Az ötven évvel ezelőtti ősz a humortörténelemnek is különleges időszaka. A forradalom szatirikus megközelítése egészen a legutóbbi időkig tabunak számított.

"Egy társaságban valaki politikai viccet mesél. Hatalmas nevetés, a mellette ülő férfi gurul a röhögéstől, majd megszólal: »Hát ez óriási volt! Fel is írom. Hogy hívják magát?«" Az 1950-es évek elején keletkezett vicc a Rákosi-korszak keserű tapasztalatait sűrítette magába. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) ügynökei által begyűjtött vicceket, lefoglalt humoros röplapokat, följegyzéseket ugyanis előszeretettel használták fel büntetőperekben mint súlyosbító körülményt. Ahogyan egy másik korabeli történet is tanúsítja: "Nevetve jön ki egy büntetőbíró a tárgyalóteremből. Váltótársa épp szembejön. »Min nevetsz ilyen jót?« - kérdezi az. »Kitűnő viccet hallottam.« »Mondd el nekem is!« - kéri a bírótárs. »Dehogy mondom! Most adtam érte három évet!«"

Nem volt ez másként az 1956-os forradalom után sem. Egy december 3-án a fővárosban kiragasztott, humorosnak szánt álhirdetés lemásolása például - mely szerint "Keresek megbízható, minden házkörüli szolgálatra alkalmas miniszterelnököt. Feltételek: büntetlen előélet, szovjet állampolgárság, gerinc és jellem nem szükséges. Aláírás: Bulganyin és Hruscsov" - többhavi, felfüggesztett börtönbüntetést jelentett rajtakapott birtokosának. Az '56 röplaphumora című, a múlt hónapban megjelent kötet jegyzeteiből az is kiderül, hogy egy kórházban fekvő rokkantnyugdíjast egyebek mellett azért ítéltek el, mert naplóját - melyben a frissen megalakult Kádár-kormányt "szolnoki alkalmi kugli-klubnak" titulálta -,"bárki által hozzáférhető helyen" tartotta.

A falragaszokon és röplapokon olvasható, többnyire keserűen tréfálkozó hirdetések, kérdés-feleletek és csasztuskák jól látható, de nem kizárólagos formái voltak a korszak névtelen humortermésének. Az 1950-es évek legfontosabb - gazdagságában is megfoghatatlan - poénforrása ugyanis a csak szájhagyomány útján terjedő pesti vicc volt. Ezek egyike is a gondolatszabadság korlátozásán élcelődött: "Mit jelent az öt plusz kettes vicc? Öt évet annak, aki mondja, és kettőt, aki hallgatja." Nem ilyenekkel töltötték meg persze a kor hivatalos vicclapját, a legnagyobb újságpapírhiány idején is több mint 400 ezer példányban terjesztett Ludas Matyit. Az abban propagandaeszközként felhasznált humor határait a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) agitációs és propagandaosztályának egy 1955-ös feljegyzése is kijelölte: "Szatíránknak szeretnie kell vívmányainkat, és nem lehet ellenzéki, nem gúnyolódhat eredményeink felett."

A pesti vicc azonban, mint a rendszer hibáit kipellengérező mindenkori politikai (ellenzéki) humor, szükségképpen kívül maradt a nyilvánosság körein - hívta föl a figyelmet Katona Imre etnográfus egy, az 1990-es évek közepén megjelent viccgyűjtemény előszavában. Egy poén elsütése persze semmilyen korban nem számított ellenzéki tettnek, de minden bizonnyal "segített átvészelni a nehéz korszakokat, ezáltal a köztudatot megmentette a tartós eltorzulástól". A máig összegyűjtött, körülbelül öt és fél ezer politikai vagy közéleti vicc hozzávetőlegesen 1500 alapváltozatra vezethető vissza - írta az etnográfus. Legtöbbje variáció, amely nemegyszer utólag reflektál egy adott eseményre. A kései Kádár-kor kabarétréfái közül köszön vissza például az 1956-os év derekának feszült várakozásában született legendás párbeszéd: "Mondja, mi lesz? - »Hogy mi lesz, azt tudom. De hogy addig mi lesz...«"

Egy döntően szóbeli műfaj pontos feltérképezése persze lehetetlen feladat - ismerte el Katona. Mégis a forradalom alatt született néhány olyan vicc, amelynek - a népköltészet sajátosan urbánus formájának is tekinthető műfaj esetében merőben szokatlan módon - a születési körülményei is ismertek.

Talán az egyik legelső - ma már emblematikusnak számító - esemény idején, a felvonulási téren álló Sztálin-szobor október 23-ai ledöntésekor jegyezték fel például az aktív résztvevők utóbb viccalapanyagul szolgáló, spontán beszólásait. Például a "Ne makacskodj, Jóska! Ideje lefeküdni!"; vagy a "Lángvágót neki! Ne sajnáljunk tőle még egy utolsó »Sztálin-műszakot«"; illetve az "Üsd, vágd - már -, nem apád!" élcelődéseket. A csak többórás küzdelemmel eltávolítható monstrum ledöntése közben pedig tovább sorjáztak az aranyköpések: "Kemény legény vagy, Jóska, mert nehezebb feltörni, mint a húsvéti csokinyuszit!" A talapzaton még hónapokig látható volt a két törött bronzcsizma, de már másnap városszerte azzal oldották a feszültséget: "Ki várja legjobban a Mikulást az idén? Sztálin, mert már október 23-án kirakta a csizmáit." Utóbb, némileg továbbgondolva a szobordöntés következményeit, azt is latolgatták, hogy "Mi kerül a ledöntött Sztálin-szobor helyére? Egy szökőkút, hogy akik eddig nyaltak, eztán öblögethessenek."

Egy-egy politikai viccet olykor első megjelenése vagy feljegyzésének körülménye és időpontja tesz érdekessé. Örkény Istvánnak, az egyperces novellák atyjának korabeli naplójegyzeteiben olvasható például egy, az Üllői úti harcok során keletkezett vicc: "Kohn bácsi a Kilián laktanya előtt hajigálja a kézigránátokat a tankokra. Hívják, jöjjön be, harcoljon velük. - »Van eszemben! Végre megint maszek vagyok!«" Ezt a viccet szinte szóról szóra ismétli meg egy másik - évtizedekig rejtegetett s csak 1992-ben, A forradalom éve címmel kiadott - napló is. Zimándi Pius, az 1956-os év eseményeit aprólékosan feljegyző premontrei szerzetes a közhangulatot is jellemző apróságként csipegette fel a városban itt-ott hallott történeteket, vicceket és bonmot-kat. Ezek között olvasható eredeti változatában a forradalom talán legjellemzőbb, utóbb szimbolikussá vált figuráinak, a pesti srácoknak emléket állító viccek legtalálóbbja is: "Egy 13 év körüli fiú géppisztollyal, dereka körül kirakva kézigránáttal szalad az utcán. »Mi az, fiam, jönnek az oroszok?« - kérdi a fiút egy járókelő. »Dehogy az oroszok! A mama!«"

Nem sok hasonló példát lehet említeni, mivel annak ellenére, hogy az 1950-es évek - évi 200-250-re becsült termésével - a politikaivicc-gyártás aranykorának számított, a forradalom alatt és az azt követő megtorlás első évében tizedére esett vissza az eredeti viccek száma. Jó darabig "nem működött az a fajta kesernyés, pesti zsidó humor sem, ami még 1944-ben is meg tudott szólalni" - emlékszik a HVG kérdésére Kállai István író. A viccre egyébként nemcsak az jellemző, ami benne van, hanem az is, amit kerül vagy kihagy. Míg a Rajk-perről a forradalom előtt több politikai vicc is születhetett - hívta fel a figyelmet Juhász László közíró az Új Horizont című folyóiratban négy éve megjelent viccgyűjteményének előszavában -, Nagy Imrén vagy a szabadságharcosok elleni megtorláson való humorizálás már tabunak számított. Úgy tűnik, hogy a viccek felszaporodása inkább a nyugodtabb, a pangás légkörének a kifejeződése - jegyezte meg e jelenségről Katona Imre. Mindenesetre a bukást követő depresszió időszakában született az az évtizedekig újabb és újabb szituációkban előkerült szólás, miszerint "a magyar értelmiség előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan".

1956 után a politikai humor más, kibeszélhető területekre húzódott. A levert forradalom helyett hálásabb téma volt például Kádár János kezdeti pártépítési nehézségeit kifigurázni: "Hogyan lehet az új MSZMP-be tagokat toborozni? Hát, kedvezményekkel. Aki egy új tagot toboroz, annak fél évig nem kell fizetnie tagdíjat. Aki kettőt, annak egy évig. Aki hármat, az már ki is léphet, ha akar. És aki négyet, az kap egy igazolást, hogy soha nem volt párttag." De a zaklatott társadalmi körülményeket mutatta az is, hogy csak 1958-ban jelentek meg újra a viccekben a korábban bevett, tipikus figurák: az okos Kohn, a furfangos cigány vagy a szókimondó Móricka.

A rendszerváltásig tabuként kezelt, azóta pedig inkább patetikus hangnemben megközelített forradalmi események hagyományos interpretálásain mostanában több alkotó is túllépni látszik. "A kételkedés és az irónia nem tűnik rossz alapállásnak '56-tal kapcsolatban sem" - fejtette ki a HVG kérdésére Mohácsi János rendező ez év végén bemutatásra kerülő új színdarabjáról. Az 1956/Őrült lélek, vert hadak című darabról - bár a rendező-társszerző nem kívánja lelőni a mű poénját - annyi tudható, hogy megpróbál átlépni az eddigi humorhagyományokon, amikor például a Nagy Imre halála előtti utolsó pillanatokat majd "minden tragikus abszurditásával együtt" ábrázolja. Igaz, ebben nem lesz úttörő, mivel a forradalom és a humor már egy 1994-ben megjelent regényben egymásra talált. "Tudod, hogy fogják emlegetni a történelemkönyvek október 23-át? - tette föl a kérdést Tibor Fischer magyar származású angol író A béka segge alatt című szatirikus regényében. - Az volt az a nevezetes nap, amikor a magyarok egyetértettek."

SERF ANDRÁS

Szijjártó: Nem kell migráció a gazdaságnak

Szijjártó: Nem kell migráció a gazdaságnak

Dagi, bajszos, szerencsétlen: biztosan nem lehet igazi hős

Dagi, bajszos, szerencsétlen: biztosan nem lehet igazi hős

A rendőrfőnök is belebukott a máltai újságíró elleni merényletbe

A rendőrfőnök is belebukott a máltai újságíró elleni merényletbe

BMW 330e plugin teszt – mint egy Prius, amit vezetni is jó

BMW 330e plugin teszt – mint egy Prius, amit vezetni is jó

Végül enged Irán: kiadják a kezükből a lelőtt ukrán repülő feketedobozait

Végül enged Irán: kiadják a kezükből a lelőtt ukrán repülő feketedobozait

Feleakkora sebesség is elég lesz a Marson, ha egy űrhajót akarnak kilőni

Feleakkora sebesség is elég lesz a Marson, ha egy űrhajót akarnak kilőni