Tetszett a cikk?

"Én mint tanítónő eddig is nagy hiányát éreztem e hangszernek dalok és más egyebek betanításánál...

"Én mint tanítónő eddig is nagy hiányát éreztem e hangszernek dalok és más egyebek betanításánál... Ezért kérem, hogy az általuk lefoglalt volt zsidó zongorákból részemre juttatni szíveskedjenek. Ha lehetne, úgy a Bocskai u. 11. szám alatt levő F. E. zongoráját kérném" - fogalmazta meg óhaját egy kérelmező 1944 őszén. Az inkább becstelen, mint becses emléket előásó történész, Ungváry Krisztián nem árulja el a kezdőbetűkkel szerepeltetett személy nevét, de még a történtek színteréül szolgáló városét sem. Ez persze a lényegen mit sem változtat. Mint az az 1944. júliusi levél sem, amelyet Böszörmény Zoltán, az egyik első magyar nemzetiszocialista mozgalom, a kaszáskeresztesek vezére intézett Endre László belügyi államtitkárhoz újonnan - legnagyobb sajnálatára azonban csupán kétharmad részben - birtokba vett hajléka ügyében. Ebben előadta: "A lakás az elhalt Weisz Gyula nevű cionista fajzsidóé volt. Weisz szakácsnője, akire a zsidó ez év áprilisában átsíbolta a háznak 1/3 részét ajándékozásképpen, megfellebbezte a [Böszörményt kedvezményező] véghatározatot. (...) Arra kérlek, vedd nagybecsű pártfogásodba ez ügyet, hogy (...) le tudjam valahová hajtani a fejem."

Elkelt hát a protekció. Ungváry Krisztián egy 2002-es tanulmányában egy felháborodott katonafeleség feljelentését idézi. E szerint a kassai városházán 1944. június 1-jén "zárt körben" - vagyis a tűzhöz közel álló tisztviselők részvételével - árverést tartottak. Ennek során - szól a panasz - zsidóktól államosított ágynemű és használati tárgyak cseréltek gazdát. A tisztfeleség szerint "valaki a szobában asztalon állt, és felvett egy-egy csomag fehérneműt, majd szőnyeget, és a kikiáltási árat kiabálta, például »12 személyes abrosz szalvettával, kikiáltási ára 15 pengő«, továbbá kiabálta, hogy »nem kell felverni az árat, mert miköztünk van árverezve«". Az aktusba csak véletlenül csöppenő hívatlan érdeklődőt azonban - és épp ez volt panaszának tárgya - elhajtották. Így felháborodása magyarázható volt, hiszen "én egy katonának vagyok a felesége, énnekem is van olyan jogom a zsidó holmihoz, mint maguknak".

Nem csoda hát, ha már Magyarország 1944. márciusi német megszállása után a Gestapóhoz rögtön befutó, sokat emlegetett 30 ezer feljelentés java része - Ungváry szerint - a zsidó vagyonra vonatkozott. A történész összesen 300 ezerre becsüli azok számát, akik aztán hivatalból kerülhettek kapcsolatba a zsidók elkobzott vagyonával. "A mindenhatóvá előlépett házmesterek és légóparancsnokok a lezárt zsidó lakásokban visszamaradt ruhákat és értékeket dézsmálták..., a gáz- és elektromos művek dolgozói az áram- és gázfogyasztó készülékek biztonságos leszerelésének ürügyével jutottak be a lepecsételt lakásokba" - írták Kádár Gábor és Vági Zoltán történészek négy évvel ezelőtt, hányféle módon támadhatott kísértés.

De nem kellett feltétlenül zabrálni, hiszen szerény mellékjövedelemhez juthattak a pénzügy-igazgatóság dolgozói mellé kirendelt, a zsidók egykori lakását külön bérezésért leltározó pedagógusok, de a korabeli elszámolás szerint még egy bizonyos Kiss Lajosné is, aki júliusban azért állított ki számlát a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalnak, mivel a városból a zsidókat elhurcoló ötven csendőrt fejenként napi 5 pengő 90 fillérért etette.

És persze ha rabolt az állam, rabolt a szolgája is. A deportálások dandárját végző csendőrség számos tagja még hazafias indokot is talált hozzá, mondván, amit kivernek a zsidókból, azt végső soron a magyar államnak mentik meg a németek elől. A kvázi legalizált rablás demoralizáló hatása olykor már egyes nyilasoknak is sok volt - igaz, ez csak utóbb derült ki. Kovarcz Emil, a Nyilaskeresztes Párt egyik vezetője, a Szálasi-kormánynak a nemzet totális mozgósításáért felelős tárca nélküli minisztere a háború utáni népbírósági perében legalábbis ezt vallotta: "Lehetetlenség, hogy szegény, javarészt munkások vagy legalábbis szegény osztályokból származó emberek elhagyott lakásokon vagyonokat leltározzanak. Nagyon jól tudom, tudtam akkor is, hogy ebből csak a teljes züllés származhatik, mert aki az arany között turkálhat, amit talán életében nem is látott, annak előbb-utóbb az első gyűrű a zsebében marad, és ő attól kezdve rabló lesz."

Szellem

Pandúr-rabló

Nagy vehemenciával fogott a magyar állam az ország 1944-es németmegszállása nyomán a zsidóság vagyontalanításához. A dolog mikéntjéhez a németek adták a megoldási patenteket, a végképp erkölcstelen akció azonban egészen az egyes polgár szintjéig züllesztette a társadalmat.

Tízezer üveg Béres Cseppet ajánlottak fel a kórházaknak, idősotthonoknak

Tízezer üveg Béres Cseppet ajánlottak fel a kórházaknak, idősotthonoknak

Löncshúst, lisztet és wc papírt vesz járvány idején a magyar

Löncshúst, lisztet és wc papírt vesz járvány idején a magyar

Megszülettek az első hazai óriásvidra-kölykök

Megszülettek az első hazai óriásvidra-kölykök