szerző:
MTI / hvg.hu

Totális lebőgés vagy könnyűszerrel hozott esti foci? Fontos kérdés ez, hiszen a görög bajnok AEK Athén legutóbbi 12 nemzetközi kupatalálkozóján nem talált legyőzőre, a mostani meccsnek pedig fontos tétje van. Élőben a BL-selejtező rájátszáskörének első meccse.

Korábban a Vidi védekezését dicsérte az AEK Athén edzője, Marinosz Uzunidisz ugyanis azt mondta, nagyon nehéz mérkőzésre számít, a székesfehérváriak az eddigi BL-találkozókon nagyon zártan védekeztek és nem nyíltak ki. Ezért a legfontosabbnak azt tartja, hogy együttese megakadályozza, hogy a magyar bajnok továbbra is ezt a játékát játszhassa.

"A Videoton nagyon jó csapat, nehéz neki gólt rúgni. Megpróbálunk koncentráltak lenni és minden részletre odafigyelni" - jelentette ki Uzunidisz, aki szerint két különböző stílusú gárda csap majd össze, és mindkettőnek 50 százalék esélyt ad a továbbjutásra.

Elkezdődött

Az AEK kezdte a mérkőzést, és már az első másodpercben igazi párharc vette kezdetét, agresszív támadásokkal. Az első lövésre a 7. percig kellett várni, 24 méterről küldte meg Livaja, lövése azonban veszélytelen volt, a labda a kapu mellett elgurult.

Az AEK táborát nagyjából 200 görög ultra kísérte el az Üllői útra, a helyszínen valami ellen demonstrálnak is, de nem világos, mi írtak ki a ponyvákra, ugyanis fordítva helyezték ki azokat. Folyamatosan zúg a „Ria, ria, Hungária!” és a „Hajrá, Vidi!”-t is igen gyakran hallani.

Vidi-szabadrúgás jött, miután Siomes rácsúszott Husztira, de már megy is tovább. Pár pillanat múlva Lazovic a földre kerül, a derekát/hátát fájlalja egy erősebb belépő után. Nehezen, de felkelt, a görögök közben inni mentek.

©

A 23. percben emberhátrányba kerül a Vidi, Huszti Szabolcsot azonnali pirossal kiállítják. A középpályán szabálytalankodott, rálépett Taszosz Bakaszetasz lábára, Rocchi egyből pirosat adott. Pár percre rá hárman is besárgulnak: előbb Klonaridisnek könyöklésért, majd Lazovicnak reklámálásért, majd a 30. percben Nego is kap egyet, amiért szabálytalankodott Mantalosszal szemben.

Itt van a jelenet, amiért Huszti egyből pirosat kapott:

Vezetnek a görögök

A 34. percben megszerzi a vezetést a görög együttes. Kovácsik nagy bravúrral megfogta a lövést, a kipattanót azonban már nem tudta, Klonaridis góljával 0–1 az AEK Athénnak. A 39. percben majdnem jött a válasz, Fiola kapott óriási lehetőséget, középre lőtt, de pont eltalálta vele Barkaszt. A 42.-ben született még két gyors Vidi-helyzet, kicsit úgy tűnt, mintha a görögök leeresztettek volna, de gyorsan összekapták magukat, zártak.

©

Két perc lesz a hosszabbítás, közben Mantalosz tekert rá egyet szabadrúgásból, nem is volt veszélytelen, de elvétette. Aztán Bakaszetasz lőtt el egyet kapásból, erő mondjuk nem sok volt benne, Kovácsik gond nélkül megfogta. A bíró közben lefújta az első félidőt, jöhet a szünet.

Indul a második félidő

Csere nincs, a Vidi kezd. Az M4 Sport szakértői közben arról beszélnek, hogy Rocchi óriásit tévedett a Husztinak kiosztott pirossal. Bozsik Péter szerint Huszti belépője semmi nem volt, max egy nagyon enyhe sárga.

A 48. percben Nego elesik a görög kapu előtt, a tizenhatoson belül. Reklamál ugyan, Rocchi azonban továbbot int. A másik oldalon Bakaszetasz tűzi rá három Vidi-védő között, a labda megpattan, Kovácsiknak esélye sincs. 0-2.

©

Leküldik a gólszerzőt, Bakaszetasz is pirosat kap, az eset nagyon hasonlít arra, amiért Husztit kiállították. Az 53. perctől tíz-tíz emberrel játszanak a csapatok. A Vidinél változik az összeállítás, Boban Nikolov lejön, Marko Scepcovic kocog be a pályára.

Zárkózik a Vidi!

A 63. percben Hult kishíján megszerzi a harmadik görög gólt, három perccel később pedig Nego révén a Vidi veszélyeztet. A következőben pedig gólt lő Lazovics! Kovács István indításából kerül helyzetbe centerben, mellel leveszi a labdát, majd ballal a kapuba helyez. 1-2!

Több nagy helyzete van a görög kiállítás óta jócskán felpörgött Vidinek, a 75. percben Hazdic távoli lövése akad be majdnem, nem sokkal később pedig centikre kerül az egyenlítéstől a fehérvári csapat. Előbb Stopira lő tíz méterről kapura, amibe belelép egy védő, majd a keresztbe pattanó labdába Nego kap bele, de az üres kapu mellett csorog el a labda.

Egymás után kettőt cserél az AEK, előbb Kolonaridisz helyére érkezék Lopes, aztán Livaját váltja Ponce. Hamarosan Juhász és Mandalosz is a fejét fogja, Rocchi egy időre le is állítja a játékot. Juhász legközelbb Ponce lehetőségénél kerül képernyőre: sikerül utolérnie a megiramodóe ellenfelet a kapu előtt.

©

Négy percet hosszabbít a játékvezető.

Vége a mérkőzésnek, 1-2. Hat nap múlva következik a visszavágó Athénban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Törvényt sértett a szekszárdi polgármester, amikor iskolában kampányolt

Törvényt sértett a szekszárdi polgármester, amikor iskolában kampányolt

Furmányos trükkel büntetné Snowdent az amerikai kormány

Furmányos trükkel büntetné Snowdent az amerikai kormány

Már a rudabányai ősmajom is tudhatott felegyenesedve járni

Már a rudabányai ősmajom is tudhatott felegyenesedve járni

Kövér: Magánügy, hogy Orbán Csányiék horvát szigetére ment-e nyaralni

Kövér: Magánügy, hogy Orbán Csányiék horvát szigetére ment-e nyaralni

A G-nap előtt Simicska Közgépe elég népszerű volt Lázár János városában

A G-nap előtt Simicska Közgépe elég népszerű volt Lázár János városában

Legyőzte a mellrákot, majd átúszta a La Manche csatornát – négyszer

Legyőzte a mellrákot, majd átúszta a La Manche csatornát – négyszer