Balla Györgyi
Szerzőnk

Balla Györgyi

Balla Györgyi Vállalkozás

Parragh László: Pánikhelyzet van és tűzoltás

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint korai lenne még az államnak nagyobb szerepet vállalnia a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésében. Az viszont szerinte szinte biztosra vehető, hogy a munkaerőpiac összeomlik, csak az élelmiszerboltok nyithatnak majd ki, és a katafizetés felfüggesztését a taxisokon kívül más szakmákra is kiterjesztik. Parragh Lászlót kérdeztük.

Balla Györgyi Gazdaság

A pszichiáter tanácsa koronavírus ellen: ne üljünk fel a pletykavonatra!

Belső Nóra pszichiáter szerint a koronavírus körül nem lenne vészhelyzet, ha nem okoztunk volna magunknak. A doktornő szakterülete a pánik, a szorongás, a depresszió, azt mondja, sok mindent látott már, de az elmúlt napok pánikvásárlásait még ő sem igazán tudja mire vélni. Arra viszont van magyarázata, hogy miért éppen a liszt, az olaj és a tészta volt kelendő.

Balla Györgyi Gazdaság

Úgy hoztak törvényt a kuruzslók ellen, hogy épp az ő működésük maradhat zavartalan

A tanácsadó pszichológusok akár egy évre is börtönbe kerülhetnek, ha egy elégedetlen páciens feljelenti őket. Február 15-től törvény mondja ki: pszichoterápiát csak egészségügyi végzettséggel, szakvizsgával lehet tartani. Az új törvény úgy fenyeget elzárással, hogy olyan alapvető kérdésre nem ad választ, hol húzódik a pszichoterápia határa.

Balla Györgyi Gazdaság

"Akinek kevés a pénze, annak nem kell a bárpult, a rúd, a giccs"

Protézisről, műtét előtt szétvágott nadrágról, hasznavehetetlen koloniálbútorokról meséltek az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai a hvg.hu-nak – ezek azok a tárgyak, amelyeket adományként szeretnének odaadni az emberek, többnyire nem azért, hogy segítsenek, hanem hogy a lelkükön könnyítsenek, vagy selejtezzenek. Az adományozás kultúrája gyerekcipőben jár Magyarországon, szakemberek mondják el, hogyan lehetne ezen változtatni.

Balla Györgyi Gazdaság

Drága és huzatos – bajban a Fény utcai piac

Az interneten és lakossági fórumokon is gyűjti a helyiek véleményét a II. kerületi önkormányzat arról, hogy mi legyen a Fény utcai piac sorsa. Történetének legrosszabb időszakát éli a csarnok, az őstermelők, a kereskedők és a vevők is elpártoltak. Megnéztük, miért.

Balla Györgyi Vállalkozás

A női pék, aki megszerettette a magyarokkal a rozskenyeret

Ludwig Klára 25 évvel ezelőtt, Németországból hazatérve nyitotta meg első pékségét Solymáron. Az volt a célja, hogy a magyarok ne csak a fehérkenyeret, a vizes zsömlét, a kakaós csigát és a túrós batyut ismerjék és szeressék. A küldetés sikerült, megnéztük, hogyan lett a Ludwig és Mentesi Német Pékségből Jókenyér.

Balla Györgyi Gazdaság

A debreceni polgármester elárulta, hogyan lehet városából főváros

Az októberben újraválasztott Papp László interjút adott a hvg.hu-nak. Szóba került az atlétikai világbajnokság, a BMW építkezése, a közbeszerzések kedvenc befutója, a Hunép, illetve a debreceni repülőtér. A polgármester azt is elárulta, kik dolgoznak majd a német autógyárban, illetve megbánta-e, hogy 8 éves gyerekét abba a nemzetközi iskolába íratta, ahol milliós a tandíj.

Balla Györgyi Gazdaság

Kilencszáz embernek fog fájni a józsefvárosi polgármester új intézkedése

Az első polgármesteri ígéretet, hogy november 15-ig ne legyenek kilakoltatások, egy eset kivételével sikerült megvalósítania Pikó Andrásnak, aki most szembesült azzal, hogy a kerületben minden évben, minden közalkalmazott 13. havi fizetést kapott. Ettől az évtől kezdve azonban ez is másként lesz. Itt is, akárcsak a fővárosi önkormányzat cégeinél, feltűnt Atkári János. Interjú.

1
4 5 6 7 8
11