25 évvel ezelőtt különös zavart keltett a Kádár-rezsim egyik legfelkészültebb ellenfelének halálhíre, majd temetése. A sokféleképpen másként gondolkodókat rövid időre közös platformra terelő eseményt utóbb sokan a rendszer agóniájának egyik első látható jeleként értékelték.

"Bibó István bokájáig se ér fel Kenedi János, hogyan merészelt mégis beszélni a ravatalánál?" Boldizsár Iván, a második világháború előtti neves falukutató, majd a Rákosi Mátyás és Kádár János nevével jelzett szocialista korszakok jellegzetes "útitársa" csattant fel ekképp - sokfelé városszerte - a 68 évesen elhunyt Bibó István 1979. május 21-ei temetése után. Ugyanezen eseményt értékelve a párizsi emigráns Kende Péter, a Magyar Füzetek emlékszámának szerkesztője az év júniusában viszont így írt: "Jelképes, hogy sírja felett (...) két Magyarország nyújtott egymásnak kezet a két búcsúztató, Illyés Gyula és a szellemi élet pereméről jövő Kenedi János személyében."

E két idézet is jelzi, hogy az 1956-os, koalíciós Nagy Imre-kormányban egykor államminiszterséget vállalt, majd a kádári állambiztonsági szolgálat által hosszú időn át megfigyelés alatt tartott társadalomtudós 25 évvel ezelőtt bekövetkezett halála meglehetősen komoly mozgásokat indított be - a kádári hatalom gépezetében is. Négy nappal Bibó végzetes szívrohama után ugyanis megszületett a halála utáni első vele kapcsolatos, "szigorúan titkos" és "különösen fontos" jelzettel ellátott - ma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kutatható - információs jelentés. Megfogalmazója "megbízható, ellenőrzött" - ám még mindig lappangó - operatív iratokra hivatkozva azzal riogatta a pártvezetést, hogy lesznek, akik az 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, 1963-ban szabadon engedett politikus végső búcsúztatását "rendszerellenes demonstrációra igyekeznek majd felhasználni".

A lehallgatókészülékek, valamint a titkos ügynökök aztán arról is tájékoztatást adtak, hogy az elhunyt temetését az ellenzék prominensei - így például a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja, Donáth Ferenc és az ugyancsak ötvenhatos elítélt Nagy Imre-titkár, Széll Jenő - szervezik. Egy következő jelentésben pedig az szerepel, hogy "Illyés Gyula író rövid beszédet kíván tartani. Ehhez ifj. Bibó hozzájárulását kérte, aki kifejtette, nem tartja kívánatosnak, de a döntést I. Gy.-re bízza." Ugyanebben a május 22-ei dátummal ellátott, tehát a búcsúztatás másnapján a temetésről még jövő időben fogalmazó iratban olvasható: "Illyés elhatározása alapján Kenedi János úgy döntött, hogy ő is búcsúztatja Bibót, méltatva Bibó demokratikus nagyságát."

A HVG érdeklődésére Kenedi a leghatározottabban cáfolta a frissen előkerült információs jelentés idézett állítását; mint mondta, ő Illyéstől teljesen függetlenül jutott arra a - családdal sem egyeztetett - elhatározásra, hogy beszélni fog a temetésen. Ifjabb Bibó István pedig arról tájékoztatta a HVG-t, hogy a temetés ügyeit egykoron - az idézett ügynöki jelentés állításával szemben - kizárólag a család intézte. Bár a negyedszázad után még megkérdezhető érintettek több részletre egymástól és az ügynöki jelentésektől is eltérően emlékeznek, a temetés története és háttere az időközben napvilágot látott más dokumentumok - például naplók - alapján viszonylag pontosan rekonstruálható.

Az 1945 és 1948 között megjelent, nagy hatású, a demokrácia válságával, a kelet-európai kisállamok nyomorúságával, illetve az 1944 utáni zsidókérdéssel foglalkozó tanulmányaival maradandót alkotó tudós azzal vívta ki a kádári hatalom haragját, hogy 1956-ban a Nemzeti Parasztpárt delegáltjaként (a kockázatos megbízatást nem vállaló Illyés helyett) a Nagy Imre-kormány államminisztere lett. De még inkább, hogy a szovjet invázió után is a Parlamentben maradva megírta nevezetes, utóbb életfogytiglani börtönbüntetéssel "elismert" kiáltványát, mi több, november 4-e után sem hagyta abba a "szervezkedést". Noha 1963-ban közkegyelmi amnesztiával szabadult, kor- és pályatársai többségével ellentétben, soha nem kötötte meg a maga külön kiegyezését. A szellemi magánzárkába szorított Bibó felé csak életének utolsó két-három esztendejében fordult némi figyelem - akkor is elsősorban a formálódó ellenzék részéről. Ennek megnyilvánulása lett volna az eredetileg a 70. születésnapjára tervezett, Bibó-emlékkönyvként nevezetessé lett tisztelgő kötet.

"A legtisztább és a leghangosabb beszéd az lenne, ha a temetésen senki nem beszélne" - gondolta ifjabb Bibó, saját elmondása szerint, a szertartásról. Ám, mint az fentebb már kiderült, a halál mozgósító erővé lett. A már idézett Kenedi akként emlékezett, hogy ellenzéki barátai, Bence György, Kis János és a már ugyancsak említett Donáth Ferenc voltak azok, akik tudtak az ő sírbeszédtervéről, és egyet is értettek vele. Volt más akciózás is. Ember Mária, a Magyar Nemzet aznap soros olvasószerkesztője - a hozzátartozókkal való egyeztetés után, a lapzárta végfázisában - kis hírré szerkesztette a család által feladott, fizetett gyászjelentést. De volt rándulás a hatalom körében is: olyan állambiztonsági intézkedés született, miszerint a temetést "többoldalú operatív módon kell biztosítani", és azt is elrendelték, hogy a résztvevőkről "rejtett fotók" készüljenek.

A temetés kérdése a Bibóval emberileg jó, politikailag fenntartásos viszonyban álló (s a börtönévek alatt a nehéz sorban tengődő családot ifjabb Bibó megfogalmazásával "tapintatosan, de érezhető szeretettel támogató") Illyést is foglalkoztatta. Hét esztendővel ezelőtt közzétett naplójegyzeteiből tudható, hogy Bibó halálának másnapján, hosszú idő után ismét telefonált neki a kultúra ügyeire akkoriban döntő befolyással bíró, az idő tájt éppen miniszterelnök-helyettes Aczél György. Arról, hogy miről beszéltek, nem maradt feljegyzés, viszont találgatásra késztető Illyés ugyanezen napi, Bibóra vonatkozó naplóbejegyzése: "S ha nekem »kell« beszélnem a sírnál?" Ami biztos: a temetés előtti napon Illyés azt írta naplójába, hogy Bibó fia "nem akar semmi föltűnést. Az enyémen kívül semmi beszédet." Ifjabb Bibó az első megállapítást ma is helytállónak tekinti, a másodikhoz azt a kiegészítést fűzi, hogy ő az említett találkozáskor valóban nem tudta meggyőzni Illyést: az lenne a legméltóbb, ha az egyházi szertartáson túl senki nem szólna semmit. Mai fejjel viszont - mondja - nagy veszteségnek érezné, ha a beszédek nem hangzottak volna el.

Az 1979. május 21-én délután fél háromkor kezdődő temetésre egyébként igen sokan zarándokoltak el az óbudai temetőbe. A belügyérek - minden valószínűség szerint elég pontosan - 400-450 főre becsülték a jelenlévők számát. A többség azonban, hangosítás híján, még csak nem is hallhatta a ravatalozónál mondottakat. Illyés a hajdani Válasz című folyóirat munkatársai nevében olvasta fel óvatos, sokak által "félbeszédnek" vagy egyenesen "gyávának" minősített búcsúztatóját. Kétségtelen, az életút 1948 utáni időszakára csupán annyi utalást tett, hogy Bibó, bár elmehetett volna, mégis itthon maradt, s hogy "a hűség, a tudás, az önzetlen szolgálat szívós elkötelezettje" távozása után is "vigaszunk marad azáltal, hogy ilyen embereket is terem ez a föld". Közvetlenül az illyési beszéd után lépett elő a többek által - így Karinthy Ferenc naplójában leírtan is - "önjelöltnek" titulált Kenedi János, aki viszont az elhunyt 1956-os helytállását felelevenítve arról szólt, hogy a demokratikus gondolkodás nem száll sírba Bibóval, s hogy az ő "útja ma is járható, mert csak a politikai helyzet változott meg (...), a demokrácia megteremtésének feladata társadalmi megvalósításra vár".

"Kemény és okos szöveg volt, de inkább politikai állásfoglalás, mint búcsú. S ez nem tetszett. Mondtam is [Csoóri] Sanyinak: Legalább a halálban lehessünk otthonosan. Így van - mondta rá." Ezt Kiss Ferenc irodalomtörténész, a népi írók egyik szószólója jegyezte fel naplójába. Egy másik jelenlévő, Petri György a máig lappangó belügyi felvételeknél minden bizonnyal jóval élesebb képet rajzolva örökítette meg a búcsúztatás hangulatát: "Micsoda év, micsoda hullazápor... / így morfondíroztam, amíg figyeltem az érkezőket, pontosabban azt, / hogy kinek van pofája idetolni a képét, és ki nem jön el." Kevéssé veretes formában, de úgy őrizte meg a jelenlevők emlékezete, hogy a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke, Szentágothai János magánemberként érkező felesége révén "képviseltette magát", s hogy hiába keresték volna a Bibóval élete utolsó éveiben életrajzi interjút készítő szociológust, Huszár Tibort, aki nem sokkal később kíméletlen politikai lektorként - valójában az ügyeletes pártfelelősök neve után Knopp-Kornidesz-jelentésként ismertté lett szöveg szülőatyjaként - eltanácsolta a Bibó-emlékkönyvet az első nyilvánosságtól (HVG, 2000. október 7.).

A végül is minden incidens nélkül lezajlott temetésnek sajátos utójátéka támadt 1979 szeptemberében. A Magyar Szocialista Munkáspárt napilapja, a Népszabadság szerkesztőbizottsági tagja, E. Fehér Pál a pártlap "társfolyóiratában", a Kritikában hosszú eszmefuttatást jelentetett meg A Bibó-probléma címmel. Ebben Bibót "a nem marxista politikai gondolkodás egyik legfigyelemreméltóbb egyéniségének" nevezte, mi több, egyetértőleg idézte Illyés búcsúztatójából az "önzetlen embert" méltató sorokat. Ám a cikk mondandója mégiscsak az volt, hogy a "Bibó-legendát" el kell utasítani. Sorsának ilyetén alakulásáról, némaságáról ugyanis - vélekedett a szerző - voltaképp maga Bibó tehetett. Merthogy előtte sem voltak "lezárva a kapuk, mint annyi más megtévedt és politikailag vétkes társa előtt sem, akik éltek a népi hatalom által nyújtott alkalmakkal". E. Fehér, akit az akkori olvasók korábbi (és későbbi) megnyilvánulásai alapján a párt balos kultúrpolitikai szócsövének tekintettek, a HVG-nek ma azt állítja, hogy a szóban forgó írást senkivel nem egyeztette.

"Nem vall különösen jó ízlésre felajánlkozást kérni attól, akit évtizedeken át úgy kezeltek, ahogy" - ragadott a fentiekre válaszolni kívánva tollat az egykori 56-os rabtárs, Litván György. Visszafogottan és érvelve fogalmazó vitairatát azonban a folyóirat ugyanúgy nem közölte, mint az irodalomtörténész Vezér Erzsébet felháborodott cikkét vagy a szovjet munkatáborokat és Kádár börtönét egyaránt megjárt örök ellenzéki, Pákh Tibor - saját értékelése szerint "elég kemény hangú" - hozzászólását sem. Ez utóbbi - telefonlehallgatás során szerzett - önjellemzést szintén egy napi operatív információs jelentés őrizte meg az utókor számára. Innen tudható az is, hogy Pákh hozzászólására rögvest reagált a III/III. ügyosztály is, mivelhogy a levél nyomán ismételten megnyitották az ő "F", vagyis figyelő dossziéját.

MURÁNYI GÁBOR

Fontos szerepet kap Neil Patrick Harris a Mátrix 4. részében

Fontos szerepet kap Neil Patrick Harris a Mátrix 4. részében

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Tűzoltók csaptak össze a rendőrökkel egy párizsi tüntetésen

Tűzoltók csaptak össze a rendőrökkel egy párizsi tüntetésen

Saját örömlányai tartották ki a tatabányai férfit

Saját örömlányai tartották ki a tatabányai férfit

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél

Önnek egy rakás új értesítése érkezett

Önnek egy rakás új értesítése érkezett