szerző:
HVG

A holland autósok elintézték, hogy útdíjat fizethessenek.

A holland autósok elintézték, hogy útdíjat fizethessenek. Néhány év múlva minden egyes kilométer díjköteles lesz, a mérték attól függ majd, mekkora forgalmú utat használnak a közlekedők, beleértve azt is, hogy csúcsforgalmi vagy nyugalmasabb órákban autóznak. A világ talán legátfogóbb útdíjrendszerének kidolgozása a holland autóklub vezérigazgatója, Paul Nouwen nevéhez fűződik, ami azért is meglepő, mert Nouwen korábban arról volt híres, hogy elvetett mindenféle pályahasználati illetéket. Végül azonban az útdíjellenes, viszont bázisdemokrácia-hívő klubfőnök 2004-ben Karla Peijs közlekedési miniszterrel együtt asztalhoz ültette a járműforgalomban érdekelt lobbiszervezeteket, köztük az autóipar, a munkaadók és az önkormányzatok képviselőit. A többéves tárgyalássorozat eredménye, hogy a résztvevők teljes egyetértésével vezetik be az úthasználati díjat. A hollandok meggyőzéséhez az is hozzájárult, hogy az ország útjain nap mint nap 160–180 kilométer összhosszúságú dugó alakul ki, és az autók vánszorgása évente 1,8 milliárd eurónyi veszteséget okoz. Egyelőre nem tudni, mikor vezetik be a rendszert, a résztvevők csak az alapelvekről egyeztek meg: a díjat nem a benzinárba építik be – azaz nem lesz értelme a szomszéd országokban tankolni –, hanem valószínűleg jeladókat tesznek a járművekbe, így regisztrálják, hogy a jármű melyik úton mekkora távolságot tett meg. Becslések szerint az útdíj bevezetésével 5 százalékkal csökken a forgalom, ez pedig negyedével rövidíti a dugókat. A befolyó összeget a tömegközlekedés fejlesztésére és az utak karbantartására fordítják.

Újabb szelethez juthat a magyar piacon egy a cseh kormányfőhöz köthető cég

Újabb szelethez juthat a magyar piacon egy a cseh kormányfőhöz köthető cég

Áder: Magyarországnak nincs akkora felelőssége a bolygóért

Áder: Magyarországnak nincs akkora felelőssége a bolygóért

11 ezerbe kerül a Xiaomi okossága, ami csuklóból elárul rólunk sok mindent

11 ezerbe kerül a Xiaomi okossága, ami csuklóból elárul rólunk sok mindent

Nem akusztikus támadás áll az amerikai diplomaták rejtélyes megbetegedése mögött

Nem akusztikus támadás áll az amerikai diplomaták rejtélyes megbetegedése mögött

Súlyos bírságra ítéltek egy Tripadvisor-értékelőt, mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott

Súlyos bírságra ítéltek egy Tripadvisor-értékelőt, mert megírta, hogy kukacos pizzát kapott

Dübörög a kampány: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben

Dübörög a kampány: minden idős 6000 forintot kap a IX. kerületben