Évtizedeken át rejtőztek ismert festmények hátoldalaként azok az alkotások, melyekből most több tucat is látható a Nemzeti Galériában, a magyar Vadak még néhány napig nyitva tartó kiállításán.

Tihanyi Lajosnak előkerült egy új képe. Pontosabban nem egy, hanem fél. Az avantgárd festő Klauzál tér című munkája a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) állandó kiállításán eddig is látható volt, ám a vászon hátoldala feledésbe merült. Pedig ott egy másik alkotás, az 1908-ban készült Csónakázók rejtőzött, s most a 20. század legelején működő irányzatot, a magyar Vadakat bemutató tárlaton a látogatók ezzel is megismerkedhetnek. A hátlapból pedig azért lett "főlap", mert a francia és a magyar képzőművészet közötti párhuzamot reprezentáló tárlaton a Csónakázóknak párja akadt, a nemrég felbukkant - eddig pusztán fotóról ismert -, szintén 1908-as Tihanyi-mű, a párizsi Szent Mihály hidat megörökítő Pont Saint-Michel. Mindkettő a fauve-ok, a francia Vadak rövid életű, ám a szó szoros értelmében is annál színesebb - telt és szokatlan árnyalatokkal dolgozó, a katalógus egy tanulmánya szerint "a spontaneitás hatásának elérésére törekvő" - irányzatának fővárosában készült, s mindkettőt a Szajna-part hangulata ihlette.

A Vadak tárlatán nem a Klauzál tér-Csónakázók az egyetlen kétoldalas vászon. A másutt szokatlan jelenségre Barki Gergely, a kiállítás három rendezőjének egyike egyszerű magyarázattal szolgál: a magyar Vadak többsége, akárcsak Tihanyi, "szegény fiú" volt, a vászon pedig sokba került. Így azután sokan újra felhasználták azokat a festményeket, amelyekkel nem voltak elégedettek, vagy amelyeknek stílusán hamar túlléptek, ahogyan - Barki példája szerint - többnyire a zenészek is újabb szerzeményeiket játsszák szívesen. Az MNG viszont "még nem játszotta" a Csónakázókat, pedig mai szemmel Barki izgalmasabbnak látja, mint - egy bakelitlemez párhuzamával élve - az A oldalas slágert, a Klauzál teret. Arról már nem is beszélve, hogy a Párizsban született kép puzzle-darabként illeszkedik a művész fauve-osabb, francia ihletésű alkotásainak most kiállított sorába.

Úgy tűnik, a vászonnal való efféle takarékosság a Vadak sajátossága volt, hiszen - mint azt Barki a HVG-nek hangsúlyozta - kézenfekvő volta ellenére a 19-20. század fordulójának festőin kívül alig akad példa erre. A HVG kérdésére P. Szűcs Julianna művészettörténésznek is csak távoli párhuzam jutott az eszébe: a 16. században fordult elő, hogy a művész a hátoldalon mintegy folytatta a nyilvánosságnak szánt alkotást. A "memento mori" (emlékezz a halálra) jelige jegyében Dürer a hátoldalra rejtve többször is odafestette a megrendelő elöl látható portréjához tartozó koponyát. A magyar Vadaknál azonban a két képnek, a vászon két oldalának semmi köze egymáshoz.

Noha a szegény sorsú piktorok vásznainak hátoldalát a gyűjtemények kezelői olykor ismerték, az idők folyamán gyakorta megesett, hogy amikor hátulról újabb vászonréteggel erősítették meg (szakszóval: dublírozták) a festményt, akkor nem nem vagy csak nagyon hiányosan dokumentálták, mit takartak el. Kisebb múzeumok raktáraiban még az is megtörténhetett, hogy érdektelenségből meg sem fordították a képeket - állítja Barki, aki elmondása szerint a kiállításra készülve néhány kollégájával együtt az ország közgyűjteményeiből kiválasztott valamennyi gyanúsított kép háta mögé nézett. Erre az MNG-ben nem volt szükség - mondja Szücs György, a múzeum művészettörténésze, a Vadak tárlatának társrendezője. Barki viszont arról számolt be a HVG-nek, hogy még az MNG-ben is akadtak festmények, amelyeket az ő kérésére fordítottak meg, illetve bontottak ki.

A Vadak tárlatára kiválogatott munkák tüzetes megvizsgálása - a dublírozott, a kartonlappal eltakart vagy egyszerűen elpiszkolódott hátoldalak láthatóvá tétele - jelentős művészeti hozadékkal járt, még akkor is, ha a hátoldalon nem festmény, csupán vázlat bukkant elő. A művészettörténésznek ez is kincset ér, ahogy az is, ha a festmények azonosításához, az évszázaddal ezelőtti kiállítások történetének felvázolásához alkalmas, a művész által írott címkék kerülnek napvilágra. Barkinak például most sikerült ily módon több festmény szerzőségét bizonyítania.

A korábbi mű meghaladásának minősített esete a Nyolcak vezetőjeként ismert Kernstok Károly egyik nagy (majdnem 1,5 x 1,5 méteres) vásznához fűződik. Az 1911-ban festett Hajnali lovas hátoldalán található a két-három évvel korábbi, Virágot szagoló női akt című olajkép, amit Barki a magyar fauve stílus jellegzetes, izzó színű, kiemelkedő darabjának tart. A gond csak az, hogy az akt körvonalait a művész erőteljes vastag fehér ecsetvonásokkal áthúzkodta, s ezzel mintegy érvénytelenítette - nemcsak ezt a munkáját, hanem a művészettörténész szerint ugyanezzel a mozdulattal egész fauve-osabb korszakát is. Az átmázolás - amely több más kétoldalas festmény mellett az augusztus 20-áig meghosszabbított kiállításon ugyancsak megszemlélhető - szakmai vita középpontjába került. Barki megpróbálta kurátortársait és a restaurátorokat meggyőzni arról, hogy az aktot szabadítsák ki a fehér ecsetvonások rabságából. Igyekezete azonban nem járt sikerrel, mivel a többiek arra az álláspontra helyezkedtek: "Ha egy költő áthúzza az egyik verssorát, akkor mindig a későbbi változatot kell kinyomtatni."

Független művészettörténész vagy éppen egy magántulajdonos akár meg is tehetné, hogy átalakíttatja a festményt (még a védetté nyilvánítás sem jelent százszázalékos kontrollt), de az MNG-nek a "történelmi állapotot" kell bemutatnia - indokolta kérlelhetetlenségét a HVG-nek Szücs, hozzátéve, hogy ha mondjuk fél évszázad múlva megváltozna a művészettörténészek értékelése, akkor már nem lehetne visszafesteni az eltüntetett ecsetvonásokat, még akkor sem, ha ma kiváló fotóval dokumentálnák az egykori sajátos művészi önkritikát. Általános szabály különben nincs arra, hogy a "történelmi" állapotot mennyire hűen kell megőrizni. Szücs például egyetért azzal, hogy a római Sixtus-kápolnában eltüntették a prűd utókor átfestéseit a Michelangelo által festett freskókról, így ma meztelenségükben és eredeti, világosabb színeikben láthatók az alakok. Szűcs egyébként vitatja Barkinak azt az értékelését, hogy a szóban forgó akt különleges lenne, szerinte Kernstok azt is érezhette egykoron, hogy elrontotta a kép kompozícióját.

BEDŐ IVÁN

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Adna olyan nevet a gyermekének, hogy Fidesz? Valaki megpróbálta

Adna olyan nevet a gyermekének, hogy Fidesz? Valaki megpróbálta

Kitalálták a tudósok, hogyan gyárthatunk oxigént a Holdon

Kitalálták a tudósok, hogyan gyárthatunk oxigént a Holdon

Megint rosszul lett a tárgyalásán Galambos Lajos

Megint rosszul lett a tárgyalásán Galambos Lajos

Hadházy: Mélygarázsok épülnek az Orbán-család birtokán

Hadházy: Mélygarázsok épülnek az Orbán-család birtokán

Tállai az adómentes pálinkafőzésről: Létkérdés a nép hagyományainak megtartása

Tállai az adómentes pálinkafőzésről: Létkérdés a nép hagyományainak megtartása