MTI Világ

Az ÖTM szeint megvan az olimpiai támogatás, bármikor utalhatnak

Az olimpiai felkészüléshez szükséges állami források, kiegészülve az extra plusz támogatással, már az év elején megjelentek a szövetségek számláján, és a szükséges igazolások megérkezésével a további átutalás még hétfőn megtörténhet.

MTI Sport

A Wigan megint érdeklődik Gera iránt

Angol lapértesülés szerint az angol élvonalbeli Wigan Athletic élénken érdeklődik Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar válogatott labdarúgója iránt.

hvg.hu Világ

Két magyar nyolc nap alatt futja át az Alpokat

Saját erőből átkelni az Alpokon - ez minden természetszerető futó, hegymászó és kerékpáros álma. A GORE-TEX Transalpine-Run észak-déli irányban, 8 nap alatt szeli át az Alpokot, átfutva 3 országon - Németország, Ausztria és Olaszország - megtéve 300 kilométert, leküzdve 14200 méter szintkülönbséget. A versenyre augusztusban kerül majd sor.

MTI Világ

Görbicz egy hónapig nem játszhat

Három-öt hétig nem léphet pályára Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának irányítója, aki a vasárnapi Magyar Kupa-döntőben szenvedett súlyos sérülést.

MTI Világ

146 magyar sportoló már biztosan ott lesz az olimpián

146-ra módosult a kvótát szerzett magyar sportolók száma, így ennyien már biztosan ott lesznek majd a 2008-as Pekingi Nyári Játékokon. A névsor még így sem feltétlenül végleges, hiszen több sportágban van még lehetőség arra, hogy a versenyzők kiharcolják az olimpiai részvételt.

Vincze Szabolcs Világ

Szávay Ágnes már 13. a világranglistán

Szávay Ágnes Amelia Islanden csak a negyeddöntőben búcsúzott, így a legfrissebb világranglistán a 13. helyre ugrott. A magyar teniszezőnő nem pihent sokat, ma már az amerikai Charlestonban lép pályára.

MTI/hvg.hu Világ

Hatodik lett Talmácsi Gábor

A 125 köbcentiméteres kategóriában vb-címvédő Talmácsi Gábor a hatodik lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán, a Portugál Nagydíjon. Az Aprilia ezúttal sem nyújtott kielégítő teljesítményt, Talma nem tudott felzárkózni az élbolyhoz, viszont egy leintés előtti előzéssel javított addigi pozícióján.

MTI Világ

Talmácsi a kilencedik helyről indulhat Estorilban

A címvédő Talmácsi Gábor a kilencedik helyről, azaz a harmadik sorból indulhat vasárnap a 125 kcm-esek versenyében a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán, a Portugál Nagydíjon, Estorilban.

MTI Itthon

MOB: a közgyűlés egyhangúlag támogatta a pekingi részvételt

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlése egyhangúlag támogatta, hogy a magyar sportolók vegyenek részt a pekingi játékokon és annak megnyitó ünnepségén. Schmitt Pál elnök bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem kíván részt venni a csapatgyűlésen és az eskütételen, Sólyom László köztársasági elnök viszont mindkét eseményen ott lesz.

MTI Világ

Amelia Island: Szávay Ágnes kiesett

A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában vereséget szenvedett az amerikai Lindsay Davenporttól a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i női tenisztorna negyeddöntőjében.

MTI Sport

Évi 1,6 milliárd forint sportstratégiai programokra

Évi 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre a sportstratégiai programok megvalósítására 2008-2009-ben a kormány április 9-i döntése értelmében, amellyel konkretizálták a 2020-ig szóló hosszútávú nemzeti sportstratégia első két évének cselekvési tervét – közölte Elbert Gábor az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérum (ÖTM) sportszakállamtitkára.

Vincze Szabolcs Világ

Itt nem babra megy a játék - villáminterjú Mécs Lászlóval

Április 10-én reggel indult útnak az a négytagú magyar expedíció, melynek célja a világ ötödik legmagasabb hegycsúcsának, a Makalu 8463 méter magas hegyormának megmászása. A nehézségekről és az oxigén használatának elutasításáról a hvg.hu Mécs Lászlót, a vállalkozás egyik csúcsmászóját kérdezte.

MTI Világ

Szávay Davenporttal játszik

Lindsay Davenport lesz Szávay Ágnes ellenfele a 600 ezer dollár összdíjazású Amelia Island-i női tenisztorna negyeddöntőjében, miután az amerikai három játszmában nyert a horvát Karolina Sprem ellen.

Vincze Szabolcs Világ

Magyarok indultak a világ ötödik legmagasabb csúcsára

A Makalu 2008 expedíció ma reggel elindult Ferihegyről repülőgéppel Frankfurtba. A négytagú csapat a német városból Bahreinbe, majd Katmanduba repül, ahonnan már az 5000 méter felett fekvő alaptábort veszi célba.

Kuciak-gyilkosság: egy államtitkár és több bíró telefonját is lefoglalták Szlovákiában

Kuciak-gyilkosság: egy államtitkár és több bíró telefonját is lefoglalták Szlovákiában

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

Eminem kiadója több millió dolláros jogdíjat követel a Spotifytól

Eminem kiadója több millió dolláros jogdíjat követel a Spotifytól

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust

Egy portugál történész cikke hozta felszínre az eddig be nem vallott rasszizmust

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

Itt az új Star Wars-sorozat első hosszú előzetese

Itt az új Star Wars-sorozat első hosszú előzetese

Egyetlen meccs választja már csak el Babost a US Opentől

Egyetlen meccs választja már csak el Babost a US Opentől

Újra Magyarországra jön Erdogan

Újra Magyarországra jön Erdogan

A címlapról ajánljuk