szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Adnan Januzaj Belgiumban élő koszovói albán szülők 19 éves gyereke aki a Manchester Unitedben első meccsén két gólt lőtt. Nemrég úgy döntött, hogy a belga válogatottat választja, erre a szövetségi kapitány be is hívta a keretbe.

Marc Wilmots, a brazíliai világbajnokságra készülő belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Adnan Januzajra, a Manchester United fiatal játékosára is számít a Luxemburg és a Svédország elleni barátságos mérkőzéseken.

Wilmots elmondta, hogy szeretné megnézni mit tud a 19 éves futballista, aki ebben a szezonban mutatkozott be a Premier League-ben. Első mérkőzésén, amelyen kezdőként szerepelt, két gólt szerzett a Sunderland ellen. 

©

A koszovói albán szülők gyermekeként Belgiumban született Januzaj nemrég döntötte el, hogy a belga nemzeti csapatban szeretne játszani. Választási lehetősége volt bőven, az angol, az albán, a koszovói, a szerb és a török válogatott is szívesen látta volna soraiban. A belgák május 26-án fogadják a luxemburgi csapatot, majd június 1-jén Stockholmban lépnek pályára a svédek ellen. 

A szövetségeknek május 13-ig kell megnevezniük azt a legfeljebb 30 játékost, aki vb-résztvevő lehet, majd a végleges, 23 fős névsort június 2-ig kell közölniük. A 44 nap múlva rajtoló világbajnokságon a belga válogatott az algériai, az orosz és a dél-koreai csapattal szerepel egy csoportban.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Lesajnálás és düh: a feketék az amerikai választások határon túli magyarjai

Lesajnálás és düh: a feketék az amerikai választások határon túli magyarjai

Nyomasztják Karácsonyt a Liget-projekt miatt

Nyomasztják Karácsonyt a Liget-projekt miatt

Káslerék 12 milliót adnak az Ismerős Arcokról szóló dokumentumfilmre

Káslerék 12 milliót adnak az Ismerős Arcokról szóló dokumentumfilmre