Tetszett a cikk?

2002 decemberében a magyar illetékesek némi mellébeszélés után elismerték: igaz a hír, miszerint az amerikaiak...

2002 decemberében a magyar illetékesek némi mellébeszélés után elismerték: igaz a hír, miszerint az amerikaiak irakiakat akarnak képezni Taszáron. "Budapest feltétele - sietett azért bejelenteni Juhász Ferenc honvédelmi miniszter -, hogy a kiképzésben részt vevők kiképzésük után sem vehetnek részt harci cselekményekben." A nyilvánvaló háborús előkészületek finisében persze már akkor se sokan hitték - mint a hivatalos verzió szólt -, hogy több ezer iraki tolmácsolást tanulni jön majd a taszári katonai támaszpontra. Még annak ellenére sem, hogy az Országgyűlés is arról határozott: nem jöhetnek olyanok Taszárra, akiket utóbb harcolni küldenek (HVG, 2002. december 14.).

Bob Woodward könyve e határozatról nem tesz említést, miként arról sem, hogy ez bármilyen módon is eltérítette volna az amerikai hadvezetést eredeti szándékától. Az amerikaiak ugyanis kifejezetten katonának akartak kiképezni külföldön élő és később "az amerikai csapatokkal vállvetve harcoló" irakiakat. A vezérkari főnökség már 2002. szeptember 12-én, Bush ENSZ-ben tartott beszédének napján ki is adta az erről szóló utasítást. Igen ám, csakhogy "rémálomnak bizonyult a megfelelő kiképzőhely meglelése" - idézi fel a katonai vezetők akkori hangulatát Woodward. A megoldás öt hónap keresgélés után "Taszár lett, ahol mintegy nyolcszáz amerikai katonai alkalmazott dolgozott hónapokon keresztül és költött el dollármilliókat a programra", amely - így a szerző - "a háborús előkészületek egyik legdrámaibb, ugyanakkor meglehetősen komikus tévedése volt". A fent jelölt apparátusoknak ugyanis a jelzett költségen a tervezett 5 ezer helyett végül "mindössze hetven irakit sikerült kiképezniük".

Szellem

Ha Isten velük...

Bush elnök sokáig őrlődött, míg némi küldetéstudatos pátosszalelszánta magát az iraki háborúra - derül ki egy, a fehér házi bizalmas beszélgetéseket állítólag szó szerint idéző, most megjelent könyvből. A szerző az annak idején a Watergate-ügyet leleplező és ezzel Nixon elnököt megbuktató újságírók egyike.

Kylie Jennert kihúzták a dollármilliárdosok Forbes-listájáról

Kylie Jennert kihúzták a dollármilliárdosok Forbes-listájáról

Tüntetések az USA-ban: Floridában kisteherautóval hajtottak a tömegbe

Tüntetések az USA-ban: Floridában kisteherautóval hajtottak a tömegbe

Operatív Törzs: Megnyílt a határ a Bulgáriából érkező magyarok előtt is

Operatív Törzs: Megnyílt a határ a Bulgáriából érkező magyarok előtt is