szerző:
HVG

„Még néhány hét, és a rügyfakasztó tavasz már egy tagban találja a határt” – biztatta 1959 március elején a nézőket a...

„Még néhány hét, és a rügyfakasztó tavasz már egy tagban találja a határt” – biztatta 1959 március elején a nézőket a Magyar Filmhíradó tiszaföldvári tudósítása. A hazai mozikban a játékfilmek előtt lepergetett téeszesítési kampányfilmből az is kiderült, hogy a Szolnok megyei nagyközségben – a kultúrházban tartott falugyűlést követően – négyszázan léptek be a közösbe, az Aranykalász Termelőszövetkezetbe. Az év végéig aztán még több mint húsz híradószkeccs bizonygatta az új pártirányelvek szerint – állítólag – szigorúan önkéntes alapon szerveződő téeszek „történelmileg leghaladóbb” voltát, „a föld népe összefogásának” előnyeit és perspektíváit. A híradó kamerája – a lelkesítően magasztos kommentárok közben – az ország legkülönbözőbb tájain forgatásra kiglancolt neonfényes istállókon, mintaszerűen rakott kazlakon, szovjet Belorusz traktorokkal gazdagodó gépállomásokon, „nagy termelékenységű palántázógépeken” pásztázott végig.

1960 őszén azonban szokatlan stílusváltás tanúi lehettek a moziba járók. A heti híradó és a nagyfilm között egy negyedórás – kortárs kritikusok meghatározása szerint – filmkölteményt kezdtek vetíteni Holládi ballada címmel, amelyben a korábbi opusoktól eltérően egyetlen szónyi kommentár sem hangzott el. Az Egyetértés Termelőszövetkezetbe be nem lépő egyéni gazda balladáját Mönich László rendező Szabó Árpád operatőr mívesen megmunkált képeire és Patachich Iván változó dinamikájú zenéjére komponálta meg. A film azzal indul, hogy a 81 éves parasztember portáján a szekér elé fogja lovát, majd minden erejét megfeszítve a kocsira emeli a nehéz ekét: szántani készül. Földjére érkezve munkához lát, de látnivalóan nincs ereje elég mélyre nyomni az ekét. A mellette lévő parcellán ugyanakkor a téesz traktorai húzzák az új és új barázdákat. Az egyébként is emberpróbáló munkába a magányos gazda hamar belefárad, hazafelé indul, s megérkezve szemtanúja annak, hogy a szomszéd portára éppen betoppan a postás, hozza a téesztagok nyugdíját. A „termelőszövetkezeti község” egyetlen egyéni gazdájának még azt a csúfságot is meg kell érnie, hogy a szekerére felkapaszkodott kiskölykök kórusban ismételgetik a filmben elhangzó egyetlen mondatot: „Bende bácsi nem tud már szántani!”

„Nemcsak azt szerettük volna megmutatni, hogy ma milyen lehetőségei vannak az öregeknek, s nemcsak azt, hogy bukásra van ítélve, aki nem él a lehetőségekkel, hanem azt is, hogy az ilyen embereket azért sajnálni is kell és segíteni nekik” – adott mankót a bemutató után celluloidkölteménye helyes értelmezéséhez a főhősét néhány kritikus szerint „túlságosan megértő” rendező.

A Holládi ballada főszereplőjére, „a földmívelő munkában megőszült” Bende Józsefre egyébként a Magyar Nemzet riportertekintélye, Ruffy Péter bukkant rá a Somogy megyei falucskában. A neki elmesélt történeten Ruffy – aki először egy játékfilm-forgatókönyvet írt – igazított egy kicsit: a kendőzetlen valóság bemutatását hirdető dokumentumfilm főszereplője ugyanis valójában a helyi téesz nyugdíjasa volt, aki éppen azért választotta a közöst, mert egyedül nem tudott megbirkózni a munkával. A filmben azonban Józsi bácsi a magára hagyott, elerőtlenedett gazda szerepét alakította – igen élethűen. Az emberi szánalomra apelláló tantörténet hangos sikert aratott a lipcsei rövidfilmfesztiválon, ahol a szocialista országok filmesei irigykedő tapsorkánnal honorálták a „humánus agitációt”.

A hitelességet imitáló Holládi ballada ugyanakkor itthon nem lett példafilm, mert a téeszesítés kérdése a vártnál gyorsabban oldódott meg, így 1960-ban már csak öt-hat híradóban foglalkoztak vele. A ravasz-nyakas – végül természetesen pórul járó – egyéni gazda alakja a Felmegyek a miniszterhez című, 1961-es filmszatírában köszönt vissza. Bán Frigyes bugyuta meseszövését csak a néhány évvel korábban Argentínából hazacsábított – s a korabeli szlengben visszidens színésznek titulált – Páger Antal (HVG, 2007. július 14.) alakítása mentette nézhető mozivá.

MURÁNYI GÁBOR

Kaposváron házhoz mennek majd a használt étolajért

Kaposváron házhoz mennek majd a használt étolajért

Twitteren keresett földalatti bunkert a titkos fejlesztéseket végző amerikai szervezet

Twitteren keresett földalatti bunkert a titkos fejlesztéseket végző amerikai szervezet

Zseniális: egy amerikai iskola diákjai eltáncolták a Bosszúállók: Végjáték csatajelenetét

Zseniális: egy amerikai iskola diákjai eltáncolták a Bosszúállók: Végjáték csatajelenetét

Harmadik próbálkozásra sem árulta el a kormány, hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon

Harmadik próbálkozásra sem árulta el a kormány, hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon

Otthagyja az új olasz kormánypártot a volt miniszterelnök

Otthagyja az új olasz kormánypártot a volt miniszterelnök

Egy magyar máris lecsapta a vadonatúj Land Rover Defender tetejét

Egy magyar máris lecsapta a vadonatúj Land Rover Defender tetejét