"Ronaldónak össze kell szednie magát"
Sport

"Ronaldónak össze kell szednie magát"

Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint tévesen állította ki a játékvezető Cristiano Ronaldót a Valencia elleni Bajnokok Ligája-találkozón, amelyet a torinói együttes emberhátrányban nyert meg 2-0-ra.

hvg.hu Olimpia

Kiss Gergely szerint ebből tánc is lehet!

Kemény Dénes morcos lett. Azt mondja Kanada ellen egy félidőn keresztül ásítozott a csapat, s mivel ő felébredt, riadót fújt. Bejött. Kis Gergő pontosan tudta, hogy nem lesz egyszerű dolguk. És nem az ellenfél miatt.

hvg.hu Olimpia

Nem indul a kínai címvédő, magyar továbbjutás

A címvédő kínai Liu Hsziang (Liu Xiang), a hazaiak egyik legnagyobb kedvence Achilles-ín sérülés miatt nem tudott rajthoz állni a férfi 110 m gát előfutamaiban, így búcsúzott a pekingi olimpián. Kiss Dániel továbbjutott.

hvg.hu Olimpia

Pars Krisztián: „Stuttgartban visszavágok”

Pars Krisztián olyat mondott a férfi kalapácsvetés döntője után, amit eddig még senkitől sem hallottunk. Van remény! Sokan aranyat vártak tőle, ő csak éremben reménykedett, legalábbis ezt állítja. De a negyedik helyért nem a fejét okolja. Azt mondja fejben ott volt, a koncentrálással nem akadt gondja. Csak a jobb lábával.

hvg.hu Olimpia

Dél-Korea leiskolázta a magyar női kézilabda-válogatottat

Dél-Korea női kézilabda csapata simán, 33-22-re verte a magyar kézilabda válogatottat. Az ellenfél abszolút megérdemelten nyert, hatékonyabb és szerevezettebb játéka ellen nem volt ellenszere Görbiczéknek. Válogatottunkra Románia vár az olimpia negyeddöntőjében.

MTI Olimpia

A kínaiak menekülnek a sajtó elől?

A pekingi olimpia szervezői vasárnap cáfolták, hogy menekülnének a sajtó, az újságírók által feltett kellemetlen kérdések elől, miután váratlanul lefújtak két sajtókonferenciát.

MTI Olimpia

Rafael Nadal a férfi tenisz olimpiai bajnoka

Olimpiai bajnokként ül hétfőn a teniszvilág trónjára a spanyol Rafael Nadal, miután három játszmában legyőzte a chilei Fernando Gonzalezt a pekingi játékok döntőjében.

hvg.hu Olimpia

„Az egyik golyószóróval támad, a másik kőbaltával”

Ők is éremért jöttek. Sebzett lélekkel. A csapat tagjai és a tartalék, Újlaky Virginie között háború dúlt, s bár nem ropognak már a fegyverek, ma is dúl. Újlaky ugyan korábban elfogadta a szövetség válogatási elveit, mégis nekiment mindenkinek, többek között társának, Varga Gabriellának is azért, hogy egyéniben is indulhasson Pekingben.

MTI Olimpia

Gádorfalvi tizedik helye

Gádorfalvi Áron tizedik helyen ért célba a férfi szörfösök hetedik futamában a pekingi olimpián a 35 induló közül, ez eddigi legjobb eredménye.

MTI Olimpia

Négy sportág hozhat még érmeket a magyar csapatnak

Vasárnapra négy sportágra szűkült az a kör, amelyben a magyarok érmet szerezhetnek a pekingi olimpián. Kilenc sportág versenyei már lezárultak, a mérleg eddig négy ezüst, egy bronz, két negyedik, négy ötödik és három hatodik hely.

MTI Olimpia

Kovács Tamás szerint a MOB egy utazási iroda

Nincs magyar sportirányítás, ugyanis akik tizenkét éve ezzel foglalkoznak, nem értenek hozzá, a politika pedig egy utazási iroda szintjére fokozta le a Magyar Olimpiai Bizottságot - állítja Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója.


A címlapról ajánljuk