Technikával fordulnak a technika ellen, így akarják visszacsábítani a számítógéphez szokott gyerekeket a játékgyártók...

Technikával fordulnak a technika ellen, így akarják visszacsábítani a számítógéphez szokott gyerekeket a játékgyártók, akik ezen a héten mutatják be újdonságaikat az Amerikai Nemzetközi Játékvásáron. A gyerekek egyre fiatalabb korban kerülnek a technológiai termékek bűvkörébe, a klasszikus játékok forgalma az utóbbi években alig változott. A 22 milliárd dollár körüli amerikai játékpiac tavalyi minimális, 100 millió dolláros bővülése is főként az elektronikai cikkek iránti kereslet 22 százalékos megugrásának köszönhető. A játéktervezőknek az jelent kiutat, hogy zuhan az egykor méregdrága high-tech eszközök - mikroprocesszorok, mini elektromotorok - és nyersanyagok ára, megjelentek az egyre könynyebb és tartósabb akkumulátorok. A 20 ezer nemzetközi szakmai vásárlónak New Yorkban egyebek közt olyan távirányítású szitakötőt (képünkön) mutatnak be, amely a rovar mozgását utánozva marad a levegőben, és van robot, amely felszállni képes helikopterré alakul át. Akad olyan gyerekjáték, amely akár személyiségi jogi aggályokat is felvethet: egy amerikai cég kémjárművek egész sorozatát gyártja, egy távirányítású kisautója például videokamerával van felszerelve, és kábel nélküli kapcsolat útján közvetít képeket, egy másik pedig olyan mikrofont hordoz, amely több mint 20 méter távolságból is képes hangokat lehallgatni. dabasi andrás / magyar nemzeti múzeum

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Heisler András: Nyugi, beszélgessünk, mielőtt szobrot állítunk

Heisler András: Nyugi, beszélgessünk, mielőtt szobrot állítunk

Még mindig csőbe húzza az utazókat a Booking.com, hiába ígértek mást

Még mindig csőbe húzza az utazókat a Booking.com, hiába ígértek mást

A gyenge forint miatt is érdemes lépniük a magyar hiteleseknek

A gyenge forint miatt is érdemes lépniük a magyar hiteleseknek

Több száz pilótát küldene el a Ryanair

Több száz pilótát küldene el a Ryanair

Erről azért tudjon, ha pornóoldalak is megnyílnak időnként a gépén vagy telefonján

Erről azért tudjon, ha pornóoldalak is megnyílnak időnként a gépén vagy telefonján