Tetszett a cikk?

Fizetésemeléshez társított ellenőrzéssel próbál küzdeni a korrupció ellen az orosz gazdasági minisztérium.

Fizetésemeléshez társított ellenőrzéssel próbál küzdeni a korrupció ellen az orosz gazdasági minisztérium. 30 állami intézményben felmérik, melyek a legveszélyeztetettebb állások, és az ott dolgozó hivatalnokokat szigorú megfigyelés alá helyezik. Magasabb fizetést, sőt természetbeni juttatásokat - például szolgálati lakást vagy ingyenes tömegközlekedési lehetőséget - kapnak, cserébe viszont számos kötelezettséget vállalniuk kell. Munkaszerződést csak korlátozott időre kötnek velük, beosztásukat rendszeresen változtatják, ellenőrzik személyes kapcsolataikat, bevételeiket, sőt a nap bármely szakában kiüríttethetik zsebeiket, és ha több pénzt találnak náluk az elfogadhatónál (az összeget még nem állapították meg), az már gyanús lehet. Egyelőre nem tudni, mikor kezdődik és meddig tart a kísérlet, ám ha beválik, akkor - mint Szergej Nariskin miniszterelnök-helyettes, az állami adminisztráció reformjáért felelős kormánybizottság vezetője elmondta a Vedomosztyi című moszkvai gazdasági napilapnak - minden állami hivatalnak javasolni fogják a bevezetését. Marschall Miklós, a Transparency International korrupcióellenes szervezet európai és közép-ázsiai regionális igazgatója a HVG kérdésére felidézte, hogy hasonló megoldásokkal már több helyen próbálkoztak - sikertelenül, hiszen legfeljebb tüneti kezelést jelentenek, sőt akár ronthatnak is a helyzeten, mert ha nő a lebukás veszélye, a korrupciós tétek is emelkedhetnek.

Bejött a hamburgi állatkert elefántjának jóslata a labdarúgó-Eb-ről

Bejött a hamburgi állatkert elefántjának jóslata a labdarúgó-Eb-ről

Óriáshitelből tartják életben a veszprémi tömegközlekedést

Óriáshitelből tartják életben a veszprémi tömegközlekedést

Révész Sándor: Ki az állammal a médiából!

Révész Sándor: Ki az állammal a médiából!