Nem szeretném, ha az amerikai jobboldali sajtó francia díjként állítaná be ezt - mondta Michael Moore, miután idén...

Nem szeretném, ha az amerikai jobboldali sajtó francia díjként állítaná be ezt - mondta Michael Moore, miután idén májusban Cannes-ban átvette a filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Már csak azért sem, mert a nemzetközi zsüri tagjai közül négyen amerikaiak voltak. Moore egyúttal kifecsegte, hogy a színfalak mögött a zsűrielnök, Quentin Tarantino amerikai rendező biztosította őt: a pálmát nem politikai üzenetéért, hanem dokumentumfilmesi teljesítményéért vihette el. Igaz, ami igaz, majdnem fél évszázada, Jacques Cousteau emlékezetes tenger alatti természetfilmje, a Csend világa 1956-os kitüntetése óta nem került dokumentumfilm az első helyre a cannes-i verseny mezőnyében. Sőt további kivételnek számított, hogy Moore műve ezúttal a filmkritikusok díját is megkapta, pedig ezt szokás szerint valamely, a zsűri által díjazatlanul hagyott alkotásnak ítélik. A cannes-i sajtóvetítésen az újságírók húsz percig felállva tapsolták meg a filmet.

A fesztiváldíjak mellé Európa-szerte ellentmondásos ítészi és politikai kritika járult. Cannes után, a párizsi díszbemutatón a kulturális ügyekkel foglalkozó polgármester-helyettes, Christophe Girard így lelkesedett: a film "lecke minden demokráciának". A párizsi Le Monde megállapította Moore-ról: "Európa hódolattal illeti őt." A BBC egyik cannes-i fesztiváltudósítója, Ian Youngs így árnyalta a képet: "A vágás nagyon tendenciózus, de a történet nem teljesen egyoldalú. Világszerte nagy hatással lesznek a közönségre a film következtetései - akár igazak, akár nem - és az érzelmeket alaposan felkavaró interjúk a gyászoló szülőkkel és a sebesült katonákkal." Erre rímel, hogy az angol Guardian Szergej Eizensteinhez hasonlította Moore-t, mondván, a szovjet propagandista óta nem lehetett találkozni ilyen ideologikus és érzelmekre ható filmvágással. A Berliner Zeitung két szóban foglalta össze az ellentmondó értékeléseket: "zseniális propaganda". A hamburgi Der Spiegel a "docutainment" megjelöléssel szórakoztató dokumentumfilmnek nevezte a művet, a tekintélytisztelet hiányát és a szemtelenséget tartva a hatás fő elemének. A Frankfurter Rundschau Moore védelmében felidézte, hogy a szónokias bizonyítás régi kellék Hollywoodban, elvégre ez az alapja a bírósági filmek műfajának is - akár olyan, Moore-hoz hasonlóan nehézsúlyú szereplőkkel, mint Orson Welles vagy Charles Laughton.

Szellem

Hollywoodi agitprop

A választásokat befolyásoló tényezővé vált Amerikában Michael Moore cannes-i nagydíjas filmje, a jövő héttől Magyarországon is látható Fahrenheit 9/11. A totalitárius rendszerek filmpropagandistáihozhasonlított amerikai rendező művével kapcsolatban kérdés, hogy árt-e vagy használ azoknak, akiknek használni akar.

Leállásra figyelmezteti ügyfeleit a Raiffeisen

Leállásra figyelmezteti ügyfeleit a Raiffeisen

Radar360: Az EU-átlag háromszorosával drágult a lakhatás, indul az impeachment Trump ellen

Radar360: Az EU-átlag háromszorosával drágult a lakhatás, indul az impeachment Trump ellen

Tényleges életfogytiglant kapott a zsámboki gyilkos

Tényleges életfogytiglant kapott a zsámboki gyilkos

Meghalt Tolkien fia, aki utálta A Gyűrűk Ura-filmeket

Meghalt Tolkien fia, aki utálta A Gyűrűk Ura-filmeket

Feleakkora sebesség is elég lesz a Marson, ha egy űrhajót akarnak kilőni

Feleakkora sebesség is elég lesz a Marson, ha egy űrhajót akarnak kilőni

Egy év alatt 66-szor riasztották a mentőket egy ittas nőhöz

Egy év alatt 66-szor riasztották a mentőket egy ittas nőhöz