szerző:
MTI

Szudi Ádám és Pergel Szandra duója 3-0-ra kikapott a szombati döntőben a kínai Hszü Hszin, Liu Si-ven kettőstől, így ezüstérmet szerzett az új olimpiai számban, vegyes párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.

Az ázsiaiak ötödik, a magyarok pedig - akik közül Pergel influenzás tünetekkel, betegen vállalta a játékot - nyolcadik kiemeltként jutottak el a döntőig, mely tömött lelátók előtt kezdődött el. A közönség már nagyon várta a hazai játékosokat, a program ugyanis jelentősen csúszott, a torna első döntője így csak több mint egyórás késéssel kezdődhetett el.
Az első játszma nagyon gyorsan a szettvesztés nélkül fináléba került kínaiaké lett, majd a második is, bár ebben már nagyobb ellenállást tanúsítottak a magyarok. Látszott a klasszis különbség a két duó között, de Szudiék becsülettel küzdöttek, játszmanyerésre azonban nem volt esélyük. Az ellenfél végül villámgyőzelmet aratva gyűjtötte be a bajnoki címet, a 22 éves Szudi és a 30 éves Pergel pedig ezüstérmet vehetett át.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Már járványszerűek az oroszországi gázrobbanások

Már járványszerűek az oroszországi gázrobbanások

Most jön a vádemelés Ny. Bálint ügyében, aki életveszélyesen közlekedett és ki is posztolta – videó

Most jön a vádemelés Ny. Bálint ügyében, aki életveszélyesen közlekedett és ki is posztolta – videó

Kerítésen átemelve lopták el Lordot, a szelíd labradorkölyköt Romániában

Kerítésen átemelve lopták el Lordot, a szelíd labradorkölyköt Romániában

Nekimegy az oltáselleneseknek a Facebook, kevesebb lesz a hamis információ az oldalon

Nekimegy az oltáselleneseknek a Facebook, kevesebb lesz a hamis információ az oldalon

A Rubik-kocka gyártója szerint nem szűnt meg az oltalom

A Rubik-kocka gyártója szerint nem szűnt meg az oltalom

Itt a világ leggyorsabb divatterepjárója, egy hegyomlásnyi Bentley

Itt a világ leggyorsabb divatterepjárója, egy hegyomlásnyi Bentley