Intrikák a pártokon, sőt a koalíción belül, tülekedés az Európához való csatlakozás érdemeiért - ilyen (lehet, hogy nem csupán osztrák?) sajátosságokról számol be most megjelent visszaemlékezéseiben Franz Vranitzky exkancellár, aki egyúttal nem mulasztja el kritizálni az EU-t sem.

"Az osztrák politikai életet a csoportok és az egyének könyörtelen vetélkedése hatja át. Szinte minden lépést oly mértékben befolyásol a bukástól való rettegés nyomán beálló túlzott óvatosság, hogy olykor sor sem kerül a lépés megtételére. Itt, ahol többnyire az agresszió, a cinizmus, a káröröm a meghatározó érzelem, egy csapásra minden örömünneppé, közös születésnapi partivá változott." Ekként idézi fel Ausztria 1987-1997 közötti kancellárja, a szociáldemokrata párti (SPÖ) Franz Vranitzky azt az eufóriát, amely az 1994-es EU-csatlakozási tárgyalások idején - mint írja a napokban megjelent, Politikai emlékezések című memoárjában - "sajnálatosan rövid időre bár, de áthatotta az osztrák közéletet". Amire mi sem jellemzőbb, mint hogy a külügyminisztérium egyik kulcstárgyalója, Wolfgang Wollte a tárgyalások lezárásakor izgalmában elsírta magát, akkora volt a hosszú tárgyalássorozat után megszületett alku feszültsége.

A 67 esztendős Vranitzkynak az is eszébe jutott, hogy megtörtént egy olyan, addig és azóta nehezen elképzelhető csók és ölelés, amelyet az akkori koalíciós partner feje, a Néppárt (ÖVP) delegálta Alois Mock külügyminiszter engedett meg magának a szociáldemokrata kancellár eladdig általa inkább csak negligált államtitkárával, Brigitte Edererrel szemben. Az érzelmeinek, sőt értékítéleteinek szabadon engedésével takarékosan bánó Vranitzky ettől függetlenül mindmáig nincs jó véleménnyel az időközben Parkinson-kórjával küzdő, korábban néppárti elnökként is fungáló Mockról. Különösen, mivel az - panaszolja ma is - minduntalan "kész tények elé állította partnereit, lehetőleg megfűszerezve a néppárti frakció önállóskodásával". Sőt Vranitzky memoárvádja szerint "Mock néppárti hitbizományként kezelte a bécsi külügyminisztériumot és az unióhoz csatlakozás ügyét". Nem csoda hát, ha a csatlakozás létkérdései mellett - mint az exkancellár írja - volt energiája arra is, hogy "eltökélten kampányolt az általam az Európa-politikai témák koordinálásával is megbízott Brigitte Ederer ellen, nehogy az a nyilvánosság előtt Európa-ügyi államtitkárnak számítson, netán még úgy is nevezzék".

Az ügyben folytatott nem épp nagyvonalú lökdösődés, mint az emlékiratból mostanra kiderült, addig jutott, hogy 1995-ben, a görög elnökség idején a csatlakozási szerződés ünnepélyes keretek között Korfu szigetére tervezett aláírására készülve Mock nem is volt hajlandó elfogadni Ederert a mindenben paritást kereső koalíció szociáldemokrata képviselőjeként. Illetve azt, hogy a politikusnő Vranitzky oldalán vehessen részt az osztrák delegációban. Az ölelés és a csók, úgy látszik, addigra feledésbe merült. Vranitzky, mint írja, viszolygott a csatlakozási népszavazás kétharmados igenjében kulcsszerepet vállaló, országosan ismertté és elismertté vált Edererrel szembeni "lovagiatlan intrika" láttán, illetve Mock "korlátolt beállítottságán", minek nyomán az évszázados jelentőségű esemény küszöbén a "koalíciós partnerek között valósággal megfagyott a levegő".

És még tovább is hűlt, amikor a kancellári hivatal tudomására jutott, hogy a néppárti előéletű államelnök, Thomas Klestil is részt óhajt venni a korfui ceremónián. Vranitzky ezzel kapcsolatosan nemcsak azt rója fel "a hatalom ellenőrzést kíván" jelszóval megválasztott, 12 éves szolgálata után az idén távozó államfőnek, hogy "hivatalba lépésének első percétől igyekezett tágítani az alkotmányban lefektetett jogait", hanem azt is, hogy a szerepét pártok felettinek elképzelő Klestil annak idején a Mock és stábja számára kibérelt "néppárti" repülőgépen utazott görög földre.

És ez még csupán afféle belső súrlódás volt. Mert az már - a memoáríró szerint legalábbis - nemzetközi közmosoly tárgya lett, amikor a volt kancellár által fontoskodónak mondott Klestil hívatlanul felbukkant a tanács ülésén vendégként részt vevő orosz elnök, Borisz Jelcin tiszteletére Görögország által adott vacsorán. Oda ugyanis az új tagországokból csak egy-egy személyt invitáltak meg. Az eredmény: Vranitzky ma is borzongással felidézett emlékei szerint "az ünnepélyesen megterített asztalhoz egy pótkarosszéket kellett húzni, amely a helyhiány okán természetesen nem lehetett olyan széles, mint az előre felállított ülőalkalmatosságok". Az incidensnek és blamázsnak Ausztria athéni nagykövete itta meg a levét. A bűnbakká tett diplomatát Mock haladéktalanul áthelyezte Tiranába - emlékezik a kormányfő, ma is felróva egykori külügyminisztere "súlyos igazságtalanságát".

Az integrációra vonatkozó emlékezéseit egyébként Vranitzky a kelet-európai rendszerváltások idején, 1988 októberével kezdi. Akkor még (geopolitikai magától értetődéssel) az osztrákoknak Moszkvába kellett utazniuk népes gazdasági küldöttség élén, hogy ott "kölcsönösen előnyös kétoldalú szerződések" aláírásának apropóján kieszközöljék Moszkva - az osztrák államszerződés okán - nélkülözhetetlen áldását az uniós csatlakozási kérvény beterjesztéséhez. "Az előjáték - emlékszik Vranitzky - hosszadalmas volt, miközben szinte a bőrömön éreztem, miként süllyed a küldöttségben részt vevő gazdasági képviselők hangulati hőmérője nullára." Mindez még úgy is, hogy a kancellár a több mint tíznapos tárgyalás utolsó pillanatáig kerülte a csatlakozás témáját. Az utolsó napon aztán kihasználta a kezdetben élesen elutasító álláspontra helyezkedő Rizskov miniszterelnök - egy tárgyi tévedést követő - elbizonytalanodását, s argumentációs offenzívát indított. E szerint Ausztria "belülről jobban tud hatni, mint ha kívül maradna, ráadásul Ausztriában senki sem gondol a semlegesség feladására". Rizskov puhulása - tudjuk meg - abból világlott ki, hogy "már kevésbé ideológiai, inkább gyakorlati kérdéseket tett fel".

Sokkal békésebben zajlott a szintén az utolsó napra maradt tanácskozás Mihail Gorbacsovval. Az akkor már eleve engedékenynek mutatkozó szovjet államfő "a beszélgetés végén megkérdezte tőlem, hogy ismerem-e a brit miniszterelnököt, Margaret Thatchert. »Természetesen« - válaszoltam. »Nagyon jól ismeri, vagy csak jól?« - firtatta tovább a témát Gorbacsov, s amikor azt válaszoltam, hogy nagyon jól, nevetve megkérdezte: »És mégis be akar lépni?«"

Persze Vranitzky az EU-ban sem érzett mindent fenékig tejfelnek. Igencsak illúzióromboló volt számára például az Európai Bizottság francia elnöke, Jacques Delors utódának a megtalálása körüli huzavona. Mint írja, "a folyamatot ugyanolyan kicsinyesség, önös alkusorozat kísérte, mint az osztrák belpolitika személyi harcait". Vranitzky emlékezete szerint egyébként ő mindig is arra törekedett, hogy kormánya s az ország vezető intézményei az EU keleti bővítésének éltámogatóivá váljanak. Beismeri azonban, hogy ez csak részben sikerült: csak Varsóval, Budapesttel és Ljubljanával alakultak kedve szerint a dolgok. "Václav Klaus cseh miniszterelnök úgy viselkedett, mintha nem a csehek akartak volna belépni az unióba, hanem fordítva" - panaszkodik. Az "országát vaskézzel irányító" Meciarról pedig azt írja, hogy Szlovákia élén "képtelen volt megfelelni az EU demokratikus elveinek". Nem hallgatja el azonban, hogy a bővítésnek Ausztrián belül milyen sok ellensége volt. Például az alsó-ausztriai és a burgenlandi tartományi vezetők, a hozzájuk csatlakozó szakszervezeti főnökök, akik - panaszolta Vranitzky - mindmáig táplálják a lakosságnak a szomszéd országokból jövő munkaerő-beáramlással kapcsolatos megalapozatlan félelmeit.

A baloldali gondolkodású Franz Vranitzky, akit kancellársága idején a korábban a Länderbanknál eltöltött évei miatt mindvégig bankárszemlélettel vádoltak, ma azért is elégedetlen, mivel "az Európai Unió nem vált értékközösséggé (...) Mindaddig, amíg Olaszországban a demokratikus berendezkedést a magánérdekeihez idomító Silvio Berlusconi lehet a miniszterelnök, mindaddig, amíg a szociáldemokrata Tony Blair kormánya kellő nemzetközi legitimitás híján is támadó háborút kezdeményezhetett Irakban, addig az értékközösség pozitív fogalma nem alkalmazható a tényleges viszonyokra."

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Szellem

Egy lépcsővel lejjebb

A bős-nagymarosi vízi erőmű építésének ötlete "Ausztria számára maga volt a megváltás" - emlékezik memoárjában az...

Ab: közéleti vitában szabad vírusnak nevezni az ellenfelet

Ab: közéleti vitában szabad vírusnak nevezni az ellenfelet

Pocsék kezdés után negyeddöntős Balázs Attila Rióban

Pocsék kezdés után negyeddöntős Balázs Attila Rióban

Okos sebességváltók jöhetnek, amik a forgalmat és a GPS-t is figyelik

Okos sebességváltók jöhetnek, amik a forgalmat és a GPS-t is figyelik

Ezer euró fölött a minimálnyugdíj Németországban

Ezer euró fölött a minimálnyugdíj Németországban

Nácizással, néma megemlékezéssel indult a Berlinale

Nácizással, néma megemlékezéssel indult a Berlinale

Rivális nélkül hasítanak a Vajna-örökösök az online kaszinópiacon

Rivális nélkül hasítanak a Vajna-örökösök az online kaszinópiacon