szerző:
hvg.hu

Az éremszerzés volt a célja, de saját bevallása szerint olyasmi egyáltalán nem járt a fejében, hogy az első magyar világbajnok atléta válhat belőle. Pedig így lett, Márton Anita sporttörténelmet írt vasárnap azzal, hogy világbajnoki címet szerzett a birminghami fedettpályás világbajnokságon, méghozzá országos csúccsal.

A magyar atlétika első világbajnoka lett a hétvégén a békéscsabai színekben versenyző Márton Anita, miután 19,62 méteres országos csúccsal megnyerte a női súlylökők versenyét a birminghami fedettpályás vb-n. A sportolóval a Magyar Idők is interjút készített.

Márton azt mondta, a verseny után mennie kellett doppingvizsgálatra, és már éjfél is elmúlt, mire le tudott ülni az edzőkkel egy pohár borra, egy kis ünneplésre. Szombaton pedig folyamatosan csörgött a telefonja.

A versennyel kapcsolatban elmondta, már szerdán megérkezett a vb helyszínére, mert szeretett volna ott is edzeni, de a rossz idő miatt mindez nehézkessé vált. A súlyok nagyon hidegek voltak, ugyanis egy külső raktárból hozták be azokat. "A rendezők azonban mindet belerakták egy láda forró vízbe, mit mondjak, ilyesmivel még nem találkoztam" – mondta Márton Anita.

A versenyről szólva elmondta, most az éremszerzés volt a célja, "és úgy jöttem ide, hogy jó lenne a legfényesebbet hazavinni, de olyasmi nem járt a fejemben, hogy hú, akkor én lennék az első magyar világbajnok atléta".

Márton arról is szólt, hogy az utolsó sorozat előtt izgult, mert a kínai versenyző, Kungnak jóval húsz méter felett van az egyéni csúcsa, de a jamaicai lány is nagyon kiegyensúlyozottan versenyzett. "Benne volt a pakliban, hogy valamelyikük betalál, de bíztam magamban, mert éreztem, hogy még én is képes vagyok javítani."

Az előtte álló nyári szezon kapcsán azt mondta, fizikálisan jó állapotban van, a téli felméréseken hozta az eredményeket, amiket tavaly, a nyári formaidőzítés időszakában is. Ez szerinte mindenképp biztató, mert ha erről a szintről sikerül továbblépnie, úgy a nyári szezonban is kijöhet egy igazán nagy lökés.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!