Még mindig négy ismeretlen regényt rejt a húsz éve elhunyt öntörvényű író, a több mint harminckötetes életművű Szentkuthy Miklós hagyatéka, amelynek azonban kétségkívül legizgatóbb titka a legendás óriásnapló.

Bocsánatot kérek, hogy óriási munkátokban egy pillanatra zavarlak Benneteket, de szeretném, ha arról, amit úgyszólván FŐ MŰVEMNEK tartok, egy rövidke sorban szó esnék Lexikonotokban - fordult Szentkuthy Miklós egy máig publikálatlan levélben a Kossuth Kiadóhoz 1978-ban. - "Ez a Főmű: nagy terjedelmű NAPLÓM." A Ki kicsoda szerkesztői eleget is tettek a kérésnek: "51 kötetes naplója kb. 150 000 oldalt tesz ki" - biggyesztették oda a szócikk végére. Az írói óhaj mindazonáltal felettébb különös, mert a naplók haláláig kiadatlanok maradtak, sőt még utána is évtizedekre zárolta őket. Az 1948-ig írottakat 2013-ban, a többit pedig csak halála után ötven évvel, 2038-ban kezdheti feldolgozni az irodalomtörténet.

"Nem azért írok naplót és nem azért imádom a fényképeket, hogy maradandóságszomjamat kielégítsem - vallott az író az 1980-as évek elején legendás önreflexiós kényszeréről -, hanem csupán azért, mert akkor lesz számomra valóság az, amit átélek, ha lefényképezem vagy leírom." Mindemellett előszeretettel csinált kedvet a zárolt anyaghoz: "Minden egyes napot, sőt sokszor órát drámai, színpadi jelenetként komponálok meg, sőt megsúghatom, konkrét életemet néha naplóm szemszögéből nézem, és megvalósítás előtt már megkomponálom, aszerint, hogyan akarom majd leírni naplómba." Az 1930-as évek végén kezdett, és haláláig, 1988. július 18-áig napi rendszerességgel vezetett feljegyzések terjedelme azonban a kiadhatóság határát súrolja: a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött naplófolyam becslések szerint mintegy ötven-száz nyomtatott kötetet tenne ki.

Korántsem biztos, hogy a filológia számára csupán a mennyiség jelent majd gondot. "Tekintettel az adatok végtelen bőségére és tömörségére, római számokkal, arab számokkal, kis betűkkel, nagy betűkkel, apró strófákat szerkesztek, szavakat kiemelve, bőséggel használva színes filctollakat" - bosszantotta a naplóírási szokásairól kérdezőket a Frivolitások és hitvallások című, 1988-ban kiadott interjúkötetében. Ráadásul az óriásnapló csak az író közel 10 ezer kötetes könyvtárával együtt értelmezhető. Szentkuthy munkamódszeréhez tartozott ugyanis, hogy olvasmányait és képzőművészeti albumait a lapszéleken dátummal ellátva - akár többször is - kommentálta, majd a gondolatmenete(ke)t a naplójában folytatta. Az utóbbival kapcsolatos várakozást - az életműnek kijáró obligát tiszteleten túl - csak fokozza, hogy Szentkuthy egyetlen sort sem közölt belőle, méghozzá azért, "amiért a belgyógyász vagy pszichoanalitikus nem adja közre nevekkel ellátva pácienseinek leleteit", másrészt "mert csak úgy fröcsög a naplóm minden sora az indiszkréciótól".

Az éppen száz éve, 1908. június 2-án született író - a Napkelet című folyóiratban 1926-tól megjelent első cikkeitől és kritikáitól kezdve - a nehéz hangzású Pfisterer helyett Szentkuthy Miklósként jegyezte műveit. Nevét egy találomra felütött vasúti menetrend alapján, a Nógrád megyei Szentkúttól kölcsönözte - tudható Hegyi Katalin irodalomtörténész kismonográfiájából. Ahogy névválasztása, úgy irodalmi debütálása sem volt szokványos. Már első, nyomtatásban megjelent könyvével, az 1934-ben kiadott Praevel alaposan felborzolta a kritikai kedélyeket. Németh László a Tanú, majd a Válasz című irodalmi folyóirat hasábjain a kor szellemi életének készületlenségét feltáró "botránykőnek", "idehullott meteorkőnek" nevezte a művet. A mű szerzőjével interjúra készülő Magyar Hírlap riportere nem akarta elhinni, hogy egy 26 éves fiatalember írta a könyvet, idézte fel egy évtizedekkel későbbi rádióbeszélgetésben Szentkuthy: "Mikor megjelentem, toporzékolni kezdett, hogy nem velem akar beszélni, hanem a papámmal." Szerb Antal és Hamvas Béla ugyanakkor a regény műfajának - Prousthoz és Joyce-hoz fogható - megújítójaként üdvözölték Szentkuthyt. A bő hatszáz oldalas, mára kultikussá vált, filozófiai, lélektani és szellemtörténeti elmélkedésekkel tűzdelt, "szerkezet nélküli" regény azonban többnyire olvashatatlannak és emészthetetlennek ítéltetett; az első kiadás példányait az 1970-es évek elején árusította ki egy budai antikvárium.

A Praehez hasonlóan szerzői kiadású regényciklus, a tízrészesre tervezett Szent Orpheus Breviáriuma egyes köteteinek megjelenését már nem követte különösebb kritikai felhördülés. A papi breviáriumokhoz hasonlóan különböző műfajú és karakterű írásokat keretbe foglaló életrajzok tökéletesen illettek Szentkuthy barokkosan burjánzó regényszerkesztési stílusához. "Nekem igen nagy művészeti küzdelem (...), hogy összefüggő művet alkossak - ironizált egy interjúban, merthogy - mindig az összes variációt látom együtt. Néha (...) az összeset megírom." Az 1939-ben elkezdett sorozat azonban - gyors egymásutánban kiadott hat regényfüzet után - három évvel később megszakadt. Csak az 1972-ben megjelent II. Szilveszter második élete című regényével folytatta a nagyszabású, akkor már olvasói sikereket is hozó regényciklust. Annak ellenére is (vagy talán éppen azért), hogy az újrakiadott és módosított koncepciójú Orpheus szellemisége az egyes darabjai elé illesztett szentéletrajzokkal látványosan nem vett tudomást a Kádár-korszak materialista kultúrpolitikájáról.

Az Orpheus krónikájához tartozik egyébként, hogy a Breviárium Széljegyzetek Casanovához című darabját nem sokkal a második világháború kitörése után - közszeméremsértés és vallásgyalázás miatt - feljelentette egy buzgó cenzor a Magyar Királyi Törvényszéken. A sajtópertől és tanári állásának elvesztésétől csak szomszédja, Timkó Zoltán koronaügyész mentette meg Szentkuthyt. Nem ez volt azonban az egyetlen eset, amikor az író állása veszélybe került. A kommunista kultúrpolitika szemében az előző évi Baumgarten-díjas Szentkuthy már 1949-ben szálkának számított. "Az imperializmusnak ezek a szenynyes irodalmi ügynökei hihetetlen cinizmussal törnek a dolgozók öntudatának elerőtlenítésére és megrontására" - támadta meg a Szabad Nép szeptember 25-ei száma név szerint a Válasz szerzőit, Illyés Gyula és Weöres Sándor mellett őt is. A Válasz a lejtőn címmel, aláírás nélkül közölt kirohanás nyomán aztán nemcsak a folyóirat szűnt meg, hanem Szentkuthyt is szilenciummal sújtották. Nem sokra rá pedig - említi a HVG-nek Tompa Mária irodalomtörténész, az író hagyatékának gondozója - a Kossuth Lajos Közgazdasági Technikum igazgatója megfenyegette Szentkuthyt, hogy az állását, könyvtárát, kéziratait, sőt a lakását is elveszítheti, ha nem lép be a pártba. Annyi bizonyos, hogy az író nem állt kötélnek, ám az ügy részleteire csak a napló tudna fényt deríteni. Ahogyan arra is, miként tagadta meg 1957 szeptemberében, hogy aláírja a párt által sugalmazott kiáltványt, mellyel több mint kétszáz magyar író tiltakozott az ellen, hogy az ENSZ közgyűlése elé vigyék a "magyarországi események" ügyét.

Így viszont évekig a fordítás volt Szentkuthy számára a publikálás egyetlen lehetséges formája. Jonathan Swifttől Gulliver utazásai, Charles Dickens Twist Olivérje és Howard Fast Spartacus című regénye mellett az 1974-ben megjelent James Joyce-opust, az Ulyssest is átültette magyarra. Tizenöt évi kihagyás után a Mozart-bicentenárium kapcsán 1957-ben elkészült fiktív életrajz, a Divertimento - mely nem annyira a tényeket, mint inkább a Mozart-jelenséget ragadta meg - volt az első könyv, amit saját neve alatt adhatott ki. A mű közönségsikere nyomán a kiadók később Goethe, Haydn, Dürer és Händel életrajzát is megrendelték. Jó, hogy a szocializmus rád kényszerítette, hogy olvashatóan írj - tréfálkoztak állítólag az író barátai. A Szentkuthy maszkjainak is beillő szubjektív életrajzokat azonban nem mindig volt könnyű elfogadtatni a szerkesztőkkel. "Miklós, le fogunk bukni - akadékoskodott például a Goethe-életrajz kéziratán Tóth Dezső, a Magvető Könyvkiadó nagy hatalmú irodalmi vezetője, későbbi kulturális miniszterhelyettes -, mert az NDK Goethe-képe nem ilyen!" A végül Arc és álarc címmel megjelent kötet címén pedig addig vitatkoztak, mígnem Szentkuthy - barátja, Mamusich Tamás visszaemlékezése szerint - kifakadt: "Tőlem lehet Vörös sólet is, csak jelenjen meg végre!"

Mindezek ellenére az öntörvényű író a műveiben sokak szerint túlságosan is apolitikus volt. "Mivel én nem tudok semmit sem félig csinálni, csak ultra-egészen, szenvedélyesen, ha a politikát csinálom, az elveszi az energiát a munkámtól, és talán mégis írónak születtem" - magyarázkodott egy 1986-os interjúban. S bár tájékozódott a napi eseményekről, az aktuálpolitikát még naplóitól is távol tartotta. Mindemellett remélhető, hogy naplójában Szentkuthy kitért olyan eseményekre, mint az 1988-as Kossuth-díjának átadásakor történt malőr. A tanítványai által csak Fityónak becézett íróhoz ugyanis a parlamenti fogadáson egy alacsony ember lépett, és mint egykori diákja gratulált a kitüntetéséhez. "Na és, mondd csak, fiam, mi a neved?" - hajolt le a hórihorgas író, aki legnagyobb megrökönyödésére ezt a választ kapta: "Várkonyi Péter külügyminiszter vagyok."

SERF ANDRÁS

Egy új egyetemi hálózat alapítását jelentett be Soros György Davosban

Egy új egyetemi hálózat alapítását jelentett be Soros György Davosban

Öngyilkos lett egy férfi a szerb parlament lépcsőjén

Öngyilkos lett egy férfi a szerb parlament lépcsőjén

Bezártak egy "kutyagyárat" Madridban

Bezártak egy "kutyagyárat" Madridban

Bocsánatot kért Schobert Norbert, igaz, nem mindenért

Bocsánatot kért Schobert Norbert, igaz, nem mindenért

Liu Shaoang aranyérmet szerzett a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-Eb-n

Liu Shaoang aranyérmet szerzett a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-Eb-n

A világ legcukibb betörőjét érték tetten egy irodában

A világ legcukibb betörőjét érték tetten egy irodában