A nemzetközi osztályharc éleződéséről cikkezett az 1968-as diákmozgalmak kapcsán a magyar ifjúsági sajtó, amelynek visszafogott tudósításai úton-útfélen felhívták a figyelmet az álbaloldali elemek kártékonyságára.

"Azok a torzonborz szakállasok kezdték, akik a »három M« tanítványainak vallják magukat. Azaz: Marx, Mao Ce-tung és egy Marcuse nevű - a nácik elől az Egyesült Államokba emigrált, zavaros fejű - filozófus követőinek." Ekképpen adott ideológiai gyorsértékelést 1968 májusában a pár héttel korábban kezdődött franciaországi diákmegmozdulásokról a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) központi bizottságának hetilapja, a Magyar Ifjúság. Az akkori sajtóviszonyok között viszonylag rövidnek számító, mindössze félkolumnás, Ó. Gy. monogrammal szignált elemzés rögtön csatasorba is állította annak az érvrendszernek a főbb elemeit, amelyek az év további részében rendszeresen visszaköszöntek az ifjúsági lapokból a nyugati események kincstári dimenzionálásakor. E szerint a "forrófejű szakállasok - értsd: az ultrabaloldali, anarchista diákcsoportok - mereven elhatárolták magukat a munkásoktól, kommunistáktól", ezért aztán semmire sem jutottak, csupán "rendőri atrocitásokat provokáltak". E diagnózist követte a terápiajavaslat: a "francia fiatalok többsége" szükségszerűen megértette, "hogy a diákok elszigetelve nem érhetnek el eredményeket", csak a Francia Kommunista Párttal (FKP) és a szervezett munkássággal karöltve.

A külpolitikai elemzők sosem mulasztották el a kiváltó okok között megemlíteni a nyugati egyetemi intézményrendszer elavultságát, antidemokratikusságát, a diákság úgymond egészségtelen szociális összetételét (hogy például Franciaországban a munkáscsaládokból származó tanulók aránya, a KISZ-vezetők tájékoztatására hivatott Ifjú Kommunista című havilap szerint, csupán 0,19 százalék, a mezőgazdasági munkások gyermekei közül pedig ennél is kevesebben jutnak a felsőfokú oktatásba). Az írások többnyire oda lyukadtak ki, hogy "a diákmozgalmak követelései (...) a monopolkapitalizmussal szembeni széles körű elégedetlenséget is tükrözik". Valamint, hogy "a kapitalizmus növekvő ellentmondásai következtében éleződnek az osztályellentétek, intenzívebbé válik az osztályharc", amit "szinte minden fejlett tőkés országban" a munkásosztály folytat ugyan, de amibe "egyre inkább bekapcsolódnak kispolgári rétegek is".

A képlet azonban, mint az olvasók megtudhatták, korántsem volt ilyen egyszerű. A diákság és a szervezett munkásság történelmi összeborulását ugyanis akadályozza, hogy "a diákmozgalmak kapitalizmusellenessége sok esetben ösztönös, zavaros politikai elképzelésekkel és követelésekkel, néhol ultrabaloldali frazeológiával jelentkezik". Kiderült az is, hogy kiket kell az "álbaloldaliak" közé sorolni: a trockistákat, az álmarxistákat, a maoistákat, a guevaristákat, az anarchistákat, valamint a Marcuse nézeteit vallókat. Nevezettek azért veszélyesek, mert "afféle élősdiek a forradalmi mozgalom testén". Miattuk torkollik az egyetemistáknak a társadalmi renddel való szembenállása "nemegyszer nihilizmusba, mindenttagadásba, anarchista akciókba", ahogy az Ifjú Kommunista fogalmazott: "romantikus antikapitalizmusba". A kommentátorok ugyanakkor reménykeltőnek tartották, hogy "a radikális érzelmű diákok zöme őszinte ember, aki érzi, hogy a tőkés rend elnyomja, és komoly kísérletet tesz a társadalmi rend megváltoztatására". Mindezek az értékelések persze háttérbe szorultak a KISZ-lap hasábjain a magyar kommunista mozgalom fél évszázados születésnapját előkészítő írások, visszaemlékezések mellett.

Finoman szólva sem beszélték túl ugyanis a témát a hazai ifjúsági lapokban. Az események menetéről az ifjú olvasók legfeljebb a napilapokból értesülhetettek, a nekik szóló heti- és havilapokban többnyire csak a nyár folyamán tűntek fel a diákmozgalmakat ideológiailag "helyre tevő" írások, és az 1968-as év során a világ nagyobb részét lázban tartó konfliktusokat összesen alig tucatnyi cikkben taglalták - elsősorban a már említett KISZ-lapok. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség lapja (valójában nemzetközi kommunista havilap), a Világ Ifjúsága végeláthatatlan afrikai riportokkal, Zórád Ernő-képregényekkel és a hátsó oldalak elmaradhatatlan filmszínésznő-portréival (akkoriban például Monica Vittiével, Claudia Cardinalééval) keltette fel inkább az érdeklődést. A kifejezetten szórakoztató funkciójú, a hazai és nyugati popsztárokkal kitüntetetten foglalkozó Ifjúsági Magazin pedig éppen hogy csak érintette a témát. Májusban egyebek mellett Zalatnay Sarolta londoni, illetve Koncz Zsuzsa párizsi friss élményeivel kápráztatták el a kisérdeműt, augusztusban - a diákmozgalmak visszafogott ismertetése mellett - főleg a 9. Világifjúsági Találkozó, a VIT szófiai eseményei, valamint a Beatles Back In The USSR című dalának megjelenése voltak a húzótémák.

A látszólagos érdektelenség, a világsajtóval való szembemenetelés több mint feltűnő. Bár, mint a HVG megtudta a Magyar Országos Levéltárban, ellentétben más, hasonló ügyekkel, ebben az időszakban nem készült külön sajtóterv a diákmegmozdulások kívánatos tálalásáról, a jól érezhető hangfogó alighanem - informális - felső utasítás következménye lehetett.

A szűkszavúság ellenére ugyanakkor a KISZ-lapok megkülönböztetett figyelmet szenteltek a "zavaros fejű filozófus", Herbert Marcuse emblematikus tanainak. Részletesen elemezték a Kaliforniai Egyetemen oktató, akkor épp 70 éves professzor - egyebek mellett az 1964-es Egydimenziós ember című alapmunkájában tárgyalt - kapitalizmuskritikáját, amelyben üdvözölték, hogy rámutatott a technikai-fogyasztói társadalom elgépiesedésére és ezzel párhuzamosan az egyén kiszolgáltatottá válására, elszemélytelenedésére. Marcuse - Magyaroszágon hozzáférhetetlen - tanai azonban, így az értékelők, "reakciós utópiába" torkollnak. Egyrészt azért, mert "magát a technikai haladást is reakciósnak tekinti", de főleg mivel "osztályjellegüktől függetlenül" egy kalap alá veszi a "szocialista és fejlett tőkés társadalmakat". Azt az állítását pedig végképp nem bocsáthatták meg, miszerint a kapitalista országokban a munkásosztály "elpolgáriasodott", ezért kívülről kell forradalmasítani, például a diákság, a polgárjogi mozgalmak képviselői vagy a volt gyarmati országok antiimperialista erőinek bevonásával.

A nyugati, elsősorban a francia diákmozgalmak főideológusának kinevezett Marcuséval kapcsolatban azonban azt "elfelejtették" megemlíteni a magyar sajtóban, hogy az Egydimenziós embert akkortájt Párizsban sem igen ismerték, merthogy csak abban az évben fordították le franciára. Az események egyik kulcsfigurája, Daniel Cohn-Bendit pedig mindig kézzel-lábbal tiltakozott, amikor törekvéseit a nyugati sajtó a német-amerikai filozófus tanaiból próbálta levezetni.

De más, a hazai interpretációt zavaró tényeket sem ismerhetett meg az olvasóközönség. Például, hogy - mint azt négy évtized távlatából fejtegette Michel Winock történész a L'histoire című francia történelmi folyóirat áprilisi számában - a sokat emlegetett FKP óvakodott beleártani magát a diákok harcába, olyannyira, hogy a filozófus Jean-Paul Sartre A kommunisták félnek a forradalomtól című röpiratában nyilvánosan bírálta ezért őket. A legnagyobb szakszervezet, a CGT pedig - bár valóban részt vett az általános sztrájkban és a politikai alkudozásban - május végén simán belement egy egyszerű béremelésbe ahelyett, hogy a kapitalizmus megdöntéséig folytatta volna a harcot. Mindezt, valamint hogy a gaulle-ista UDR megnyerte a június végi választásokat, az Ifjúsági Magazin már Cohn-Bendit anarchistái és elvtársaik nyakába varrta, mondván: "provokációikkal alkalmat teremtettek nemcsak a rendőrterrorra, hanem arra is, hogy a francia jobboldal ebből tekintélyes politikai tőkét kovácsoljon".

Ami pedig a diákmozgalmak állítólagos főideológusát, az "egydimenziós prófétát", Marcusét illeti: rohamtempóban lefordították magyarra a sokat emlegetett Egydimenziós embert, és 1969-ben itthon is kiadták. Csakhogy nem könyvesbolti forgalomba került, hanem azon "zárt kiadványok" sorát gyarapította, amelyek - mint azt egy 1960-as politikai bizottsági határozat kifejtette - "bár sokszor ellenségesek a szocializmussal szemben, de értékes tényanyagot vagy szakmai körök számára fontos következtetéseket és állásfoglalásokat tartalmaznak". A csupán vezető pártfunkcionáriusoknak és néhány közintézmény első emberének szánt sorozatban Marcuse olyan klasszikusokkal együtt vált olvashatóvá, mint Che Guevara 1968-ban kiadott Bolíviai naplója vagy Cohn-Bendit 1970-ben lefordított Baloldali radikalizmus - Orvosság a kommunizmus aggkori betegségére című írása.

ILLÉNYI BALÁZS

Százával adják el a magánrepülőket, de a Brexit betehet az üzletnek

Százával adják el a magánrepülőket, de a Brexit betehet az üzletnek

Milyen processzor van a gépében? Nem fogad el bármit a Windows 10 novemberi frissítése

Milyen processzor van a gépében? Nem fogad el bármit a Windows 10 novemberi frissítése

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Kúria: lehet népszavazást tartani a tervezett csepeli atlétikai stadionról

Mit szólna egy ilyen 625 lóerős kombi BMW M8-hoz?

Mit szólna egy ilyen 625 lóerős kombi BMW M8-hoz?

Három helyettest már kinézett Karácsony

Három helyettest már kinézett Karácsony

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait