A 250 éve született komponistazsenit, Wolfgang Amadeus Mozartot ünnepli az idén a zenei világ. A zeneszerző agyonkutatott életművével kapcsolatban a zenetudomány máig tud meglepetésekkel szolgálni, a még mindig feltáratlan fehér foltokról nem is beszélve.

Senki se higgye, hogy Mozart akkora zseni volt, hogy a fejéből csak úgy kipattantak a kész remekművek - lepi meg a HVG-t az utóbbi évek egyik új kutatási eredményével Ulrich Konrad, a würzburgi zenetudományi intézet Mozart-kutatója. Számtalan vázlat és fennmaradt zeneműtöredék tüzetes vizsgálata után jutott Konrad arra a következtetésre, hogy a komponista szinte kivétel nélkül több - másokéhoz hasonlóan fáradságos - munkafázisban alkothatott. A legelső szakaszban a kifundált műhöz gyűjtött ritmikai és dallammotívumokat, ötleteket, majd apró feljegyzések formájában lejegyezte ezeket az ideákat, amelyekből a harmadik fázis során kéziratokat alkotott, teljes tételeket, áriákat vagy éppen zenekari részeket. De ekkor még mindig nem illesztette össze teljes művé az elemeket, a félkész darabokat egy ideig a fiókban "jegelte". Majd a negyedik fázisban - a konkrét megrendelés vagy ihlet sürgetésére - született csak meg az előadásra is alkalmas végleges zenemű.

"A Mozart-életmű egyik fő sajátossága az elkezdett, majd abbahagyott töredékek nagy száma. Nem túlzás: százas nagyságrendben találni szimfónia- vagy kamaraműtorzókat. Amikor Mozart belevágott a komponálásba, megírt egy negyed vagy fél első tételt, majd utána az egészet félrerakta. És a töredékek sok esetben úgy is maradtak" - domborítja ki e módszer sajátosságait Halász Péter zenetörténész, az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa. Tény, hogy ehhez az aprómunkához - mint maga a komponista is megemlíti több levelében - elengedhetetlen volt a zongora. A hangszerhez viszont, bármily furcsa, nem minden esetben jutott könnyen hozzá. 1778-as párizsi tartózkodása során "azért hagyja el rendszeresen a lakását, és indul Joseph Le Gros hangversenyrendező házához komponálni, mert ott van egy zongora. Három évre rá pedig már Bécsben úgy cserél lakást, hogy még beköltözése előtt gondoskodik a zongora kölcsönzéséről, mert »ha nem áll bent a szobában, abban nem tudok lakni, kell nekem az íráshoz, és azért, hogy egyetlen percet se pazaroljak el«" - említ egy kevéssé ismert esetlegességet Konrad.

Kortársai azonban mindebből csak azt látták, hogy a közismerten nem mindennapi improvizációs képességű Mozart keze alól egymás után kerülnek ki az újabb és újabb kompozíciók, és arról vitáztak, hogy "démonikus" vagy "könnyű rokokós" komponista-e. A zenekritikusok ugyanakkor kifejezetten nehézkesnek titulálták darabjait, a megítélésbeli váltás csak halála után, a 18. század végén következett be. 1830-ra pedig megtörtént a "szentté avatás" is, azóta zseniként ünneplik a salzburgi születésű zeneköltőt. A 20. században egyre többen foglalkoztak Mozart személyiségével is, és az 1980-as években - leginkább talán Milos Forman Amadeus című filmjének hatására - a 18. század népszerű popfiguráját látják benne; "ez azonban meglehetősen távol áll a valóságtól" - hangsúlyozza a würzburgi Mozart-szakértő.

A nagy népszerűség és a könyvtárnyi szakirodalom ellenére máig maradtak nyitott kérdések Mozarttal kapcsolatban. Az életét hovatovább óráról órára feldolgozó biográfusoknak például az fáj a legjobban, hogy még most sem tudnak elszámolni a zeneszerző 1776-ban Salzburgban töltött néhány hetével. Ez már csak azért is meglepő, mivel a 18. század második feléből nincs még egy zeneszerző, akinek az élete olyan pontosan dokumentálva lenne, mint az övé. Köszönhető ez annak, hogy rengeteg írásos dokumentum maradt fenn a korszakból, elsősorban a papa (Leopold) és Wolfgang Amadeus özvegye, Konstanze által gondosan őrzött - négy-öt vaskos kötetet megtöltő - levelek. Ezekből ma a Berlini Könyvtárban - ott van a legnagyobb Mozart-kéziratgyűjtemény -, illetve főként Salzburgban és Bécsben lehet csemegézni. A levelek hihetetlen részletességgel taglalják például Mozart édesapjával és nővérével, Nannerllel együtt megtett, több ezer kilométeres nyugat-európai körutazásának mozzanatait vagy a Párizsban töltött év eseményeit. Ezzel szemben igazi kihívás azokat az időszakokat rekonstruálni, amikor az egész família Salzburgban tartózkodott, és az ifjú Mozart ki sem mozdult a városból.

A bőséges dokumentáció ellenére ugyanakkor "senki se számítson arra, hogy valaki valamelyik könyvtár mélyén egyszerre felfedez tíz eddig ismeretlen Mozart-szimfóniát vagy három zseniális operát" - igyekszik lehűteni a további várakozásokat Halász Péter. Annak ellenére, hogy még az elmúlt évtizedben is akadt szenzáció a Mozart zenéjére fogékony utókor számára. Történt, hogy az egyesült államokbeli Iowa állami egyetem zenetörténésze, David Buch 1997-ben Hamburgban rábukkant - több más komponista kézjegye mellett - a bécsi zeneszerző kézírására egy ismeretlen daljáték partitúrájának korabeli másolatán. Akkoriban divatosak voltak ugyanis az úgynevezett pasticciók, amikor egy-egy zenei darabot többen alkottak: ki az áriákat, ki a duetteket, ki a bevezető zenét adta be a közösbe, amelyből végül kikerekedett egy teljes opera. Erre az alkotási formára általában akkor került sor, ha egy társulatnak hamar volt szüksége egy új darabra. Buch a Varázsfuvola szövegkönyvírójaként ismert Emanuel Schikaneder librettójára írt, A bölcsek köve, avagy a varázssziget című operát találta meg, amelynek zenéjét Mozart mellett a zeneóriáshoz képest kétségkívül törpéknek tekinthető, már akkoriban sem különösebben ismert Benedikt Schack, Franz Xaver Gerl, Johann Baptist Henneberg, illetve maga a szövegkönyvíró és színházfenntartó Schikaneder szerezték. Eleinte az volt a kutatók vélekedése, hogy Mozart - akinek ezek szerint ez sem lehetett megalázó - csupán egyetlen duettet írt a most előkerült daljátékhoz, de kiderült, hogy az amúgy apró darabok egymásutánjából összeálló opera fináléjához is alkotott két részletet, köztük egy vígoperás hangulatú kettőst. A bölcsek kövét egyébként még Mozart életében, 1790-ben bemutatták Bécsben Schikaneder külvárosi teátrumában, legújabban pedig a Boston Baroque együttes 1999-ben lemezen is megjelentette.

De egy három éve történt másik, talán kisebb jelentőségű felfedezés is arról győzte meg a kutatókat, érdemes türelmesen vizslatni a dokumentumokban. A szakértőket régóta izgatta Mozart csodálatos Esz-dúr zongoraversenyének titokzatos dedikációja. A művet azért is nevezték "Jeunehomme-versenyműnek", mivel a partitúrán egy francia zongoraművésznek szóló ajánlást találtak, ám nem tudták, kiről lehet szó. A rejtélyt 2003-ban fejtette meg a 18. század végi bécsi zene kutatója, Michael Lorenz, aki felfigyelt egy 1777 januárjában kelt Mozart-levélben a "jenomy" szócskára, majd a zeneszerző apjának válaszlevelében a "Madame genomai"-ra. Lorenz azonnal kapcsolt, hiszen eszébe jutott, hogy Mozartot baráti viszony fűzte Jean-Georges Noverre balett-táncoshoz és balettmesterhez, akinek legkisebbik lányát - egy kitűnő zongoristát - Victoire Jenamynak hívták. Így derült fény arra, hogy a sokáig férfinak vélt címzett valójában egy hasonló nevű hölgy volt, a koncerttermekben rendszeresen hallható művet pedig azóta már át is keresztelték "Jenamy-versenyműnek".

Az új felfedezések helyett manapság talán inkább egy-egy mű hitelességét kétségbe vonó hírekre lehet számítani. Az első - ma már közhelyként emlegetett -, Mozarttal kapcsolatos komolyabb "eredetiségvitára" már 1825-ben sor került, amikor arra derült fény, hogy a híres Requiemet Mozart nem írta végig, hanem halála után tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be. Egy másik vitatott darab, a ma is (Mozart-műként) gyakran megszólaltatott Fúvós concertante esetében pedig biztos, hogy jelenlegi formájában semmiképpen sem tulajdonítható a mesternek - informálja a HVG-t Ulrich Konrad. "Nemrég óta ismert továbbá, hogy nem az ő alkotása a Waisenhaus-Messe, vagyis az Árvaházi mise sem, amit egyértelműen Mozart szerzeményének vélt mindenki. A zeneszerző egyik levelében utalt rá, hogy a bécsi árvaház számára alkotott egy misét, amelynek fel is fedezték egy kéziratát, rajta Mozart nevével. Már mindenki ujjongott, hogy megvan a darab, de a kottát tüzetesebb vizsgálat alá vetve kiderült, mégsem Wolfgang Amadeus szerzeménye. A 19. század elején fölöttébb divatban volt ugyanis ráhamisítani a kottára egy-egy ismert nagyság nevét. Hasonló történt Mozart egyházzenei kompozícióinak némelyikével is" - int további óvatosságra Halász Péter.

Emiatt azonban már az életmű mai gondozóinak főhet a feje. Az első összkiadás 69 kötetben egyébként a 19. század végén készült el Lipcsében, a legújabbat pedig a komponista születésének 200. évfordulóján, épp ötven éve, 1956-ban kezdték el. A szerkesztők remélték, hogy 1991-re végeznek is a kutatás legújabb eredményeit összegző grandiózus vállalkozással, de ez csak nagy vonalakban sikerült, és legújabb ígéretük szerint az idei jubileumi év végére fejezhetik be a fél évszázada kezdett munkát.

LINDNER ANDRÁS

Political Capital: A valóságtól való teljes elrugaszkodást büntették a választók

Political Capital: A valóságtól való teljes elrugaszkodást büntették a választók

Glázer: Borkainak fontosabb a Fidesz, mint Győr

Glázer: Borkainak fontosabb a Fidesz, mint Győr

Doku360: "A vadászpilóta a levegő bohóca, és én tudtam, hogy az leszek"

Doku360: "A vadászpilóta a levegő bohóca, és én tudtam, hogy az leszek"

Radar360: A nap, amikor Borkai kilép a Fideszből

Radar360: A nap, amikor Borkai kilép a Fideszből

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Baranyi Krisztina: Iratokat akarnak eltüntetni a ferencvárosi önkormányzatnál

Baranyi Krisztina: Iratokat akarnak eltüntetni a ferencvárosi önkormányzatnál