Az idei Mozart-jubileumév elsősorban természetesen a zseniális zeneszerzőt állította reflektorfénybe, egy mellékcsóva azonban legjobb szövegkönyvírójára, Lorenzo Da Pontéra is vetül.

Bő egy évtized elegendő volt, hogy kitörölhetetlenül beírja nevét az egyetemes zenetörténet aranykönyvébe, s élete alkonyán újabb néhány esztendő, hogy az amerikai tudománytörténetébe is. Közben kártyázott, falta a nőket, vállalkozott, csődről csődre, színházakat alapított, mindent kipróbált, amiben fantáziát látott. A Mozartnak írt "forradalmi" szövegkönyvek közül (Figaro házassága - 1786, Don Giovanni - 1787, Cosi fan tutte - 1790) a Don Juanról szólót mindig csak "az én Don Giovannimként" emlegette, s ha nagy néha leírta is a zeneszerző nevét, azt mindig Mozzartként tévesztette.

Annak, hogy Lorenzo Da Ponte nevében nagy D-vel íródik a Da, jelentősége van: arra utal, hogy Mozart librettistája nem igazi nemesembernek született: 1749-ben a venetói Ceneda kisváros (ma: Vittorio Veneto) zsidó gettójában látta meg a napvilágot, és Emanuele Coneglianónak hívták. 14 éves, amikor megözvegyült apja, hogy elvehessen egy katolikus lányt, úgy dönt, három fiával egyetemben kikeresztelkedik. A családot Ceneda püspöke, Lorenzo da Ponte veszi be az egyházba, szokás szerint a saját családnevét adva a jövevényeknek - a legidősebb fiúnak menten a keresztnevét is. Sőt az így immáron Lorenzóvá lett Emanuelét - és egyik öccsét, Girolamót - a saját költségén iskoláztatja is, egészen a papi szemináriumig. A szegény zsidó cserzővarga vallási kérdések és az irodalom iránt egyaránt érdeklődő elsőszülött fiát 24 éves korában katolikus pappá szentelik, s csakhamar ő lesz a portogruarói szeminárium rektorhelyettese, két évre rá pedig a retorika professzora Trevisóban.

A bontakozó egyházi karriernek azonban éppen az ifjú abbé irodalom iránti affinitása vet véget: latin és olasz versekből szöveggyűjteményt állít össze a természet és a társadalom rendje témakörében, s ennek enyhén rousseau-i szelleme felkelti az inkvizíció érdeklődését. Végül a velencei szenátus eltiltja, hogy bárhol a köztársaság területén tanárkodhasson. Az érintett hatóságok rosszallását az ifjú pap már korábban is kivívta azzal, hogy jóval több időt töltött bordélyokban és kártyaasztalok mellett, mint a hit és a szellem kegyhelyein. Most is, a tanári keresettől megfosztatva a szerencsejátékokból próbál megélni Velencében, valamint abból, hogy költőirögtönzés-versenyeken rímhányói babérokat arat - elnyerve ezzel a helybéli szabadgondolkodók, köztük Casanova barátságát.

1779-ben újfent dolga akadna a velencei köztársaság igazságszolgáltatásával, de nem várja be, amíg meghozzák az ítéletet: amikor kimondatik a hétévi börtönről vagy 15 évi száműzetésről szóló verdikt, ő már önként az utóbbit választva áttette működése helyszínét a Habsburg-birodalomba. Először Görzbe, majd - egy drezdai kitérő után - Bécsbe. Úgy tűnik, a felvilágosodás iránti vonzalma, a velencei szabadgondolkodók barátsága és a köztársaság ítélete jó ajánlólevél lehetett II. József császárnál. Da Ponte ugyanis csakhamar az operarajongó uralkodó környezetében tűnik fel, szövegszerző és dramaturg, szereposztó és rendező, fél év alatt kora három jeles komponistájának, Antonio Salierinek, Wolfgang Amadeus Mozartnak és Vicente Martín y Solernek szállít librettót, de ha arra van szükség, kész zenei anyagból állít össze új, előadásképes operát.

Mozartról egyébiránt így ír - némi önvállveregetéssel - emlékirataiban: "Noha talán nagyobb tehetség volt a múlt, jelen és jövő minden zeneszerzőjénél, ellenségei ármányai folytán isteni zsenijét soha nem tudta még érvényesíteni Bécsben. (...) Soha nem tudok elragadtatás és büszkeség nélkül gondolni arra, hogy nagyrészt az én kitartásomnak és szilárdságomnak köszönheti Európa és az egész világ e csodálatos géniusz gyönyörű vokális kompozícióit." És hogy miként vélekedett Mozart ezek szerint részben-felfedezőjéről? Nos, az egyik legautentikusabb Mozart-életrajz írója, Wolfgang Hildesheimer is csak ennyit bírt kideríteni: "Hol találkozott Mozart és Da Ponte, milyen természetű lehetett párbeszédük, veszekedtek-e, vagy gyorsan megegyeztek? Rokonszenves volt-e a »talján« a németnek? Nem tudunk erről semmit, csupán a librettók néhány javítását ismerjük a partitúrákból, csekély változtatásokat a szövegben és a rendezői utasításokban, (...) egyébként sehol semmi."

Da Ponte is szívesebben emlékezik önmagára. Az alkotás felfokozott folyamatát ő maga így írta le memoárjaiban: "Tizenkét órán át írtam egyfolytában. Jobb kézről egy flaska tokaji, középütt a tintatartó, balról egy doboz Sevilla-dohány. Ha csengettem, egy szép, 16 éves lány jött be hozzám. És én csengettem, valahányszor úgy éreztem, lankad alkotói ihletem." A nagy szereposztások közepette szenvedélyes románcba keveredik a kor ünnepelt primadonnájával, a csak La Ferrareseként emlegetett Gabrielle de Benével is, amivel legalább annyi irigyet szerez, mint azzal, hogy ő a császár tagadhatatlan kegyeltje - II. József 1790-ben bekövetkezett halála után alig egy évvel már el is marják a császárvárosból.

Triesztbe teszi át székhelyét. Publicistaként, színházi emberként és kereskedelmi vállalkozásokból próbál megélni, de nem sok sikerrel, mert 1792-ben már Londonnak veszi az irányt. Az immáron 43 éves Don Juan-szerzővel tart leporellójának utolsó - élete hátralévő négy évtizedét "betöltő" - hódítása, az apja révén angol származású Nancy Grahl, aki a londoni évek során nem csupán abban társa, hogy gyors ütemben négy gyermekkel is megörvendezteti, de eközben arra is van ideje, hogy ő vezesse a büfét Da Ponte Londonban gründolt olasz dalszínházában, a King's Theatre-ben. Aztán 1804-ben, megunva társa sikertelen színházi és könyvkiadói próbálkozásait, Miss Grahl összecsomagol, és a kis Da Pontékkal a szárnya alatt átkel az óceánon. A nagy Da Ponte egy év múlva követi családját. New Yorkban szatócsboltot nyit, olaszt tanít, könyveket hozat be Itáliából, antikváriumot vezet. 1825-ben kinevezik a Columbia College (a későbbi Columbia Egyetem) első olaszprofesszorának. A biztos jövedelem birtokában ismét operaszenvedélyének hódol: 1825-ben New Yorkban színpadra viszi A sevillai borbélyt, majd 1826-ban (Európából verbuvált vendégtársulattal) "saját művét", a Don Giovannit. Már 84 éves, amikor elhatározza, operaházat épít: a zömmel "szponzorpénzekkel" fölhúzott New York-i Italian Opera House pompája felülmúlta a város összes többi színházáét. Csakhogy a zenés repertoár - Rossini és Cimarosa - színen tartása túl költségesnek bizonyult, ezért 1834-ben, négy évvel a halála előtt, Da Pontét leváltják a ház éléről, és átállnak prózai profilra.

A kalandos életű kultúraszervező - kissé a Mozart-jubileum "hozadékaként" - ma reneszánszát éli. Több nyelven is kiadták önéletírását (ezt a magyar Zeneműkiadó egyébként már 1970-ben megtette), biográfiák és újságcikkek emlékeznek meg róla - valamint egy, szeptember közepéig még látogatható kiállítás a Bécsi Zsidó Múzeumban, amely azt is bemutatja, hogy a kikeresztelkedett Emanuele Coneglianót hogyan próbálta a náci propagandagépezet árjásítani, például papi tevékenysége hangsúlyozásával. Elvégre hogyan veszi ki az magát, ha a német szellem olyan géniusza, mint Mozart, olyan szövegre komponált zenét, amit egy venetói zsidó cserzővarga fia írt?

SCHREIBER GYÖRGY

Tőkét emel leányvállalatában a Mátrai Erőmű Zrt.

Tőkét emel leányvállalatában a Mátrai Erőmű Zrt.

Tömegbaleset után kilométeres dugó az M3-ason

Tömegbaleset után kilométeres dugó az M3-ason

Doku360: "A vadászpilóta a levegő bohóca, és én tudtam, hogy az leszek"

Doku360: "A vadászpilóta a levegő bohóca, és én tudtam, hogy az leszek"

Sokat ül a munkahelyén? Akkor ne hagyja ki ezt a programot

Sokat ül a munkahelyén? Akkor ne hagyja ki ezt a programot

Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot

Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél