Tetszett a cikk?

Nem kevés meglepetést okozott nemrég egy minap, 89 éves korában elhunyt egykori Wehrmacht-tiszt nekrológja, amely a másodikvilágháború végén ostromlott Bécs megmentőjének nevezte őt. Bár mindezt leginkább az érintett saját memoárjai alapján tette, tény, hogy Carl Szokoll nem csak szemlélője volt a történteknek.

"Nem vagyok sem szent, sem pedig próféta. Néhányan árulónak tartanak, mások viszont hősnek" - állította az önmagát Bécs megmentőjének is mondó Carl Szokoll. A német Wehrmacht valamikori hivatásos tisztje - akárcsak a bécsújhelyi katonai akadémián végzett társai többsége - az 1938-as Anschlusst követően magától értetődően esküdött át az osztrák köztársaságról a hitleri Németországra. Volt is dolga ezután elég: századosi rangig emelkedve küzdött a birodalomért a legkülönbözőbb hadszíntereken. Ám - mint utóbb írta - a diadalok mellett volt szeme észrevenni és szíve nehezményezni az európai lakossággal szembeni német bánásmódot. Ezért, és mert úgy vélte, hogy a német hadsereg hivatásos tiszti állománya, benne az osztrákokkal, különb a náciknál, meg sem lepődött, és áruló sem lett, amikor a berlini jóváhagyással szerveződő Walküre-programról kiderült, hogy valami egészen más, mint aminek hivatalosan szánnák.

A Szokoll megismerte berlini terv ugyanis az általános katonai hivatal, az Allgemeines Heeresamt új főparancsnokától, az 1944. júliusi, utolsó nagy Hitler-ellenes merényletkísérlet (HVG, 2004. július 24.) kiagyalójától, Claus Schenk von Stauffenberg gróftól származott. A Walküre-programot Stauffenberg egyebek mellett arra "a mindaddig elhanyagolt tényre" hivatkozva adta el a náci vezetésnek, hogy a német birodalomban élő idegenek, például a sokmilliónyi hadifogoly és deportált esetleg olyan kockázati tényezőt jelentenek Németországra nézve, amire katonailag is fel kell készülni. Ezért úgynevezett védelmi körzetek kialakítását javasolta, beleértve az 1938-ban bekebelezett Ausztria területét is. Stauffenberg buzgósága tetszett Berlinben, és a szükséges szervezet létrehozásával a Wehrmachtot, illetve őt bízták meg. A háborús sérült gróf azonban ekkorra már Németország elveszejtőjének tekintette Hitlert, ezért hamarosan létre is hozta - ily módon teljesen legális - hálózatát, amit éppen hogy egy Hitler-ellenes puccs majdani végrehajtójaként kívánt mozgatni.

Carl Szokollnak, amikor 1943-ban, 28 éves századosként megbízást kapott a Walküre-program 17. védelmi körzetének - ez Bécset és környékét jelentette - létrehozására és irányítására, még sejtelme sem volt, valójában mire megy ki a játék. De az erről döntők nyilván már kinevezésekor tisztában voltak azzal, hogy az osztrák százados nem feltétlenül híve a végsőkig történő harcnak. Hamarosan megismertették a puccs tervével is, amely szerint az egyes körzetek állományára várt volna az SS, a rendőrség és az egyéb náci erőszakszervezetek lefegyverzése, illetve vezetőik letartóztatása. Csakhogy az 1944. július 20-ára időzített puccs meghiúsult, résztvevőinek, vezetőinek többsége lelepleződött, és a hatalom nem ismert irgalmat. A lebukások magas számát az is magyarázta, hogy az első órákban úgy tetszett, Stauffenbergnek a kelet-poroszországi Hitler-bunkerban felrobbantott bombája célt ért. Így tudták ezt ideig-óráig a Walküre-program bécsi védelmi körzetének főparancsnokságán is, ahol a beindított akció eredményeként még Baldur von Schirachot, Hitler ausztriai körzetvezetőjét is letartóztatták. Hogy az egyébként az élete további szakaszában is mindig fantáziagazdagnak bizonyult Szokoll miképpen úszta meg a fiaskót követő megtorlásokat, arra maga még 2001-ben kiadott, Bécs megmentése, 1945 című könyvében sem tudott pontos választ adni. Feltehetően - mivel a Walküre valóban legális szervezet volt, és mivel Szokoll nem volt jelen a letartóztatásoknál - sikerült elhitetnie jóhiszeműségét és beavatatlanságát. Az viszont történelmi tény, hogy nem pusztán kimaradt a megtorlásból, hanem 1944. augusztus 1-jén egyenesen ezredessé léptették elő, s bekerült abba a katonai stábba, amely 1945 tavaszán már a Schirach mellé rendelt Sepp Dietrich vezérezredes, SS-Oberstgruppenführer irányításával készült fogadni a Budapest elfoglalása után Bécs felé közeledő szovjet csapatokat.

Az immár ezredes Szokoll úgy emlékszik, a Ringen álló Radetzky-lovasszobor előtt fogadta meg önmagának, hogy nem hagyja Bécset pusztulni - innen az általa kitalált Radetzky-akció név. Kezdetben a nyugati szövetségesekben reménykedett, állítólag még az olaszországi Casertába is elküldte egy bizalmasát, és - mint írja - általa értesülve kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy Ausztria elfoglalása az oroszok hatáskörébe került. Szokoll emlékezete szerint ekkor azt ötlötte ki, hogy Berlinnél ki kellene eszközölni: Bécs - Rómához hasonlóan - legyen a harci cselekményektől mentesített, nyílt város. Elbeszélése szerint az ügy érdekében vett egy gyönyörű fényképalbumot Bécsről, felkereste vele a birodalmi védelmi bizottság bécsi főnökét, a kormánybiztosi pozíciót betöltő Hans Delbrügge ezredest, és - a város szépségeit mutogatva - megpróbálta rávenni, hogy járjon közben Hitlernél. Az egyébként megtörtént esemény egyetlen szépséghibája, hogy a Szokoll elbeszélését több ponton is opponáló ismert osztrák történész, Hugo Portisch azt állítja, hogy az ügy képviseletére Baldur von Schirachot, nem pedig Szokollt kérték fel a város befolyásos lakói. Ez azonban aligha kardinális kérdés - a végeredményt illetően ugyanis mindkét verzió hasonló eredménnyel járt: Hitler döntése végleges, Bécset az utolsó tégláig védeni kell.

Szokoll 1944-re - írta memoárjában - már belátta, nincs más választása, mint a Tolbuhin marsall vezette III. ukrán front parancsnokaival történő egyezkedés. Emlékezete szerint újabb, a frontvonal túloldaláról küldött bizalmi embere, Ferdinand Käs magas rangú szovjet katonatisztek előtt adhatta elő Szokoll ajánlatát, miszerint kész megszervezni, hogy osztrák katonai erők, valamint civil szervezetek segítsék az oroszok bejutását a fővárosba. Az ígéret szerint az ezredes köré szerveződött katonatisztek, továbbá a 05 elnevezésű civil ellenálló csoport és kommunista "szabadcsapatok" lépnének akcióba, összesen tán háromezren, ha az oroszok megígérik, hogy elérik a szövetséges bombázások leállítását, ha folyamatosan biztosítják a főváros vízellátását, s kesztyűs kézzel bánnak a hazatérő osztrák hadifoglyokkal. A szovjet vezetők - a Szokoll-memoár szerint legalábbis - leginkább azt kérték cserébe, hogy az ellenállók garantálják a bécsi Duna-csatorna hídjainak épségét.

Állítólag még megállapodás is született, miszerint a szovjet katonai erők 1945. április 7-ére virradóra fényrakétával jelzik akciójuk kezdetét, amire az osztrák ellenállók is megindulnak. Szokoll mindenesetre mentegetőzik, hogy - nem lévén szakavatott történész - ma már nem tudja alátámasztani, vajon ötven avagy épp tízszer ennyi volt azoknak a vele egyívású Wehrmacht-tiszteknek a száma, akiket beavatott a tervébe. Sajnos mindez az akció szempontjából majdhogynem lényegtelen, mivel a valóban szerveződő ellenállási akciókísérlet időnek előtte lelepleződött, minek nyomán többeket felakasztottak, köztük az Ausztriában máig hősként tisztelt Alfred Huth századost, Karl Biedermann ezredest, valamint Rudolf Raschke főhadnagyot is.

Szokoll valahogy megint megúszta, viszont - mint írja - most már személyesen ment át az oroszokhoz. Haláláig személyes érdemének tartotta, hogy bár a hidak épségét nem tudta az orosz kívánalmaknak megfelelően biztosítani (a Reichsbrücke kivételével a németek valamennyit felrobbantották), s bár a harcokban utóbb Bécs is súlyosan sérült - csak a belvárosban több mint 20 ezer lakóház részben vagy teljesen elpusztult, fosztogatások is történtek -, a város messze nem szenvedett annyit, mint az 51 napig ostromlott Budapest. Az ostrom után Szokoll a szovjet katonai vezetés bizalmát élvezve afféle kvázipolgármesterként tevékenykedett. Szeptemberben azonban az oly sok helyről ismert recept szerint letartóztatták, és rövid kémgyanú után mint egyszerű Wehrmacht-tisztet Szibériába kívánták deportálni. Ő azonban inkább megszökött, és jó ideig bujkált.

Az idők enyhültével aztán valamilyen polgári foglalkozás után kellett néznie: "Mit csinál az ember, ha masírozáson kívül semmit sem tanult? Elmegy filmesnek" - írta könyvében Carl Szokoll, aki a háború után elsősorban az ellenállási időszakot megelevenítő fikciókat vitt filmre, s utóbb dolgozott producerként is. Érdemeit - szerinte mert egyaránt kritizálta a politikai baloldalt, majd az erősödő szélsőjobbot is - sokáig nem igazán ismerték el, még olyanok is voltak, akik kárhoztatták az oroszokkal való együttműködésért. S bár szerepének tényleges súlya a valóban megtörtént eseményekben még ma is vitatott, 1995-ben már kapott szeretett városától egy tiszteletgyűrűt, tavaly végre Bécs díszpolgárává is avatták, s most, halálakor a város díszsírhellyel is megtisztelte.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Megszülettek az első hazai óriásvidra-kölykök

Megszülettek az első hazai óriásvidra-kölykök

Lesz áru a boltokban – nyugtat a kereskedelmi szövetség

Lesz áru a boltokban – nyugtat a kereskedelmi szövetség

Ezrek torlódtak össze egymás-hegyen hátán a lengyel-ukrán határon

Ezrek torlódtak össze egymás-hegyen hátán a lengyel-ukrán határon