Kasza Tibi: „Attól még senki sem lesz fontos, hogy sok lájkot kap”

Kasza Tibi: „Attól még senki sem lesz fontos, hogy sok lájkot kap”

Utolsó frissítés:

HVG Extra Pszichológia Szerző:

HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Kasza Tibi egy törés után kezdett közösségi médiával foglalkozni, mára az egyik legbefolyásosabb médiaszemélyiséggé vált. Három netes személyiség portréja.

„Már tévéztem, rádióztam, sikerrel ment a szólókarrierem, amikor elkezdtem az internet felé kacsingatni. Abszolút lépéshátrányból indultam, már voltak akkor, akik több százezres oldallal rendelkeztek, amikor engem ez még egyáltalán nem érdekelt” – emlékszik vissza Kasza Tibor a netes élete kezdeteire. Ma ő az egyik legbefolyásosabb médiaszemélyiség, több mint egymillió követője van a Facebookon, 400 ezer az Instagramon, videoklipjei rendre a Youtube-nézettségi listák élére kerülnek.

Az egész úgy kezdődött, hogy az egyik kollégája csinált neki – kvázi titokban – egy rajongói oldalt, és kezdte mondogatni, hogy kellene töltögetni. „Emlékszem, az első posztom egy fotó volt, amin medencéből könyököltem ki, egyik kezemben dinnye, a másikban ital volt. És azt láttam, hogy percenként ment fel több százzal a like-ok száma.”

De hogy komolyabban kezdjen foglalkozni megjelenésével a közösségi médiában, kellett egy törés a karrierjében: vége lett egy időre a tévéműsorainak, és a Morning Show-ból is akkoriban szállt ki. Hirtelen úgy érezte, légüres térbe került, és ez megijesztette. „Bár zenéltem, úgy tűnt, nem tudom sehol megélni az extrovertáltságomat, a közlésvágyamat. Attól féltem, hogy el fogok tűnni. Rájöttem, hogy ott van nekem a Facebook, nézzük meg komolyabban.”

Elkezdte kipróbálgatni, mit lehet ezzel kezdeni, legyártott kis videókat (akkor még nem volt live-funkció), és reagált a kommentekre. Azt vette észre, hogy több százezer embert érdekelnek ezek a kis szösszenetek. Kábeltévén ez már mérhető nézettség. Figyelte az újdonságokat, amiket rögtön ki is próbált. „Marha jól szórakoztam. Az életem része lett. Amikor például jött a live, reggelenként kiültem a teraszra, és röhögtünk témákon; gyakorlatilag sajátos nyelvezettel és akkor még újdonságnak számító formával kísérleteztünk. Az volt a pszichológiája az egésznek, hogy volt egy vákuum az életemben, ezért csináltam valamit, nem is tudtam, miért, de aztán ez értelmet nyert. És mikor újra elkezdődtek a klasszikus médiaszerepléseim, ez jó kiegészítő dolog lett, sőt olyan hátországom alakult ki, ami biztonságot adott. Onnantól már nem tudtam elképzelni azt a helyzetet, hogy ez a Kasza Tibi csávó nincs. Mert vagy a Youtube-on vagy a Facebookon vagy az Instagramon, vagy akár saját platformon biztosítanám magamnak a jelenlétet.”

Az online világ és az uralása tehát teljes biztonságot adott Kaszának. És közben – mivel mindent tesztelt, látta mi megy és mi nem – gyakorlatilag a közösségi média marketingszakértőjévé is vált, akit ma már számos komoly céghez, de például a Budapesti Corvinus Egyetemre is hívják előadni a témában. „Most nincsen olyan feladat, amit a közösségi médiában kéne megoldani, és ne tudnám rá a megoldást. Ha nem ma, akkor holnap.”
Kasza szerint egyébként a Facebookot is meg kellene haladni, és egyre sürgetőbb lenne megcsinálni az összes országnak a lokális közösségi médiáját. Azt állítja, van is kész, levédett koncepciója. Erről nem szívesen árul el részleteket, de azt kiemeli, hogy veszélyesnek tartja például a mai közösségi médiában, hogy nincsenek szabályok, nincsenek következmények.

Egyébként – saját bevallása szerint – korábban irtózatos időt vitt el az oldalai folyamatos kezelése, napi 14-16 órát volt a kezében a telefon, az utolsó dolog volt, amit letett elalvás előtt, és az első, amit felvett ébredés után. „Imádtam, remek dolog volt, nem olyan, mint most. Bármit csináltunk, az emberek rácsodálkoztak. De ez mára elmúlt. Már nekem sem kaland, de az embereket is kevésbé érdekli a jól megszokott netvilág. Instán már minden popsit, minden kávét, minden tengerpartot, minden gyereket láttunk. Facebookon is minden ismétlődik. Meguntuk. Egy dolog rázná föl az embereket: a feladat, a kihívás, a játék.”

Hangsúlyozza, ő mindig is a céljai – egy nagy koncert promóciója, egy termék bevezetése, egy karrier felépítése – alá rendelte a netes életét. „Azzal nagy baj van, ha megfordul a dolog, és az emberek a lájkokkal igazolják a létezésük fontosságát. Attól még senki sem lesz fontos, hogy sok lájkot kap.”

Érdekli a másik két netes portré? Farkas Lívia életmódtanácsait sok ezren követik, Kádár Papp Nóra pedig megcsinálta a legnépszerűbb online tréningoldalt, nem csak kismamáknak. Balla István cikke a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvasható, melyben a lelkileg egészséges nethasználattal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy választhatja azt is, hogy ajándékba kapja a Pszichológia dióhéjban című könyvet.


 

Hozzászólások