szerző:
HVG

Nyílt levélben álltak ki főnökük mellett a ZDF német közszolgálati tévé vezető munkatársai, hogy megvédjék a...

Nyílt levélben álltak ki főnökük mellett a ZDF német közszolgálati tévé vezető munkatársai, hogy megvédjék a leváltására irányuló politikai tervek ellen. Nicolaus Brendernek, a csatorna főszerkesztőjének ötéves szerződése jövőre lejár, és a ZDF igazgatótanácsában helyet foglaló jobboldali politikusok – köztük elsősorban Roland Koch hesseni kereszténydemokrata tartományi miniszterelnök – a kiszivárgott hírek szerint a jobboldal felé nyitottabb főszerkesztőt szeretnének a helyébe. A pártonkívüli Brender az ő szemükben túl közel áll a szociáldemokratákhoz (SPD). A ZDF vezető munkatársainak véleménye szerint viszont Brender sikeresen teremtette meg és védelmezte a csatorna politikai függetlenségét. Egyik egyszerű trükkje, hogy valahányszor egy-egy párt vagy lobbiszervezet ilyen-olyan kéréssel, kifogással, bármiféle beavatkozási kísérlettel megkereste, arra kérte őket, talán fogalmaznák meg óhajukat írásban. Amire aztán persze már nem került sor. Ami pedig Brender SPD-közeliségét illeti, a 2005-ös választások estéjén a hatalmát aznap elveszítő Gerhard Schröder SPD-kancellár a tévé élő vitaműsorában azt állította, hogy a média a kampányban végig az SPD ellen dolgozott, sőt ezt a szemrehányást éppen a műsorvezetőnek, Brendernek címezte – aki viszont olyan határozottan utasította vissza Schrödert, hogy igencsak kihozta a sodrából. Brender sorsa munkatársai kiállása ellenére is bizonytalan, mivel a ZDF 14 tagú vezetőtestületében többségben vannak a jobboldali pártokhoz kötődő tagok.

Napokon belül megnyitja kapuit a világ legnagyobb repülőtere

Napokon belül megnyitja kapuit a világ legnagyobb repülőtere

Gyurcsány megfejtette Orbán Viktor római látogatásának titkát

Gyurcsány megfejtette Orbán Viktor római látogatásának titkát

Orbán Viktor keresztény szabadsága alaposan feladta a leckét az egyházaknak

Orbán Viktor keresztény szabadsága alaposan feladta a leckét az egyházaknak

Orbán Viktor a Facebookon búcsúzott Sára Sándortól

Orbán Viktor a Facebookon búcsúzott Sára Sándortól

Megvan a klímaváltozás elleni orvosság, és ha jól csináljuk, győzhetünk

Megvan a klímaváltozás elleni orvosság, és ha jól csináljuk, győzhetünk

Brad Pitt bemutatta, milyen az, amikor úriember (videó)

Brad Pitt bemutatta, milyen az, amikor úriember (videó)