Tetszett a cikk?

1989 nyarán az NDK titkosszolgálata, a Stasi már csak megfigyelni volt képes a Magyarországon tízezerszámra gyülekező keletnémet menekülteket és a sorsukról határozó magyar hatóságok döntéseit. Ez derül ki az azóta előkerült, a 15 évvel ezelőtti határnyitáshozvezető eseményekről szóló, korabeli titkos jelentésekből.

"Tekintettel a jelenlegi helyzetre, részünkről nem tartom célszerűnek a részvételt. Döntést kérek." Ezt táviratozta feletteseinek a berlini külügyminisztériumba 1989. augusztus 11-én Gerd Vehres, az NDK budapesti nagykövete. Mindezt abban a jelentésben, amiben hírül adta, hogy a "Magyar Demokrata Fórum debreceni és soproni helyi szervezete augusztus 19-én (...) pikniket készül rendezni a már nyitott »vasfüggönynél«. Védnökök Pozsgai államminiszter és Otto von Habsburg." A nagykövetnek azon a héten nem ez volt az első sürgős és fontos üzenete. Egy nappal előbb azt jelentette, hogy "az NDK-központban leadott német és magyar nyelvű röplap szerint augusztus 13-án, 15.00 órakor a Belvárosban, a Vörösmarty téren tüntetés lesz (...) a berlini fal ellen", melyen "100-150 illegálisan Magyarországon tartózkodó NDK-állampolgár is jelen lesz". A jelentésben említett NDK-polgárok úgymond illegalitásának egyetlen oka az volt, hogy túllépték a magát szocialistának mondó állam által magyarországi turistáskodásra hivatalosan engedélyezett harminc napot.

Az NDK Állambiztonsági Minisztériumát, a Népstadion úti nagykövetségen magát külön operatív csoporttal képviseltető Stasit az 1989 nyarán zajló magyarországi eseményekből egyetlen fejlemény sem érdekelte jobban, mint az országban legálisan vagy időn túl tartózkodó keletnémet turisták sorsa, ezen belül is a deklaráltan hazatérni nem kívánó tízezrek körül kialakult államigazgatási és diplomáciai patthelyzet. A hivatalos adatok szerint ebben az évben a teljes nyári szezonban körülbelül 700 ezer NDK-polgár érkezett Magyarországra. Közülük a turisták zöme fegyelmezetten haza is utazott, ám sokan maradtak. Közülük 5 ezren a Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt gyámolításával lassacskán menekülttáborrá alakuló Zánkai Úttörőköztársaságban "telepedtek le", de sokan laktak Budán a csillebérci úttörőtáborban, illetve a zugligeti templomban és környékén - parkolókban, parkokban, sátrakban. Becslések szerint a nyár végére mintegy 30 ezerre duzzadt a valamiben reménykedő, ily módon dekkolók száma. Arról nem is szólva, hogy a páneurópai pikniknek - percek alatt 600 NDK-s Ausztriába szökésének - az NDK-ban futótűzként terjedő híre a már véget érő szezon dacára egyfajta újabb üdülési hullámot indított el...

Mindez persze aligha érhette derült égből jött villámcsapásként az NDK vezetőit, hiszen Magyarország 1989-től csatlakozott a nemzetközi menekültügyi egyezményhez, és ugyanazon év május 1-jén a nyugati határon hozzáfogott a műszaki zár, az úgynevezett vasfüggöny lebontásához. A menekültkérdés új módon történő magyarországi kezelését el- és megmagyarázandó, Simon Lászlót, a Belügyminisztérium III/II-es (elhárítási) csoportfőnökségének őrnagyát küldték ki a szocialista országok határvédelmi szerveinek 1989. márciusi breszti munkatalálkozójára. Ő - megnyugtatásul - kijelentette: "Más szocialista országokkal szemben a Magyar Népköztársaság továbbra is tartja magát korábban vállalt kötelezettségeihez, és átadja menekültként jelentkező polgáraikat az érintett országok biztonsági szerveinek" - olvashatjuk a Stasi külkapcsolatokért felelős VI. osztályának az őrnagy beszédét idéző jelentésében.

A deklarációk szintjén még testvéri barátoknak számítók haragjának leszerelését szolgálhatták a március végén Varga József ezredes által egy berlini tanácskozáson elmondottak is, miszerint: "Határátkelőhelyeinken nem engedünk továbbutazni olyan személyeket, akik nem rendelkeznek a szükséges úti okmányokkal." Csakhogy a résztvevők számára akkor már ismeretes volt Varga egy korábbi, az NDK-s partnerek előtt tett bizalmas kijelentése, amelyben azt ecsetelte, hogy tekintettel a magyarországi fejleményekre, nyugdíjba vonul, és legföljebb annyit tehet a Stasi embereiért, hogy még szolgálati ideje alatt összehozza őket olyan "Győr-Sopron megyei igen jó elvtársakkal", akiknek "pozitív befolyásuk lehet" a szocialista országok gyakorlatában általános "multilaterális határőrizeti rendszer" érvényesítésére. Mindennek viszonylagosságát jelzi azonban, hogy 1989. június 1-jén egy, a zöldhatáron elkapott keletnémet szerszámkészítő volt az utolsó próbálkozó, akit az addig szokásos módszer szerint, a menetrendszerű Interflug-járattal, diszkrét Stasi-őrizet mellett zsuppoltak haza Berlin-Schönefeldre.

Még egy sajátságos joghézag is növelte az információs káoszt az NDK-ban: az Erich Mielke állambiztonsági, illetve Horváth István belügyminiszter által aláírt 1981-es keretegyezmény (amely a szökevények egyértelmű kiadatását is szabályozta) ugyanis az év elejével már lejárt, ám a magyarok által frissen aláírt genfi konvenció csak június közepén lépett érvénybe. Honecker országa tele volt ezzel kapcsolatos híresztelésekkel, amiről bőségesen tanúskodnak az Állambiztonsági Minisztérium kiértékelő és tájékoztató csoportjának (ZAIG) összefoglaló jelentései is. Pártszerű megoldásként a vasfüggöny magyarországi lebontása után számos NDK-beli utazási iroda és rendőrkapitányság mindenesetre egyszerűen közölte, hogy nem vesz át több útlevélkérelmet. Máshol megkérték az ügyfelet, "egyelőre tekintsen el" a magyarországi üdüléstől. Az ezzel kapcsolatos állampolgári érzelmekről is beszámoltak a hangulatjelentések: "A haladó szellemű polgárokat nyugtalanítja, hogy az NDK »befalazza magát«, és ezzel növeli az áttelepülni kívánók számát" - írta egy szorgos ügynök. E hangok magához Erich Honecker pártvezetőhöz is eljutottak, ám ő - miként azt egy volt magas rangú Stasi-tiszt e sorok írójának elmondta - mintegy kikérte magának, hogy "az ilyen jelentések hangja már-már az ellenséges sajtóéra emlékeztet".

A fejlemények persze még fokozottabb háttérmunkára késztették az érintett biztonsági szerveket. Június 20-án Benkő Ferenc ezredes, a III/II csoportfőnökség vezetője összehívta a szocialista országok diplomáciai státusban lévő operatív tisztjeit, és - így egy Stasi-jelentés - "a magyarországi helyzetet keresetlen szavakkal elemezve" bejelentette: félő, hogy "a menekültprobléma más országokhoz fűződő kapcsolatainkra is ki fog hatni".

Az egyik ilyen "más ország" - mivel akkor már a Romániából érkező menekültek is ezerszámra tűntek fel - az NDK volt, melynek külügyminisztériuma meglehetős szkepszissel írta a Nagy Imre 1989. júniusi újratemetése kapcsán a berlini pártvezetőknek készített összefoglalójában, hogy "a Magyar Szocialista Munkáspárt nem ura többé a fontos belpolitikai fejlődési folyamatoknak, (...) a szocialista államhatalom bomlása tovább tart és fokozódik". A képet, NDK-szempontból, még borúsabbra festette Sándor István, a magyar Külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője, aki - közli villámtáviratában Budapestről az operatív Stasi-csoport - július 10-én magához kérette Dieter Grahmannt, az éppen távol lévő NDK-nagykövet helyettesét, és bejelentette: Magyarország menekülttáborokat állít fel Debrecenben, Békéscsabán és Bicskén, s köztük "a Budapesthez közeli Bicskén olyan személyeknek nyitnak átmenő tábort, akik tovább akarnak utazni". A keletnémetek azonnal értettek a szóból, még ha a magyar diplomata udvarias gesztusként biztosította is Grahmannt, hogy "a Magyar Népköztársaság igyekszik betartani az NDK-val kötött kétoldali megállapodásokat".

Az NDK budapesti nagykövetségének munkatársai mindezeken túl alig győzték fordítani és továbbítani az ügy magyarországi sajtóvisszhangját is. Figyelmüket különösképp felkeltette Nováky Balázs határőr ezredesnek a Népszabadságban közreadott kijelentése, miszerint a magyar határőrizeti szervek "nem nyomnak semmiféle pecsétet a határon feltartóztatott NDK-sok útlevelébe, mert ez nem az ő dolguk" (nem sokkal korábban még a tiltott határátlépésen kapott NDK-polgárok kiutasító pecsétet kaptak, ami odahaza felért egy feljelentéssel). Egy július 25-ei távirat a Vasárnapi Hírekből Németh István ezredes, szombathelyi határőrparancsnok azon - NDK-szempontból ugyancsak érdekes - nyilatkozatát idézi, miszerint a "tűzparancs csak azokban az esetekben érvényes, ha támadás éri a határőröket". Különben csak figyelmeztető lövéseket lehet leadni, és ha a határsértő fittyet hányna rájuk, hát "mehet isten hírével".

Még riasztóbb lehetőségekről tájékoztatott Dieter Zamzow százados, a nagykövetségi Stasi-csoport munkatársa, aki Siófokon folytathatott "négyszemközti beszélgetést" a magyar állami biztonsági szerv illetékes összekötőjével. A százados ugyanis akként értékelte az elhangzottakat, hogy Magyarországon az NDK-sokat "hamarosan elismerik politikai üldözöttekként, és menekülttáborokba veszik fel őket". Utolsó gyenge esélynek csak az látszik - jelentette a százados -, hogy a magyarok számára "egyelőre nehézséget okoz ennek a lépésnek az NDK kormánya előtti tiszta indoklása. Leginkább attól félnek, hogy a lépés komoly rendszabályokat és ezzel összefüggő anyagi veszteségeket von maga után a turizmusban." Mindezek után az NDK-sokat már aligha érhette meglepetésként, amikor Gerd Vehres nagykövetet - a távirata szerint 1989. augusztus 28-án - hívatta Horn Gyula külügyminiszter, és közölte vele: "Magyarország nem kíván menekülttáborrá válni, egyben felfüggeszti az 1969-es egyezmény titkos kiadatási záradékát." Amit néhány nappal később Horn Berlinben egy immár korántsem barátságos hangvételű konzultáción Oskar Fischer külügyminiszter és Gerhard Niebling belügyi tábornok előtt is megismételt.

Az NDK állami és pártvezetésének azonban ekkorra már csupán némi hazai használatra szánt agitációs próbálkozásra tellett. A hivatalos propaganda szerint a disszidálási hullámot az ellenséges nyugatnémet média - főként persze a tévé - korbácsolta fel. Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy az utóbb nyilvánosságra került statisztikai adatok szerint a lakosság számához viszonyítva a legtöbben Drezda megyéből pattantak meg a magyar trambulin közbeiktatásával - vagyis arról a területről, ahol a nyugatnémet tévé nem is volt fogható, s amelyet a népnyelv ezért "a mit sem sejtők völgyének" nevezett. Befelé azért realistább volt az értékelés: egy szeptember 9-ei Stasi-összefoglaló legalábbis az áruválaszték, a szolgáltatások és az egészségügyi ellátás elégtelenségével, valamint a bürokratikus ügyintézéssel, a bérezés és a teljesítmény közötti eltéréssel, a tájékoztatáspolitikával és nem utolsósorban az utazási korlátozásokkal magyarázta a kialakult helyzetet.

Mindez persze már aligha változtatott azon, hogy Kovács László külügyi államtitkár - egyelőre nem nyilvánosan, hanem csak az NDK nagykövetségéhez eljuttatott jegyzékben - szeptember 8-án bejelentette a tervezett határnyitást. Vehres nagykövet, nyilván másképpen gondolva, végül mégiscsak profetikussá lett szavakkal próbálta meg kieszközölni a döntés megváltoztatását: "Felhívtam a figyelmet, hogy a további fejlődésnek (...) előre nem látható következményei lesznek." Ekkor azonban Zánkán - egy Walter Hesse fedőnevű beépített ügynök jelentése szerint - a magyar vendéglátók már azt az említett határnyitó kormánynyilatkozatot fordítgatták az ott dekkoló németeknek, amely szeptember 10-én este a tévében hivatalos bejelentés formájában is elhangzott.

A menekültek áradata pedig még aznap éjfélkor utat tört magának Hegyeshalomnál. Bár a keletnémet tévé még az október 10-ei tévéhíradóban is akként emlegette hűtlen polgárait, hogy "lábbal tiporták az erkölcsi értékeket, és ezzel önmagukat rekesztették ki társadalmunkból; egy csepp könnyet sem kell ejteni értük", a mérsékeltebb pártvezetők nyolc nappal később már feláldozták Honeckert, november 9-én pedig leomlott a berlini fal. Mielke hadseregtábornok, állambiztonsági miniszter mindenesetre még sokáig gyűjtögette és összesítgette a menekülés adatait. De ez már csak arra volt jó, hogy mára pontosan tudjuk, hogy az 1989. szeptember 11-ei határnyitást követő napokban 48 200-ra volt tehető "az Ausztriába átcsempészett NDK-polgárok száma".

DALOS GYÖRGY / BERLIN

Spanyol kormányfő: a nem létfontosságú ágazatok leállnak két hétre

Spanyol kormányfő: a nem létfontosságú ágazatok leállnak két hétre

Aján Tamást egyelőre nem engedik vissza a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség élére

Aján Tamást egyelőre nem engedik vissza a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség élére

Megszülettek az első hazai óriásvidra-kölykök

Megszülettek az első hazai óriásvidra-kölykök