Védettség helyett a jelek szerint fertőzést okozott egy angol laboratórium.

Védettség helyett a jelek szerint fertőzést okozott egy angol laboratórium. A Surrey grófságban felbukkant száj- és körömfájás okát lapzártánkkor még vizsgálták, sokan azonban az érintett farmtól 6 kilométerre, Pirbrightban található állat-egészségügyi intézetet teszik felelőssé. A laboratóriumban a száj- és körömfájás több mint ötezerféle vírustörzsét őrzik, és legutóbb júliusban állítottak elő belőlük vakcinákat. A gyanúnak alapot adhat egy 1950-es évekbeli eset is. Az akkori száj- és körömfájás járvány kitöréséért ugyanezt a pirbrighti intézetet tették felelőssé - olvasható a brit gazdák lapjában. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ virológus szakértője szerint a legkisebb figyelmetlenségek vagy véletlenek - akár egy gumikesztyű kilyukadása - miatt is előfordulhatnak laboratóriumból elterjedő járványok. Az 1960-as évek közepén például egy brit postás terjesztette el a száj- és körömfájás kórokozóit, amikor a laborba küldött anyag csomagolása a postai szállítás során megsérült. Nagy nyilvánosságot kapott az az 1976-os eset is, amikor járvány nem tört ugyan ki, de - miután az Egészségügyi Világszervezet deklarálta a feketehimlő kiirtását - egy fényképész egy brightoni kutatóintézetben elkapta a kórt. Mint kiderült, a fotográfus laborjába a szellőzőberendezésen keresztül jutott be a kórokozó. Ez volt az utolsó ismert feketehimlő-fertőzés. Száj- és körömfájás legutóbb 2001-ben pusztított Nagy-Britanniában. A gazdasági kár 8,5 milliárd font volt. Akkor távol-keleti importeledel fertőzte meg az állatokat.

Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Ez történt: óriásit mentek Facebookon ezek a Borkai-Orbán-Karácsony ihlette mémek

Ez történt: óriásit mentek Facebookon ezek a Borkai-Orbán-Karácsony ihlette mémek

Szó szerint ütős koncerten játsszák Eötvös Péter műveit

Szó szerint ütős koncerten játsszák Eötvös Péter műveit

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi

Forog a sírjában a bakelitlemez, és élvezi

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök