szerző:
MTI

Pénteken még a dél-koreai világbajnokságon úszott, vasárnap viszont már a világkupa kanadai fordulójában sikerült győznie. Olasz Anna ezüstérmes.

A Saint-Jean tóban megrendezett 10 kilométeres viadalon a 22 éves Rasovszky 12.5 másodperces előnnyel diadalmaskodott. A nők versenyében a 25 esztendős Olasz Annát csak az olimpiai ezüstérmes olasz Rachele Bruni előzte meg.

A két magyar versenyző teljesítménye azért is elképesztő, mert két nappal korábban még mindketten a Kvangdzsuban zajló világbajnokságon vettek részt a nyíltvízi úszók utolsó számában, a legemberpróbálóbb 25 kilométeres viadalon Joszuban, ahol Olasz Anna a hatodik lett, Rasovszky Kristóf viszont rosszullét miatt feladta a küzdelmet.

A Koreai Köztársaságban mindketten végigúszták a szakág minden versenyét: Rasovszky 5 kilométeren győzött, ezzel megszerezte az első magyar aranyat nyíltvízen a vb-k történetében, míg az olimpiai számban, a 10 kilométeren elért negyedik helyével kvótát szerzett a tokiói játékokra. Olasz Anna 10 kilométeren a 16., 5 kilométeren pedig a 17. lett. Ezen kívül mindketten ott voltak a csapatversenyben is.

"Jól ment az úszás, szerencsére sem Anna, sem én nem éreztük fáradtnak magunkat a nagy utazást követően. Viszonylag lassú első öt kilométer után elkezdtünk egyre gyorsabban úszni, aztán következett az utolsó kör és a hosszú hajrá, amelynek során sikerült viszonylag simán eljönnöm a többiektől, és nagyjából húsz méterrel nyerni" – idézte a Magyar Úszó Szövetség közleménye Rasovszkyt.

"Jó ez a hajnali érkezés a verseny napján, mert már le is ússzuk az egészet, mielőtt az átállási tünetek jelentkeznének" – mondta Olasz Anna, aki Rasovszkyval egyetemben vasárnap hajnal háromra ért a szállásukra, hogy aztán némi alvás után fél kettőkor már a pontonon állva várják a rajtot.

Rasovszky mostani sikerével megerősítette vezető helyét a vk-sorozatban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

79 éves korában meghalt Peter Fonda

79 éves korában meghalt Peter Fonda

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen

Sírva vette át a lovagkeresztet Fodor Zsóka, akit sokan Magdi anyusként ismernek

Sírva vette át a lovagkeresztet Fodor Zsóka, akit sokan Magdi anyusként ismernek

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Eladó a Porsche legendás első autója

Eladó a Porsche legendás első autója