Tetszett a cikk?

Sosem történt meg az az incidens, amelyre hivatkozva az USA 41 éve beszállt a vietnami háborúba. A minap bebizonyosodott, hogy az állítólagos vietnami agresszió ügyében - akárcsak nemrég Irakban - a titkosszolgálatok saját tévedésüket leplezendő vezették félre az elnököt.

"Merő koholmány az Egyesült Államok hadügyminisztériumának az az állítása, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság haditengerészetének torpedónaszádjai a szerdára forduló éjszaka támadást intéztek a nemzetközi vizeken tartózkodó két amerikai hadihajó ellen. Az amerikai imperialistáknak az a céljuk, hogy leplezzék saját illegális cselekményeiket, amelyekkel gátlástalanul megsértették a VDK biztonságát, s amelyekkel még súlyosabbá tették a délkelet-ázsiai helyzetet" - írta a vietnami hírügynökségre hivatkozva a Népszabadság 1964. augusztus 6-án a két nappal azelőtt történtekről. A történelem, bármily meglepő, a szocialista elemzést látszik - szóhasználatbeli sajátosságokat leszámítva - igazolni, pedig azt akkor bizonyára számos újságolvasó fenntartásokkal fogadta. Mint azt a New York Times október végén megszellőztette, az 1964. augusztus 4-ei támadás - két nappal egy valóban megtörtént tengeri csetepaté után - tulajdonképpen amerikai "koholmány" volt, és alkalom arra, hogy az USA hónapok óta tartó titkos akciók után nyíltan is beavatkozhasson az akkor már hét éve folyó vietnami konfliktusba.

A megismételt agressziót emlegető hivatalos amerikai álláspont nem is hangzott olyan hiteltelenül, miután az észak-vietnami őrhajók 1964. augusztus 2-án valóban megtámadták - és egyetlen géppuskagolyóval el is találták - a Tonkini-öbölben tartózkodó USS Maddox nevű rombolót. Két nappal később Washington szerint ugyanezt megismételték immár két - az említett és a C. Turner Joy nevű - hadihajó ellen. Az attakot egyébként elsőként a nevezett hajók legénysége vizionálta, akik augusztus 4-e ködös éjszakáján - miután az egyik ijedős radarkezelő a saját hajócsavar zaját ellenséges propellernek vélte - buzgón tüzet is nyitottak a "támadókra". A Lyndon B. Johnson elnök vezette amerikai kormány pedig a lövöldözés hírére kapva kapott a visszavágás lehetőségén, és még aznap több vietnami várost bombázva torolta meg az "ismétlődő" agressziót. Három nap múlva pedig az elnök a kongresszus és a szenátus torkán is - szinte ellenszavazat nélkül - lenyomta a katonai kérdésekben Délkelet-Ázsiában őt korlátlan hatalommal felruházó határozatot.

Pedig már akkor is felmerültek kételyek a vietnamiak által hevesen tagadott incidenssel kapcsolatban. Nem volt rá semmilyen kézzelfogható bizonyíték (például sérülés a hajókon vagy a vietnamiak által okozott veszteség), a riadóztatott vadászgépek pilótái is csak saját vaktában tüzelő rombolóikat látták, ellenséget nem, így a fő érv egy - az akkor héjaként közismert Robert S. McNamara hadügyminiszter által a kongresszus előtt többször is meglobogtatott - titkosszolgálati lehallgatási jegyzőkönyv volt. Az észak-vietnami hadsereg illetékeseinek az ominózus támadás részleteiről szóló állítólagos üzenetváltását, talán mondani sem kell, szupertitkosnak minősítették.

A bizonytalanságban maga Johnson elnök is osztozott, hiszen mint azt a külügyminiszter-helyettesnek néhány nappal az eseményeket követően állítólag kibökte: "Azok az ostoba tengerészek csak repülő halakra lövöldöztek!" Ennek ellenére jó oka volt, hogy nem rendelt el alaposabb vizsgálatot. A 40. évfordulóra a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) által tavaly nyilvánosságra hozott összefoglalóból ugyanis tudható, hogy 1964 eleje óta az USA tulajdonképpen provokatív szándékkal titkos akciók keretében segítette a dél-vietnami erőket, amelyek után egyrészt érthető volt Hanoi ideges reagálása és esetleges visszavágási szándéka, másrészt Washingtonban a héják csak arra vártak, hogy végre nyíltan porondra lépve dönthessék el a polgárháború kimenetelét. Más, nem mellékes kérdés, hogy ez végül nem úgy történt, mint remélték, és ez több mint 58 ezer amerikai, illetve másfél millió vietnami katona halálába került.

A sokáig takargatott szennyes számos - eddig csak sejtett - részletére is fény derült egyébként az NSA említett évfordulós tanulmányából. Például arra, hogy az ügyben akkor - a 89 éves McNamara mai nyilatkozata szerint - perdöntő lehallgatott észak-vietnami üzenetváltás tulajdonképpen nem is az augusztus 4-ei, hanem a két nappal korábbi támadásra vonatkozott, meg hogy ennek mára, hogy, hogy nem, eltűnt az eredetije, csak különféle átiratokból ismerhetik a kutatók és a nyilvánosság.

Arról viszont tavaly mélyen hallgattak az amerikai titkosszolgálatnál, hogy az alapos elemzés próbáját ki nem álló, ám akkor megdönthetetlen bizonyítékok valójában - mint azt már öt éve felderítette az NSA egyik történésze, Robert J. Hanyok - a nemzetbiztonsági hivatal munkatársainak téves fordításán, majd tudatos hamisításán alapultak. Hanyok egy 2001-es belső publikációjában már meggyőzően bizonyította, hogy az üzenetváltás többszörös fordítási hibáit (például "két elvtársunk" helyett "két hajónk" elvesztését értették) az NSA-ban igen hamar észlelték, ám nem merték vállalni a felelősséget a már továbbított bakiért, inkább a többi információt hamisították hozzá.

A banális hiba végül nem vált kapitálissá, mivel az akkori legfelső vezetők - legalábbis ma még így tudjuk - nem szereztek róla tudomást, így többé-kevésbé jóhiszeműen dönthettek a "válaszcsapásról". Kísérteties viszont a hamisítás utóélete. A Hanyok-tanulmányt ugyanis elolvasását követően eredetileg az NSA-vezetők is a nyilvánosság elé szánták, ám az ügy húzódott, és amikor híre ment, milyen kínos helyzetbe került a Bush-adminisztráció, amiért megalapozatlan titkosszolgálati adatok alapján vette rá a nemzetközi közösséget az Irak elleni támadás 2003-as megindítására, rögtön leállították a közzétételét, nehogy az emberek további, még kínosabb párhuzamokat vonjanak.

A négyszáz oldalas Hanyok-dolgozat azóta is az asztalfiók mélyén hever, ma sem tudnánk róla semmit, hacsak egy másik, az NSA-tól független történész, Matthew Aid a nemzetbiztonsági hivatal történetének feldolgozása közben bele nem botlik, és ki nem tálal a minap a New York Timesnak. Az egykori hamisítás elhallgatásának leleplezése megtette a hatását: McNamara a sajtónak nyilatkozva például legnagyobb meglepetéséről számolt be, a kényszerhelyzetbe került NSA pedig mindent beismert. Szóvivőjük nem túl meggyőzően mentegetőzött: ők is éppen mostanában terveztek kijönni önleleplezésükkel, ami csak azért késett idáig, mert úgymond "hagyományaikhoz híven" szélesebb kontextusba helyezve kívánták a történetet nagyközönség elé tárni, s ennek "kidolgozása időbe telik".

ILLÉNYI BALÁZS

Nem elég hatásos az a fertőtlenítő, amelyből bölcsődékbe, óvodákba és orvosokhoz is került

Nem elég hatásos az a fertőtlenítő, amelyből bölcsődékbe, óvodákba és orvosokhoz is került

Szabó István nem veszi át az életműdíjat a Magyar Filmakadémia Egyesülettől

Szabó István nem veszi át az életműdíjat a Magyar Filmakadémia Egyesülettől

Eltűnt egy 17 éves lány Budapesten

Eltűnt egy 17 éves lány Budapesten