Romtalanítás

Utolsó frissítés:

Az európai parlamenti választások kampányának hevületében a kormányzat merész bejelentést tett: ismét konszolidált állapotba hozzák a volt honvéd főparancsnokság fél évszázada a budai Vár kellős közepén éktelenkedő épülettorzóját, majd nekiállnak a várnegyed rekonstrukciójának is.

Kulturális központot, polgári agorát, afféle 21. századi művelődési házat képzel el a jelenleg regnáló kulturális miniszter a budavári Dísz térre, a királyi palotaegyüttes és a polgárváros határán éktelenkedő romépületbe. A "megújítva megőrizni" jelszó jegyében az egykori honvéd főparancsnokság jó állapotban lévő, a második világháborús bombázások által nem érintett, igen masszív földszinti és első emeleti részeinek megtartásával valamiféle ráépítéses konstrukciót képzeltek oda az arra illetékesek (HVG, 2004. május 8.). Nem véletlen a homályos fogalmazás: az épület két éve befejeződött régészeti feltárását is levezénylő, a torzót egy évtizede kezelő Budai Várgondnokság Kht. ügyvezető igazgatója, Szamkó Katalin sem tudott még többet mondani az uniós csatlakozási hacacáré hevében tett kormányzati bejelentésről.

De nem ez az első furcsaság a köztársasági elnök rezidenciájává avanzsált, mívesen felújított Sándor-palota, a Várszínház és a Karmelita-udvar tőszomszédságában terpeszkedő épületrom történetében. Mondhatni, már a dicsteljesebb jövőt ígérő alapkőletétel sem ment simán. Az egykori Honvédelmi Minisztérium 1881-re megépült - mára lebontott, de egészen a múlt század kilencvenes éveinek végéig, afféle világháborús maradványként földszintes romként meghagyott - neoreneszánsz tömbjének északi frontjához passzítandó épületnek ugyanis egyszerűen nem jutott hely. Aztán mégis találtak neki. "Az akkori megbízókat nem igazán érdekelte, hogy az építkezéssel végképp tönkreteszik a 15. századi Szent Zsigmond-kolostor maradványait" - világít rá egy korabeli rombolásra Bor Ferenc építészettörténész, a Hild-Ybl Alapítvány vezetője, aki a várgondnokság megbízásából is behatóan tanulmányozta az épület történetét. A hadügyminisztérium neoreneszánsz épületét is tervező osztrák Kallina Mórnak persze nem róható fel ez az érzéketlenség. Ő csak meg kívánt felelni az elvárásoknak, csakúgy, mint 1870-es Magyarországra érkeztekor, amikor is a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát tervezte meg. A honvéd főparancsnokság Dísz térre néző, szintén neoreneszánsz palotájának megálmodása nem is akármilyen állami feladat volt, hiszen az épületet a ma már szintén nem létező, a Szent György tér nyugati részén, a jelenlegi régészeti munkagödrök helyén álló Teleki-palotában székelő József főhercegnek, a főparancsnok önálló hivatalának szánták.

Volt azonban még egy kis bökkenő: az elképzelt épület helyén már állt egy evangélikus templom. Az egyházat kárpótolni illett, amivel a tervező is pluszfeladathoz jutott. S mivel Kallina, a zsidó hitközség teljes megelégedésére, már épített templomot, Sárkány Sámuel püspök őt kérte fel a várbeli Bécsi kapu téren ma is látható istenháza megtervezésére. A fő feladat persze a honvéd főparancsnokság háromemeletes, kupolás Dísz téri - ahogy akkor nevezték, Paraden Platz-i - épülete volt, amelyet József főherceg 1897-ben vehetett birtokba.

Ez az álom azonban sokak számára rémálom lett: a látványon már a korabeli széplelkek is fanyalogtak - állítja a már idézett Bor Ferenc. A Dísz térbe torkolló Úri és Tárnok utca hangulatos házaival határolt polgárvárosi panorámát ugyanis attól kezdve egy ezektől arányaiban elütő, sokak szerint pöffeszkedő palota zárta le. A Monarchia kivagyiságát is jelképező épülettel aztán egészen a második világégésig nem sok említésre méltó történt. Budapest 1944 telén kezdődő ostromában bombatalálatot kapott, és bár jóformán csak a tetőszerkezet és a kupola rongálódott meg, az épületegyüttes kimaradt a háború utáni helyreállításból. "A második világháború utáni első évtizedben elsősorban az eredetileg kormányzati negyeddé alakítani tervezett budavári palotára koncentráltak, a Szent György térrel és környezetével lényegében nem foglalkoztak" - mondja Bor. Annyi mégis történt, hogy a harcokban súlyosabban sérült egykori minisztérium, valamint az ostrom után készült képek tanúsága szerint helyreállítható állapotú főparancsnokság épületét az akkor nagy hatalmú Gazdasági Főtanács által felállított várbizottság 1949 januárjában rommá nyilvánította, és az első emeleti födémig részlegesen elbontatta. Ám az egykori főparancsnokság tömbje még így is olyannyira lakható lehetett, hogy rövidesen ide költözött a Vár felújításában komoly részt vállaló Középület-tervező Intézet (Közti) irodája.

"A Palotát és környékét a főváros egyik művelődési központjává kell kiképezni" - mondta ki aztán 1959 decemberében a kommunista párt akkor éppen Apró Antal által elnökölt gazdasági bizottsága. Mutatván ezzel, hogy a most felvetett elképzelés korántsem nevezhető korszakalkotónak. Akkoriban éppen a Néprajzi Múzeumot tervezték elhelyezni az épületegyüttesben.

Három évvel később országos tervpályázatot is kiírtak a Szent György tér rekonstrukciójára (HVG, 2002. június 15.). Az építésből végül csak rombolás lett: a nyugati oldalt 1968-ra lebontották, az egykori főparancsnokság és a hadügy elárvult épületegyüttese viszont maradt úgy, ahogy volt. Pedig nem egy terv született az újrahasznosításukra. Mert "rehabilitálásáról" szó sem lehetett: egykori vélekedések szerint a puritán Kádár János idegenkedett a szemében az "úri pompát" felidéző épületegyüttes megújításától. Így például a Közti tervezőjének, Jánossy Györgynek 1970-ben a Külügyminisztérium felkérésére az első emeletig visszabontott épületegyüttes helyére kellett kongresszusi és koncerttermet álmodnia. Ez a terv ugyanúgy nem valósult meg, ahogyan azok az elképzelések sem, amelyeket attól kezdve - általában állami felkérésre - sorozatban gyártottak a Köztiben. Ezek többségének egyik közös jellegzetessége volt, hogy a főparancsnokság Dísz térre néző épületébe általában koncerttermet készültek költöztetni. A nyolcvanas évekre a helyzet annyiban változott, hogy immár a vállalkozói tőke bevonását is elképzelhetőnek tartották a tér rendezésébe. 1986 kora tavaszán született erről döntés az Országos Műemléki Felügyelőség által összehívott értekezleten. A hamarosan megrendezett meghívásos pályázat kiírásában a honvéd főparancsnokság épületébe idegenforgalmi központot és a várgondnokságot, az egyre romosabb minisztériumi szárnyba pedig kőtárat és nyolcszáz fős konferenciatermet kértek tervezni. Az utóbbi épületnek ekkor már csak a tető nélküli falai meredeztek, az előző pedig a Közti kiköltözése után raktárnak sem felelt meg.

1994. március végén a Boross-kormány - részben állami protokoll céljaira - országos nyílt pályázatot írt ki a beépítésre, amire aztán a Horn-kabinet tromfolt rá azzal, hogy az ő szakértői elvetették a kormányzati célú rekonstrukciót, mondván, ez elviselhetetlenül megnövelné a negyed forgalmát. 1997 közepén aztán mégiscsak döntöttek a végül államfői hivatallá avatott Sándor-palota műemléki helyreállításáról. Az egykori főparancsnokság és a hadügy épülettömbjének helyén felépítendő komplexumba ekkor a Neumann-ház elnevezésű digitális közgyűjteményt akarták költöztetni (amely azóta a Várszínház mellett talált otthonra). Az Orbán-kormány kulturális minisztériuma pedig 2000-ben afféle csodák palotája típusú gyerekvárat óhajtott ide telepíteni.

A tervekből mostanra annyi valósult meg, hogy a honvéd főparancsnokság épületét a várgondnokság szakemberei kitisztították, tetővel látták el - várva a korifeusok legújabb döntését. Az bizonyos, hogy a mára elbontott hadügyi szárny helyén, ahol a várgondnokok újra láthatóvá tették a középkori társaskápolna alapjait, rövidesen új, kerthelyiséggel turbósított szórakozóhely nyílik - hogy legalább vigadni lehessen a romokon.

VAJNA TAMÁS