felújítás – más cég bevonásával tudjuk a munkát elvállalni.

Gondoltak már a stafétabot átadására? Említette, hogy mindketten családosak, szeretnének generációkon átívelő családi vállalkozássá fejlődni?

Még az általános iskola választása előtt vagyunk, úgy gondolom korai erről dönteni. Természetesen szeretnénk a gyermekeink képességeiket erősíteni, megfigyelni milyen tevékenységekben jók. Hogy végül a nyomdokainkba lépnek, vagy valami egészen mást választanak, azt még nem látjuk. Egyelőre a saját pozíciónkat szeretnénk a piacon erősíteni, olyan volument szerezni, hogy ha arra kerül a sor, akkor valóban érdemes legyen a stafétabotot átadni.

„Sikertényezők Bodnár Zoltán, a CIB kisvállalati terület vezetőjének szemével:

  • Nyitottság az innovációra.
  • Profi fókusz a pályázati lehetőségekre.
  • Tudatosan felépített stratégia.”

A megjelenés támogatója a hazai vállalkozások szakértő partnere a CIB Bank Zrt.