szerző:
MTI

Jó másfél hónap telt el azóta, hogy meglett Bianca Jagger 200 ezer eurós, az ausztriai fesztiválvárosban, Salzburgban elveszett gyűrűje, a Rolling Stones frontemberének volt felesége azonban még mindig nem jelentkezett a méregdrága ékszerért.

Az eset nagy port vert fel a bulvárlapokban. Az emberi jogi aktivista a Salzburgi Művészeti Fesztivál alatt, augusztusban vesztette el az átszámolva ötvenmillió forintot érő platinagyűrűjét, amint egy rendezvényre igyekezett. Az ékszernek, amelynek árából egy lakásra is bőven futja, az előtt a dél-salzburgi szálloda előtt veszett nyoma, ahol Mick Jagger egykori felesége megszállt. Az ötvennyolc éves Biancának a taxiban tűnt fel, hogy nincs meg a gyűrűje.

Az ékszert a rendőrség nem tudta felkutatni, mint ahogy nem járt szerencsével az a több tucat önkéntes sem, akit a megtalálónak járó díj csábított a keresésre. Az osztrák újságokban ugyanis megjelent, hogy tízezer euró (2,5 millió forintnak megfelelő összeg) üti a markát annak, aki visszaszolgáltatja a gyűrűt. Miután végképp nem akadtak a nyomára, a rendőrök arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg a szennyvízcsatornába eshetett a fedőrácson át, és ott pihen valahol a kanális fenekén.

Szeptember első hetében aztán jelentkezett egy férfi a Hof bei Salzburg-i rendőrségen, és a megdöbbent ügyeletes asztalára rakta az ékszert. Mint kiderült, a becsületes megtaláló egy multimilliomos osztrák építési vállalkozó – Reinhard Ringlel, az ATB Spezielbau építőipari cég tulajdonosa –, aki pár órával azután szedte fel az utcán heverő gyűrűt, hogy Bianca azt elhagyta. Hazavitte, és mint értéktelen csecsebecsét – ugyanis vásári kulcstartófüggeléknek nézte –, tizenegy éves lányának ajándékozta, majd családjával elutazott Tunéziába nyaralni. Hazatérésük után teljesen véletlenül akadt a kezébe egy régi újság, abban olvasott az eltűnt ékszerről: a közölt fotó alapján döbbent rá, hogy valójában a híresség gyűrűje van nála.

A platinagyűrű egyedi darab, maga Bianca Jagger tervezte, és egy brit ékszerésszel készíttette el. A foglalatot egy 15 milliméter átmérőjű akvamarinkő díszíti, apró briliánsokkal kirakva.

Osztrák sajtójelentések szerint a vagyont érő ékszer szeptember eleje óta „gazdátlanul” hever a 3400 lelket számláló település rendőrségének széfjében. Bár a sikeres vállalkozó ügyvédje telefonon kapcsolatba lépett a volt színésznővel, aki rettentően örült, hogy meglett a gyűrűje, ám azóta sem jelentkezett, és jogi képviselője útján sem hallatott magáról. Az ügyvéd szerint elképzelhető, hogy a díj kifizetésétől húzódozik, jóllehet arra csak azután támaszthatna igényt Reinhard Ringlel, hogy a gyűrűt jogos tulajdonosa vagy annak megbízottja már átvette.

A vállalkozónak azonban nem sürgős. Ugyanis ha egy évig senki sem jelentkezik a platinagyűrűért, az ékszer az ő tulajdonába megy át.

Világ

Bianca Jagger Alternatív Nobel-díjas

Bianca Jaggert tüntetik ki az idei Alternatív Nobel-díjak egyikével az emberi jogok, a szociális igazságosság és a környezetvédelem melletti kiállásáért.

MTI Világ

Bianca Jagger Alternatív Nobel-díjat kapott

Az Alternatív Nobel-díj idei nyertesei, Bianca Jagger, két indiai vallástudós, egy argentin környezetvédő és egy orosz emberi jogi csoport csütörtök este a svéd királytól vehették át a magas kitüntetést.

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Régen tényleg minden jobb volt? Avagy miért érdemes csínján bánni a nosztalgiával...

Régen tényleg minden jobb volt? Avagy miért érdemes csínján bánni a nosztalgiával...

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Feloldotta a soproni lezárásokat a TEK

Feloldotta a soproni lezárásokat a TEK

50 év után is a gonosz metaforája Charles Manson, akinek parancsára 9 embert öltek meg

50 év után is a gonosz metaforája Charles Manson, akinek parancsára 9 embert öltek meg

Ökológiai szégyendíjat kaphat a dobozos „alpesi levegő”

Ökológiai szégyendíjat kaphat a dobozos „alpesi levegő”