Norvégiában későn kezdődött a szembenézés a német megszállás valódi történetével. Ennek egyik fóruma az új holokausztközpont, amely - máshol szokatlan módon - a vallási kisebbségek kutatásával is foglalkozik.

Fehéroroszországot érdemes lenne gyarmatként Norvégiához csatolni - javasolta 1942-ben Felix Hartmann, aki a Waffen-SS tisztjeként a biztonsági szolgálat (SD) főnöke volt a német megszállás alatt lévő szovjet köztársaságban. A német szolgálatban magasra emelkedő norvég katona Berlinbe és Oslóba is eljuttatott javaslatának további sorsa ismeretlen, de ez a néhány gépelt oldal is alaposan meghökkentheti a szemlélődőket a norvég főváros némiképp megkésett holokausztkiállításán.

A nyugat-európai országok közül Norvégia az utolsók között szakított azzal a történelemfelfogással, amely szerint az 1940 áprilisától 1945 májusáig tartó német megszállás éveiben számottevő németellenes mozgalom működött, beleértve a fegyveres Hazai Frontot, kollaboráns viszont kevés akadt, és őket el is ítélték a háború után - mondta a HVG-nek Anton Weiss-Wendt észt történész. Ő legutóbb a Szovjetunió történetét oktatta egy angol egyetemen, tavaly óta kutatásvezető a 2001-ben alapított norvég HL-Senteret intézetben. Az ottani, tavaly augusztusban nyitott kiállítás Weiss-Wendt szerint szinte egyedüliként tárja a nyilvánosság elé a skandináv ország történetének dicstelenebb lapjait is. Korábban ugyanis csak a norvégiai ellenállásnak volt - számtalan - emlékhelye, például Rjukanban, ahol közreműködésükkel megakadályozták a nehézvízgyártást, és ezzel feltehetőleg a hitleri atombomba elkészültét is (e szabotázssztorit 1965-ben Kirk Douglas főszereplésével Hollywoodban meg is filmesítették).

A holokausztkiállítás a kutatóintézet tavalyelőtt elfoglalt új - Oslo kertvárosában és egyben múzeumi negyedében lévő - épületében látható, a Quisling-villában. A mindenkori bábkormányok "névadóját", Vidkun Quislinget a németek 1942-ben tették Norvégia miniszterelnökévé. Az "árulót" a háború végén felszabadult Norvégiában 1945 májusában őrizetbe vették, majd rövid per után októberben kivégezték azon törvény alapján, mellyel a száműzetésben működő nemzeti kormány visszaállította a Norvégiában 1902-ben megszüntetett halálbüntetést.

Az Európa más országaiból érkezők számára kissé furcsa lehet, hogy a holokauszt történetét bemutató kiállítás utáni teremben "kortárs reflexiók" cím alatt művészi installáció gondolkodtatja el a látogatót, felidézve a ruandai, a balkáni és más 20. századi genocídiumokat. Bár más országokban széles körben elterjedt álláspont, hogy a holokauszt egyedi, és így nem is hasonlítható össze más népirtásokkal, Norvégiában erről nemigen zajlik vita - magyarázza Weiss-Wendt, hozzátéve, hogy a norvégiai zsidó közösség néhány tagja is helyet kapott az intézet elnökségében, de ők sem emeltek kifogást az ilyetén tálalás ellen. "A mi intézetünk a holokausztot egy szélesebb jelenség részének, a sok népirtás egyik példájának tekinti" - fejtegette Weiss-Wendt.

A kiállítás az egyéb népirtásokról egyelőre semmit nem ad, a holokausztról viszont alapfokú, ám sok mindenre kiterjedő tájékoztatással szolgál. Például arról, hogy fajbiológiai ügyekben a norvégok a 20. század elején lépést tartottak e vitatott tudomány nemzetközi élvonalával. Leginkább Jan Alfred Mjöen patikus nevéhez fűződik a faji tisztaság meghatározásával, koponyaformák méricskélésével foglalkozó műhely működése.

A 20. század első felében a norvég kormányok egyébként sem folytattak különösebben kisebbségbarát politikát: például a számi (lapp) nemzetiséget is megpróbálták asszimilálni. A zsidó közösségek igazi jogfosztása a rádiókészülékek elkobzásával kezdődött 1940 májusában - amikor a norvég hadsereg még harcban állt a német megszállókkal -, de csak az 1942. október 26-ai törvénnyel pecsételődött meg, amely kimondta vagyonuk teljes elkobzását. Ezután szinte azonnal megkezdődött a deportálás is. A zsidókat novemberben, majd februárban két hajón indították útnak Oslóból Auschwitz felé.

Az akkoriban alig 3,5 milliós Norvégiában élő zsidók száma 2200 lehetett. Többségük 1942-ig átszökött a semleges Svédországba. A kiállítás említ egy Trosholm nevű embercsempészt, aki állítólag egymaga ezer embert segített át a határon, nemcsak zsidókat, hanem ellenállókat is. A Norvégiában rekedt zsidók viszont szinte mind - a HL-Senteret névsora szerint 766-an - elpusztultak Auschwitzban.

A Quisling-kormány 1942 októberében, nem sokkal az után, hogy 1942 augusztusában megkezdték a belga és holland zsidóság elhurcolását, maga is hozzálátott a deportálásokhoz. "Minden piszkos munkát norvégok végeztek, nem pedig a németek: a regisztrálást, a szerencsétlenek összegyűjtését és behajózását Auschwitz felé" - foglalja össze Weiss-Wendt a tárlat üzenetét.

"Valószínűleg mi vagyunk az egyetlen olyan holokausztintézet, amelynek kutatási témái között szerepelnek a vallási kisebbségek is" - jelez egy helyi "specialitást" Weiss-Wendt. A HL-Senteret kutatóműhely nevében erre utal az L, a livsynsminoriteter rövidítése. A tematika bővülésének oka ugyanott keresendő, mint a késői történelmi önvizsgálaté: 1997-ben készült csak el az igazságügy-minisztérium által megrendelt, a két szerzője után Reisel-Bruland-jelentésként emlegetett beszámoló arról, mi történt az 1942-ben deportált, illetve külföldre menekült zsidók vagyonával. A múlt átértékelése mellett a jelentés kézzelfogható eredménye az volt, hogy az oslói parlament az elkobzott és a háború után jórészt vissza nem adott vagyon után 55 millió euró kárpótlást szavazott meg a zsidó közösségnek. E pénz egy részéből finanszírozták a HL-Senteret megalapítását.

Mindez egybeesett azzal, hogy heves vita lángolt fel egy új iskolai tantárgyról Norvégiában, ahol a lakosság 83 százalékát tömörítő evangélikus-lutheránus egyház mind a mai napig hivatalosan államegyháznak minősül (4,5 százalék más keresztény egyházak híve, 5 százalék vallástalan). Az 1990-es évek második felében megszűnt a kereszténységóra és a más hitűeknek párhuzamosan tartott közös vallási lecke, helyette bevezették azt a mindenkinek kötelező órát, amely a keresztények mellett a zsidók, a lakosságnak immár 1,5 százalékát kitevő muszlimok, a szikhek, a hinduk és mások bemutatására is kiterjedt. A kisebbségek azért tiltakoztak hevesen, mert véleményük szerint szempontjaik, nézeteik a kelleténél kisebb hangsúlyt kaptak. Az e körül folyó vita az egyébként asszimilált zsidóság körében is fölerősítette a vallási érdeklődést. Ugyanakkor Weiss-Wendt nem győzi hangsúlyozni, hogy a holokausztkutatás nem azon az alapon párosítható a másik kutatási iránnyal, mintha a nácik annak idején vallási kisebbségként üldözték volna a zsidókat.

A HL névbe is foglalt másik kutatási irány egyelőre azonban döcög, a vallási kisebbségekkel kevesebben is foglalkoznak. Egyikük, Cora-Alexa Döving viszont máris felkavarta a hűvösnek mondott kedélyeket azzal, hogy egy norvég napilapban közzétette felmérése első eredményeit. Eszerint a nyugat-európai társadalmakban a muszlimellenes tendenciák meglehetősen emlékeztetnek a klasszikus antiszemitizmusra. Már csak azért is aknamezőnek tekinthető e terület - jelezte Weiss-Wendt -, mert "a muszlimok egy része maga is hajlik az antiszemitizmusra".

BEDŐ IVÁN / OSLO

Elhalmozzák jókívánságokkal a ma 94 éves Fahidi Évát

Elhalmozzák jókívánságokkal a ma 94 éves Fahidi Évát

A Fidesz 11. alkalommal is elgáncsolta a rezsicsökkentést

A Fidesz 11. alkalommal is elgáncsolta a rezsicsökkentést

Fiatból is van olyan, ami annyit ér, mint egy Ferrari

Fiatból is van olyan, ami annyit ér, mint egy Ferrari

Kiszabadult a férfi, akinek a gyilkossága elindította a hongkongi tüntetéseket

Kiszabadult a férfi, akinek a gyilkossága elindította a hongkongi tüntetéseket

Letartóztatták azt a három férfit, akik kirámoltak egy óbudai lakást

Letartóztatták azt a három férfit, akik kirámoltak egy óbudai lakást

Puzsér Róbert: A halott felült, és enni kér

Puzsér Róbert: A halott felült, és enni kér