Tetszett a cikk?

1961-ben az Egyetemi Színpadon, az Universitas társulatával Ruszt József olyan művekkel kezdett, amelyeket témáik vagy...

1961-ben az Egyetemi Színpadon, az Universitas társulatával Ruszt József olyan művekkel kezdett, amelyeket témáik vagy előadási módjuk miatt a hivatalos színházak aligha tűzhettek volna műsorukra. Ezek közül a legemlékezetesebb a számos külhoni fesztiválon is díjnyertes Karnyóné volt. A progresszív ellenszínházat 1969-ig tűrték a kultúrpolitikusok, ekkor mondvacsinált ürügyekkel szétzilálták a társaságot. A tagok egy része - például Fodor Tamás és Bálint András - hivatásosként folytatta, Ruszt pedig Debrecenbe menekült viszsza, oda, ahol - miután végzett a legendás Nádasdy Kálmán osztályában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán - diplomadarabját rendezte meg 1963-ban. A cívisvárosból 1973-ban került Kecskemétre, ahol a frissen végzett Székhelyi Józsefből rögtön Hamletet csinált. A Ruszt-rendezésekben Pink Floyd-számok éppúgy szerepet kaptak, mint a kortárs komolyzene, például Krzysztof Penderecki művei. A kritika a kegyetlen, illetve a szertartásszínház hazai apostolának nevezi: rendezései a rítusokhoz közelítve egyre inkább szakítanak a klasszikus, realista, társalgási darabokon alapuló színjátszással.

A népszínházas intermezzó után Ruszt egy darabig Szeged és Budapest között pendlizett, majd 1982-ben Zalaegerszegre került, öt évig újra társulatot épített, fiatal színész- és nézőgenerációkat nevelt. Később újra az ingázás évei következtek, majd 1989-ben Független Színpad néven társulatot alapított Szegeden, aztán 1990-ben Budapestre költözött vele. Az idősebb szereplőket - Lőrinc barát kivételével - kiiktató Rómeó és Júlia Ruszt-féle átirata áttörést jelentett, de támogatás híján a színház gyorsan kimúlt. Ezek után a független színpadosok egy részét átmentve a Budapesti Kamaraszínházban többek közt Gálffi Lászlóval dolgozott együtt. Itt fedezte fel tíz évvel ezelőtt a mára sztárrá lett Kamarás Ivánt és a karakterszínész Szabó Győzőt. Utolsó rendezéseként tavaly még színpadra vitte Szophoklész Oidipuszát Veszprémben.

Szellem

Rendezői példány

A múlt héten elhunyt, olykor vidéki zseninek tartott Ruszt József negyedszázaddal ezelőtt egy időre bekerült a fővárosi fősodorba. Mégsem lett sztárrendező, mert megelégelte, hogy a kultúrpolitika hatalmi játszmáinak eszköze legyen.

Nézők előtt rendezik a Forma-1-es Monacói Nagydíjat

Nézők előtt rendezik a Forma-1-es Monacói Nagydíjat

Pozitív önmagunk megtalálása a járvány legkeményebb hullámában

Pozitív önmagunk megtalálása a járvány legkeményebb hullámában

Radar360: Kedvezőtlen járványügyi előrejelzés itthon, a britek már kocsmázhatnak

Radar360: Kedvezőtlen járványügyi előrejelzés itthon, a britek már kocsmázhatnak