Tetszett a cikk?

Nem sikerült még feloldani a kutatóknak azokat az ellentmondásokat, amelyek a Magyarország történetének egyik sötét korszakában lezajlott gályarabper új forrásainak hét évvel ezelőtti felbukkanásával merültek fel.

„Mind a lőcsei, mind a késmárki prédikátorokat (mint az efféle ocsmány zendülés nem elhanyagolható kezdeményezőit) cinkosaikkal és más, hozzájuk hasonló személyekkel (...) törvénybe kell idézni. Miután pedig az üggyel kapcsolatos kendőzetlen igazságra fény derült, ellenük az ítéletet méltóztassatok kihirdettetni, s végül azt végső és kegyes jóváhagyásunk végett nekünk elküldeni” – így fejeződött be 335 éve az a császári parancs, minek nyomán utóbb gályára vetettek negyedszáznál több protestáns magyar lelkészt. Az 1674. március 5-én kezdődött monstre perben felségárulással, gyilkossággal, istenkáromlással s a törökkel való szövetség keresésével vádolták meg mások mellett a lutheránus és kálvinista prédikátorokat. Nem állítható, hogy az eljárás során elhangzott vádbeszéd általánosságokra szorítkozott. A bécsi udvar jogi képviselője, Horváth György többek közt a zalaszentgróti plébános megölését, Nagyszöllősön két szerzetes megcsonkítását, Tornalakon a körmenet fegyveres megtámadását, Tatán pedig a parókia éjszakai felgyújtását rótta a perbe fogottak terhére.

HVG

Az 543 vádlott közül összesen 112-en mentek el Pozsonyba a tárgyalásra – legalábbis ennyi nevet sorol fel a per eddig ismert egyetlen eredeti jegyzőkönyvkivonata, amit 1999-ben talált meg Esztergomban, a prímási levéltárban S. Varga Katalin történész-filológus. A Szelepcsényi György hercegprímás vezette 11 fős tanács előtt folyó perben többször elhangzott: az eljárás a lutheránus és kálvinista hitvallás valamennyi hazai prédikátora ellen folyik, az ő számukat 730 főre becsülte Benczédi László, a korszak már elhunyt kutatója. A lelkészek mellett a perbe hívó parancs voltaképpen valamennyi további protestáns tisztségviselőre, a kántorokra, az iskolamesterekre és a harangozókra is kiterjedt, ez utóbbiak közül azonban csak néhány személyt említ konkrétan a terjedelmes latin nyelvű jegyzőkönyvkivonat.

A per a protestánsok „gyászévtizedének” utóbb nagy nemzetközi visszhangot kiváltott eseménye lett. A református történetírók által Magyarország legsötétebb korszakaként emlegetett 1671–1681 közötti periódus a Habsburg-ellenes Wesselényi-szervezkedés lelepleződését követően adóemelésekkel kezdődött, majd a történeti alkotmány felfüggesztésével folytatódott. I. Lipót – aki Szekfű Gyula történész szerint őszintén képes volt könyörögni egyes, általa halálra ítélt magyarok lelki üdvéért – a nádori tisztséget de facto megszüntette, az Országgyűlést nem hívta össze, s Magyarország kormányzását egy guberniumra bízta. Ez volt az az abszolutista politika, amit a jezsuitáknál nevelkedett s a per bírói testületében is helyet kapott Kollonich Lipót püspök (a pozsonyi Magyar Kamara elnöke) hírhedt szállóigéjével úgy fogalmazott meg: „Én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá!”

A néhány évtizede még koholtnak, ma inkább konstruáltnak nevezett, két hónapon át tartó eljárásban a vádlottakat egytől egyig fő- és jószágvesztésre ítélték. Az alapvetően írásos bizonyítékokra (elfogott titkos dokumentumokra s korábban százával felvett tanúvallomásokra) alapozott eljárásban a lelkészeket egyetemlegesen tették felelőssé az ország különböző pontjain – főleg Felső-Magyarországon – elkövetett kuruc atrocitásokért. Templomi ereklyék meggyalázása, a hívők lelkét felbolygató katolikusellenes gúnyiratok szerkesztése ugyancsak szerepelt bűnlajstromukon.

A régi és az új keresztény hit követői között az ellenségeskedés nem utolsósorban azért robbant ki, mert a katolikusok az udvar támogatásával – s nemegyszer a katonaság közreműködésével – erőteljes offenzívát indítottak az akkor már 100– 140 éve a protestánsok által használt templomok, iskolák visszafoglalására. A restaurációnak is nevezett katolikus hittérítés egy olyan országban vett nagy lendületet, ahol az 1600-as évek elején a lakosságnak már a háromnegyede valamelyik protestáns irányzat követőjének számított, s ahol 1608 óta elvileg törvény garantálta a vallásszabadságot.

„A király procuratora [jogi képviselője], noha régi ravasz kiabáló ember volna, de mégis úgy megszorították a papok procuratorai, hogy semmit nem tudott felelni, olyankor Kollonics és Pálfi Tamás, kik bírák valának, cédulácskákra írván valami feleletecskét, mindenek szemek láttára úgy küldözik vala nékie, s úgy segítik vala” – elevenítette fel a per árulkodó mozzanatait korabeli beszámolójában a később gályára eladott pápai iskolai rektor, Kocsi Csergő Bálint. A pár éve megtalált eredeti jegyzőkönyvkivonat azonban éppen az ő, sokáig minden részletet tekintve autentikusnak tartott, először 1728-ban kiadott emlékiratának egyes epizódjaival kapcsolatosan vetett fel kérdéseket.

A pápai „oskolamester” neve ugyanis nem szerepel az egy évtizede felfedezett dokumentumban név szerint felsorolt, félezernél több lelkész között. Nem ő volt egyébként az egyetlen, akit utóbb Nápolyban úgy adtak el gályarabnak, hogy a periratokban még nem említik. Egy gömöri lelkészen, az egykor Keleméren szolgált K(a)rasznai Mihályon kívül még vagy fél tucat prédikátorral is ugyanez volt a helyzet. Az emlékiratszerző Kocsi Csergő vélhetően csak közvetett forrásai adhatnak utólag magyarázatot például arra, miért említ más-más személyt tárgyaló ügyészként a volt pápai rektor, illetve az inkriminált jegyzőkönyvkivonat. De a szóban forgó források ellentmondanak egymásnak a tekintetben is, hogy az egyes vádlottakat engedték-e szóhoz jutni a bíróság előtt (mint az egykori rektor állítja), vagy nem (a jegyzőkönyvkivonat ez utóbbit látszik bizonyítani). Kocsi Csergőn kívül, úgy tűnik, nem volt ott a pozsonyi tárgyaláson a másik két legismertebb emlékíró, Masnicius Tóbiás és Simonides János sem, ami szakmai körökben komoly meglepetést keltett az elmúlt években.

A kutatók számára mindmáig rejtély, miként kerülhetett akkor az áldozatok közé utóbb mégis Kocsi Csergő és K(a)rasznai. Abban ugyanakkor az egykori eljárásról eddig előkerült beszámolók nem tévedtek, hogy a halálos ítéletek végső célja nem a vádlottak fizikai megsemmisítése, hanem „csak” lelki megtörése volt. „Szelepcsényi mondja vala, hogy a király nem gyönyörködik a foglyoknak halálokban” – írja emlékiratában az egykori pápai oskolamester, s az eddigi források is mind arról tanúskodnak, hogy kivégzésre utóbb egyetlen esetben sem került sor.

A lelkészek behódoltatására tett erőfeszítések azonban nem maradtak eredmény nélkül. A Sárváron, Komáromban s más börtönökben fogva tartott halálraítéltek többsége a sok hónapos lelki és testi kínzás hatására végül meghátrált: szabadon bocsátása fejében több száz prédikátor lemondott hivataláról, mások áttértek a katolikus vallásra, néhányan pedig elhagyták az országot. A hitelveik mellett a megpróbáltatások ellenére is kitartó 43 protestáns lelkészt és tanítót viszont 1675 tavaszán Triesztbe hajtották, majd tengeren Nápolyba szállították, ahol a király jóváhagyásával eladták őket gályarabnak. A gályákra harminckét papot láncoltak le, a többiek megszöktek vagy az út során életüket vesztették. A rablógyilkosoknak kijáró büntetésekről értesülve a nyugati protestáns világ gyűjtést indított a lelkészek javára. A még életben lévő 26 prédikátor fejenként 50 arany váltságdíj ellenében 1676 februárjában nyerte vissza szabadságát. Többségük Svájcban, Angliában és Hollandiában kapott menedéket. Moldova György Negyven prédikátor című, 1973-ban megjelent regényében – amely szerint egyébként 336 egyházi férfiú tett eleget a pozsonyi idézésnek a jegyzőkönyvből ma már rekonstruálható 112 helyett – Kocsi Csergő Bálint a katolikus hittérítésről szólva azt állítja: „csak a balemlékezetű 1674-es évben több mint 50 ezer lelket vontak a maguk hitére”. Ez nagyságrendileg ma sem tűnik eltúlzottnak.

BABUS ENDRE

Új androidos funkció jön, ami szólni fog, ha sétálás közben is mobilozunk

Új androidos funkció jön, ami szólni fog, ha sétálás közben is mobilozunk

Veszélyeztetik-e a magyar oltásellenesek a járvány legyőzését?

Veszélyeztetik-e a magyar oltásellenesek a járvány legyőzését?

Megjött a Samsung új kütyüje, amellyel a kamerán át lehet kutatni az elveszett tárgy után

Megjött a Samsung új kütyüje, amellyel a kamerán át lehet kutatni az elveszett tárgy után