"Csupa freudista komplexumú, szexuális alapon beteg és öngyilkosságra sóvárgó vagy öngyilkosságra buzdító lélek között egy egészséges érzékű szereplő van csak, az is házasságtörő. Ez a sok szemét és rothadás igaz, hogy szédítően tökéletes írásművészet keretében van elébünk teregetve, de hiába kapjuk a mérges gyümölcsöt aranytálcán, mégis csömör fogja el a józan gondolkodású olvasót, legfeljebb még sajnálkozás, hogy ennyi írói képességgel így vissza lehet élni" - idegenkedett az Utas és holdvilágtól a könyv 1937-es megjelenésekor fogalmazott kritikájában Erdősi Károly irodalmár és római katolikus pap az Élet című katolikus lapban.

Az 1937-ben kiadott regénnyel több mint tucatnyi más recenzió is foglalkozott, s Erdősi nem állt egyedül a bírálók csapatában. "Az író mértéktartása önmaga élményeivel szemben mindig túlságos, kár, hogy a mértéket nem alkalmazta az erősen színezett erotikus részekben is" - vetette Szerb szemére a mára már szinte felfoghatatlanul visszafogottnak tűnő szemérmetlenségek olvastán egy puszta T betűvel jegyzett elemzés is a Katolikus Szemlében egy évvel a könyv megjelenése után.

Másokat nem csupán a regény erkölcsisége zavart, hanem maga a szöveg is. "Az alkotás vegetatív, éltető gyökereitől elszakadt tudományos elvből kiinduló s annak igazságain gördülő szándékos eljárással létrehozott munka" - vélte mesterkéltnek a mű egészét Tóth Béla 1937-ben a Magyar Út című társadalompolitikai hetilapban, kegyelemdöfésként még azt is hozzátéve, hogy a könyv lényegében "irodalmi önnemzés teremtménye". Tény, Szerb Antal - már csak hatalmas irodalomtörténeti műveltsége okán is - aligha felelhetett meg az "ösztönös írózseni" képnek. Nyilván ezért vádolták többen is azzal, hogy nagy mesterektől másolja írói technikáját. Thurzó Gábor író a konzervatív beállítottságú Napkelet című folyóiratban 1937-ben egyenesen azt a kérdést szegezte a szerzőnek: "Miért nem mer az lenni, aki: Szerb Antal?"

Azért volt, aki már akkoriban is dicsért. Köztük Keresztury Dezső. "A könyv olyan érdekes, hogy nem lehet letenni", és "kordokumentumnak is figyelemre méltó" - áradozott röviddel a megjelenés után a népi írók fórumában, a Válaszban. Ez utóbbi tulajdonságot viszont a második világháború után éppen hogy hiányolták - mondván, a fasisztává lett Olaszországban játszódó történetben egy szó sem esik a rendszerről, nemhogy kritikájáról. "Az erőszak és embertelenség koreszméitől irtózva vetette magát a valóságtól elforduló misztikum beteges játékaiba" - próbálta kritizálva mentegetni a politikai mérlegkészítés elmaradását Dersi Tamás kritikus a Könyvtáros című lapban 1960-ban.