Éppen fél évszázada, egy autóbuszon kezdődött az USA fekete lakossága polgárjogi harcának utolsó, a formális emancipációig vezető csatája. A mozgalom - részben pillanat szülte - hőseinek többsége tisztes polgári karriert futott be, bár igencsak eltérő utakon.

Kétszeresen is szimbolikus jelentőségű lett az eltelt másfél évszázadban a ma hivatalosan afroamerikainak nevezett népesség számára Alabama állam fővárosa, Montgomery. Az 1861-1865-ös polgárháború kezdetén innen adták ki a parancsot az első ágyúlövések leadására, s kezdődött meg a harc a fekete népesség egyenjogúságáért. 1955. december 1-jén pedig ugyancsak itt, egy buszon indult a polgárjogi mozgalom újabb szakasza azzal, hogy az akkor még fehér többségű városban munkából hazafelé utazva Rosa Parks - a színes bőrű polgárok támogatására létrejött szervezet, a NAACP 42 éves mellékállású titkárnője - nem adta át a helyét egy fehér bőrű honfitársának.

Az eset súlyának megértéséhez tudni kell, hogy az állam akkori szegregációs szabályai szerint nemhogy egy úszómedencét, mosdót vagy várótermet nem vehettek igénybe egyszerre feketék és fehérek, hanem még a közösen használt buszokon is csak fehéreknek volt fenntartva az első tíz sor ülés, a többieknek a hátsó ajtón kellett felszállniuk, s - ha elöl is voltak utasok - ott is kellett helyet keresniük. Az idén októberben, 92 éves korában elhunyt Parks viszont megtagadta e megalázó törvény betartását, így hamarosan a rendőrőrsön, majd egy általános tiltakozó akció élén találta magát.

Országos precedens azért is válhatott a látszólag érdektelen ügyből, mivel a polgárjogi mozgalmárok szempontjából Rosa Parks ideális személy volt. A korábbi években több fekete fiatal is megtagadta már helyének átadását a szegregált buszokon, de egy középkorú, családos, a törvénnyel soha összeütközésbe nem került asszony megaláztatásának a története nyilvánvalóan a társadalom nagyobb részét háboríthatta fel, mint a rasszisták által könnyen forrófejű hőzöngőknek titulált tizenéveseké. De az időzítés is szerencsés volt, mert a város népességének akkor már 40 százalékát kitevő színes bőrűeknek a buszközlekedésre vonatkozó (381 napos) bojkottja képes volt a busztársaságot gazdaságilag megrendíteni, s volt kitartásuk megvárni, hogy a legfelsőbb bíróság 1956 novemberében nekik adjon igazat.

Parks hosszú élete során szinte mitikus figurává, a polgárjogi mozgalom anyjává magasztosult, és halálakor elnököknek és kivételes nemzeti hősöknek kijáró módon a kongresszus épületében ravatalozták fel. Ám a közben eltelt fél évszázadban korántsem volt gondtalan élete. A buszbojkott után Montgomeryben forró lett a talaj a lába alatt: eladói állásából kirúgták, hamarosan férje is utcára került, rendszeresen fenyegetéseket kapott, s miután nézeteltérései támadtak a buszbojkott levezénylőjévé választott, akkor 26 éves Martin Luther King baptista lelkésszel is a mozgalom ügyében, az északi Detroitba költöztek. Ott varrónőként tengette egy ideig életét, majd több mint két évtizeden át Michigan demokrata képviselőjének, a szintén afroamerikai John Conyersnek volt a titkárnője. Noha kitüntetéseket kapott, rendre szerepelt a polgárjogi mozgalom vezetőinek különböző rendezvényein, és még életében bekerült az egyetemeken immár főtantárgyként is oktatható afroamerikai történelem tankönyveibe, utolsó éveit méltatlan események árnyékolták be. 1994-ben egy drogfüggő afroamerikai bűnöző tört rá detroiti lakásában, megverte és elvette pár dollárját, néhány éve pedig a háziúr megpróbálta kilakoltatni, mert nem tudta időben fizetni a lakbért.

A nevezetes buszincidens rövid időre egyébként összekapcsolta Parks sorsát a polgárjogi mozgalom két másik szimbolikus figurájáéval. Egyikük Parks jogi képviselője, Thurgood Marshall volt, aki korábban több tucat esetben is sikereket ért el a feketék jogainak védelmében; egyik leghíresebb ügyében, 1954-ben, ő mondatta ki a legfelsőbb bírósággal, hogy az elkülönített oktatási intézmények alkotmányellenesek. 1967-ben aztán az USA Legfelsőbb Bíróságának első színes bőrű tagja lett. A másik a már említett King tiszteletes volt, aki épp a buszbojkott révén lett országosan ismert, s járulhatott nagyban hozzá a szegregáció megszüntetéséhez, egészen 1968-as meggyilkolásáig.

Kevésbé tragikus, inkább hétköznapinak nevezhető azon kilenc fekete diák későbbi sorsa, akik Parks után két évvel kerültek a lapok címoldalára. A "középiskolai csatának" nevezett ügy főszereplői iratkoztak be először színes bőrű diákként az arkansasi főváros, Little Rock addig csak fehérek számára fenntartott iskolájába. A helyi kormányzó, Orval Faubus ezt a nemzeti gárda helyi alakulatainak bevetésével is megpróbálta megakadályozni, mire Eisenhower elnök 1200 katonát vezényelt a városba a fekete diákok jogainak védelmében. A jó ideig katonai kísérettel órára járó kilencek mindegyike a későbbiekben tisztes polgári karriert futott be. A legtöbbre a legidősebb, Ernest Green vitte: helyettes államtitkár volt Carter-kormány munkaügyi minisztériumában, s e posztján - mint azt interjúiban nem mulasztja el megemlíteni - egy ízben még egykori ellenfelén, Orval Faubus kormányzón is segített. Green ma a tekintélyes Lehman Brothers nemzetközi befektetési bank egyik vezetőjeként dolgozik. Egykori társai közül Melba Patillo Beals könyvírásra adta a fejét, és A harcosok nem sírnak címmel dolgozta fel egykori megpróbáltatásaikat. Közben riporterkedett is az NBC tévéállomásnál, majd médiaszakértőként tevékenykedett, végül újságíróként vonult nyugdíjba. Jefferson Thomas szintén minisztériumi stallumig jutott, jelenleg a védelmi minisztérium könyvvizsgálója. Elizabeth Eckford nem csupán a Little Rock-i elsők egyike, de a hatvanas években ő volt az első afroamerikai, aki - St. Louisban - nem portásként kapott állást egy bankban. És a többieknek sem kell szerénykedniük, mindegyiküknek sikerült konszolidált polgári körülményeket teremteniük, és klinikai pszichológus, ingatlanügynök, szociális munkás, tanár lett belőlük.

A hőskor legellentmondásosabb figurája címre minden bizonnyal az indián-afroamerikai származású James H. Meredith pályázhat. Meredith 1962-ben, 29 évesen - miután kilenc évet húzott le tiszthelyettesként a légierőnél - tanulmányait Mississippi állam Oxford nevű egyetemi városkájának addig csak fehéreknek fenntartott állami egyetemén kívánta folytatni. Már ezt is csak egy legfelsőbb bírósági ítélettel sikerült elérnie, ám a fehér diákok - majd az őket egyre inkább felváltó környékbeli fehér férfiak - még a kiküldött szövetségi békebírókkal és katonákkal is szembeszálltak. Komoly összetűzésekre is sor került. Ezek során két ember meghalt, és legalább 160-an megsebesültek, Meredithet pedig végzéséig folyamatosan szövetségi katonáknak kellett őrizniük. Az ifjú jurátus ezt követően egy ideig folytatta egyszemélyes harcát: Három év Mississippiben címmel könyvet írt, 1966-ban pedig a feketék szavazási hajlandóságának növeléséért egy 220 kilométeres békemenetbe kezdett. Igaz, első nap megsebesítette egy lesipuskás, így csak a kórházból követhette, hogy átvették tőle a stafétát más polgárjogi harcosok - köztük Martin Luther King -, akikhez aztán a cél előtt maga is csatlakozott.

És itt kezdődnek pályája ellentmondásai. Néhány évvel később ugyanis Meredith hátat fordított a mozgalomnak, bróker, majd ingatlanügynök lett, és még a hatvanas évek végén belépett a republikánus pártba. Bár kongresszusi képviselőséget - többszöri próbálkozása ellenére - sosem tudott szerezni, nézetei egyre konzervatívabbá váltak, amit az is bizonyít, hogy az 1980-as évek végén a radikális jobboldali, rasszizmussal is vádolt Jesse Helms szenátor tanácsadója lett. Szakítása a mozgalommal végérvényesnek tűnik, ma is tiltakozik az ellen, hogy polgárjogi harcosként beszéljenek róla, az Oxfordban tartott 40. évforduló után pedig arról számolt be a sajtónak, mennyire zavarban érezte magát a ceremónián. Mint a ma használtautó-kereskedéssel foglalkozó Meredith egy ízben elmondta: semmi sem sértőbb számára, mint a polgárjogi mozgalom emlegetése, mivel az "állandóan a másodosztályú állampolgárság" képzetét kelti az afroamerikaiakban. Ma azt állítja, hogy annak idején ellenezte a dél-afrikai apartheid rezsim elleni amerikai megszorító intézkedéseket, és azt is, hogy Martin Luther King születésnapját nemzeti ünneppé tegyék. A feketék legnagyobb ellenségének pedig - jellegzetes republikánus fordulattal - a polgárjogi mozgalmak elszánt támogatóit, a fehér liberálisokat nevezte.

5 év alatt vakságot és járóképtelenséget okoz a kór, amelyre most sikerült találni egy ellenszert

5 év alatt vakságot és járóképtelenséget okoz a kór, amelyre most sikerült találni egy ellenszert

A magyarok után a francia gazdák is az olcsó lengyel alma miatt panaszkodnak

A magyarok után a francia gazdák is az olcsó lengyel alma miatt panaszkodnak

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője műtősfiúhoz hasonlítja Karácsonyt, akinek szikét adtak a kezébe

Viharos kampány után Pikó András Józsefváros új polgármestere

Viharos kampány után Pikó András Józsefváros új polgármestere