szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Krimibe illő rejtélyességgel került egy hírhedt bankárhoz az orosz avantgardista Kazimir Malevics egyik nevezetes festménye, amely a bécsi Albertina nemrég megnyílt kiállításának szenzációja.

Első ízben dicsekedhet a 250 esztendős Albertina saját állandó festészeti kiállítással – lelkendezett a bécsi képtár igazgatója, Klaus Albrecht Schröder, amikor múlt hónap végén megnyitotta az „örökre látható” Batliner-gyűjteményt. A liechtensteini bankárból, pénzmosó alapítványok zsonglőréből önmagát művészetpártolóvá patinásító Herbert Batliner a feleségével, Ritával közös gyűjteményt 2007 végén adta tartós bérletbe a bécsi képtárnak. A 280 képből álló, a francia impresszionizmustól a német expresszionizmuson és az orosz avantgárdon át napjaink művészetéig terjedő kollekció (melynek 95 százaléka a házaspáré) háromezer négyzetmétert szakított ki magának az Albertinában. Batliner eredetileg a salzburgi Modern Művészetek Múzeumában akarta közszemlére tenni kincseit – ezek egy részét ki is állították Mozart városában –, de mert az egyik helyi újság szedett-vedettnek minősítette a Claude Monet-től Joan Mirón, Paul Kleen át az osztrák Arnulf Rainerig neves festőket felvonultató tárlatot, a megsértődött bankár Bécsig meg sem állt.

Salzburg egyébként 2006-ban világpremier helyszíne volt, merthogy a nagyközönség először ott láthatta a Férfi szuprematista tájban című alkotást (nyitóképünkön), amelyet a lengyel nemzetiségű szülők gyermekeként Kijevben született orosz-szovjet absztrakt festő, Kazimir Malevics készített. Az 1935-ben, 57 évesen elhunyt művész a posztimpresszionista és kubista korszaka után, a 20. század első évtizedében jutott el a teljes absztrakcióhoz. Ezt a maga teremtette „magasrendű stílusirányzatot” nevezte szuprematizmusnak.

A szocialista realizmust favorizáló Szovjetunióban az 1920-as évek közepétől már nemigen kapott teret a Nyugaton egyre ünnepeltebb avantgardista. Noha 1926-ban még egyszer kiutazhatott Németországba, ahol előkészítette művészeti teóriájának kiadását, és mutatóba még néhány festményét is ott „felejtette”, „beszorult” Leningrádba, ahol előbb művészettörténeti intézeti igazgató, később egy másik intézetben már csak munkatárs, végül megtűrt kutató volt egy múzeumban. Még mindig jobban járt, mint a művei, mert szuprematizmusát a kor diktálta kényszerből újra figurális elemekkel élénkítette ugyan, ám a burzsoá csökevénnyé minősített absztrakt ellen fordult hivatalos kultúrpolitika jó néhány festményét nemcsak elkobozta, hanem meg is semmisítette. Malevics – 1935-ben bekövetkezett haláláig – egyre rosszabb körülmények között élt, és festészetének túléléséért kifejezetten ügyeskednie kellett.

Az Albertinában most kiakasztott, a realisztikushoz közelítő szuprematista „tájképet” például valamikor 1930–1931-ben festette, bár a keletkezési évet óvatosságból 1915-re datálta vissza. A stílusa miatt amúgy elátkozott képen jellegzetes orosz viseletben egy arctalan férfi látható, út vagy folyó mentén, és valahol a messzeségben egy börtönszerű épület, amely a hamisított dátum miatt a múlt rossz emlékeként (is) értelmezhető. Az értő szem számára árulkodó lehetett a kép nyomasztó hangulata, az a hangsúlyozott határozatlanság, amely eldönthetetlenné teszi, hogy a férfialak merre is néz, lábfejének állása szerint kifelé, avagy ellenkezőleg, a börtön irányába.

A bizonytalanság a kép történetére is ráül. Ami bizonyos: a „gimnasztyorkás” kompozíció, mint annyi más legendás Malevics-mű, Nyikolaj Hardzsijev művészettörténész „készletéből” került elő. Az 1903-ban született, eredeti szakmáját tekintve jogász Hardzsijev ugyanis véd- és dacszövetséges barátságban volt az orosz avantgárd kitűnőségeivel, a 20. század egyik legnagyobb költőjének tartott, 1921–1953 között hallgatásra ítélt Anna Ahmatovával csakúgy, mint a nevezetes Sztálin-epigrammája miatt életét a Gulagon végző, költő és esszéista Oszip Mandelstammal, és persze Maleviccsel is. Hardzsijev lakásában az üldözés évtizedei alatt 1600 korszakos festmény, forrásértékű kézirat, könyv, levél gyűlt össze. A szovjet rendszer által kedvelt-gyűlölt Majakovszkij életművének gondozása mögé szakértőként bújt Hardzsijev lassan az általa felhalmozott kincsek foglyává vált, és már a tulajdonosoknak sem adta vissza a neki megőrzésre átadott kincseket. Mandelstam özvegye például nyilvánosan is megátkozta a harácsolót azért, mert nem szolgáltatta vissza neki a férje leveleit.

Az agg s egyre bizalmatlanabb Hardzsijev amennyire biztonságban tudta az egész világ által sejdített, de soha nem látott gyűjteményét a szovjet érában, annyira elveszítette a talajt a lába alól az 1990-es évek elejére. Rettegett, hogy kirabolják, ezért egy Majakovszkij-konferencia ürügyén Amszterdamba repült, és 90 évesen új életet kezdett. Azt remélte, hogy a világ legnagyobb Malevics-gyűjteményével büszkélkedő Stedelijk Múzeum szakértőként foglalkoztatja majd, s talán még katedrát is kap.

Mindmáig homály fedi, hogy kik és hogyan segítették Hardzsijevet, hogy páratlan avantgárd gyűjteménye Hollandiába jusson. Apró adalék csupán, hogy 1994-ben – amikor friss emigránsként a feleségével negyedévi hotelélet után saját házba költözött – a moszkvai repülőtér vámvizsgálatán fennakadtak egy orosz származású izraeli állampolgár, bizonyos Dimitrij Jakobson bőröndjei. A tőle elkobzott iratok között lapult például egy kézzel írott egyezség, miszerint Hardzsijev hat, 1910–1920 között készült Malevics-képet örök megőrzésre átad a Svájcban és Németországban működő, orosz avantgárdra szakosodott galeristának, Krystyna Bscher-Gmyrzynskának. Egy másik papír tanúsága szerint a képkereskedő 2,5 millió dollárral „segíti” a Hardzsijev házaspárt új élete elkezdésében. A kofferből származó emlékeztető skiccek alapján négy Malevics-festményt is azonosítani lehetett.

Az örök megőrzés átmenetire rövidült, mert friss szerzeményeit Gmyrzynska szinte azonnal borsos áron értékesítette. A szóban forgó szuprematista tájkép például 1995-ben felbukkant a kölni Ludwig Múzeumban. A közszemlére tételt követően felszikráztak az indulatok, mivel a nyilvánosság számára is egyértelművé lett, hogy a Malevics-képek exportja illegális tranzakció volt. Erre Moszkva figyelmeztette is a nemzetközi képtárakat.

A magát Amszterdamban „kapitalista környezetben” is nagyon rosszul érző Hardzsijev eszelősen várta műgyűjteménye kiérkezését. Egyre jobban elhatalmasodott rajta az az érzés, hogy segítői számtalan festményt, rajzot, dokumentumot elcsentek tőle. A megérkezett alkotásokat akkurátusan lajstromozta, állítólag 1350-ig jutott a számozásban. Az egyre bizalmatlanabb és zavarodottabb öregember 1996 júniusában úgy halt meg, közel 93 évesen, hogy egyfolytában védekezett a holland spekulánsok és a „jó szándékú” orosz emigránsok ellen: folyamatosan változtatgatta végrendeletét.

Amire az alapítványba menekített műkincsek sorsa – a Stedelijk gondozásában – konszolidálódott, és az Oroszországgal restitúciós tárgyalásokat folytató Hollandia hivatalos ellenőrzése alá kerültek 2000-re a képek, addigra 55 alkotásnak valóban lába kelt. Pontosabban 1996–1997-ben önjelölt alapítványi illetéktelenek értékesítették azokat. Ebben a csomagban volt – Mihail Larionov, El Liszickij és Malevics más képei mellett – a Férfi szuprematista tájban is. A kereskedők egyike ismét Gmyrzynska volt, a már csak vándorlásaival is elhíresült alkotás tőle került – nem tudni, mikor és mennyiért – Batlinerékhez. A viharedzett bankár-gyűjtőt – ellentétben például a Guggenheim Múzeummal – egyáltalán nem ijesztették meg a moszkvai fenyegetések, ahogy a kép hányatott múltját ismerő Albertina-főnököt sem. Alighanem arra számítanak, hogy ha a Malevics-kép sokáig lóg az Albertina falán, akkor a kétes beszerzés előbb-utóbb legalizálódik.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Több mint 800 milliárd forintos büntetést kapott az Alibaba Kínában

Több mint 800 milliárd forintos büntetést kapott az Alibaba Kínában

Német képviselők megírták Navalnijnek, hogy szerintük célzottan kínozzák őt

Német képviselők megírták Navalnijnek, hogy szerintük célzottan kínozzák őt

Ezért ne hagyja nyitva soha az autóját, amíg vásárol

Ezért ne hagyja nyitva soha az autóját, amíg vásárol