Augusztus 19-én grafikai kiállítás nyílik a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány jóvoltából a Várkert Bazár Testőrpalotájában. A tárlat Szalay Lajos és Koloman Sokol műveit és Picasso művészetével való kapcsolatukat járja körül és november 13-ig látogatható.

A magyar rajzművészet kiemelkedő alkotója, Szalay Lajos (1909–1995) és a szlovák grafika enigmatikus alakja, Koloman Sokol (1902–2003) ugyanabból a földrajzi és szellemi közegből indult, sorsuk pedig megdöbbentő párhuzamokat rejt: életük jelentős részét az amerikai kontinensen töltötték, életművük gerincét az Egyesült Államokban alkották meg, miközben közép-európai identitásukat messzemenően megőrizték, sőt, féltve ápolták.

A Várkert Bazár Testőrpalotájában augusztus 19.  és november 13. között megrendezésre kerülő, a két művész életművének legjelentősebb darabjait felvonultató  Szalay – Sokol – Picasso kiállítás a 20. századi rajzi kultúra gyökereit és kultúrtörténeti hátterét mutatja be két olyan közép-európai művész életművén keresztül, akik bár személyesen soha nem találkoztak, az életrajzuk mégis több ponton összeforrt.

A kiállítás arra is rávilágít, hogy a hasonló életút mellett Szalay Lajos és Koloman Sokol alkotói szemléletét egyaránt meghatározta Pablo Picasso (1881–1973) hatása: bár a két művészre ugyan más és más szempontból hatott a Picasso-jelenség, de egyikük sem tudta kivonni magát a mester karizmája alól.

A kiállítás a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Pozsonyi Városi Galéria szakmai összefogásának eredménye, a kiállítás anyagába több mint 130 Szalay, mintegy 70 Sokol-mű, ezeken túl pedig 13 Pablo Picasso által készített alkotás került.

További információ: www.kogart.hu