Szentgyörgyi Rita
Szerzőnk

Szentgyörgyi Rita

Szentgyörgyi Rita hvg360

Robert Wilson: Inkább a vakságot választjuk, nem az igazság vakító fényét

A színháztörténet és a kortárs vizuális kultúra egyik ikonja, aki látvány- és építészetalapú színházával, díszlet és fényterveivel, a mozgáskoreográfia, a zene eszközeivel teremt új világokat. Soknemzetiségű Oidipusz-rendezése a pandémia miatt nem jutott el a tavalyi Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM). Az egyetemi blokád idején egyebek között azt üzente az SZFE hallgatóinak: „Egy olyan közeg megőrzésére bátorítom a világ egyetemeit, amelyben megengedett a párbeszéd, ahol fel lehet tenni kérdéseket, ahol mindenki megnyilvánulhat…”

Szentgyörgyi Rita hvg360

Peták István kutatóorvos: A rák ellen személyre szabott vakcinák jöhetnek

Egy hazai biotechnológiai cég egyedülálló, mesterséges intelligencián alapuló orvosi szoftvert fejlesztett ki, amely megadja a döntéstámogatást az onkológiai betegek célzott kezeléséhez. Ezzel az orvosi eszközzel nyerte meg a Peták István által alapított Oncompass Medicine az Európa legígéretesebb technológiai vállalkozásának járó Jövő Unikornisa díjat.

Szentgyörgyi Rita hvg360

Lukács Noémi a vakcinákról: Nem a szerek jelentik a fő halálozási okot, hanem a fertőzések

A Nógrád megyei Szirákon, dédszülei patinás házában alakította ki biotechnológiai laboratóriumát az mRNS-alapú vakcinák minőség-ellenőrzésében szerepet játszó ellenanyag felfedezője. Lukács Noémi biológus családi vállalkozásban működő cége világméretű szállítója az antitesteknek, melyekkel a vakcinagyártók kizárhatják az oltóanyag dsRNS-szennyezettségét.

Szentgyörgyi Rita HVG Hetilap

Doksi

Korrajz a vasfüggöny mögötti abszurd időkről, a kommunista rock and rollról, az LGT csúcskorszakairól. A Presser könyve egy sűrű élet anekdotákba fűzött emlékei, élményei, történései – Szüts Miklós szavaival – a „kis idők Nagy Tanújától”.

Szentgyörgyi Rita Kult

Kovalik Balázs: Az SZFE-hallgatók akciója elvezethet a jelenlegi hatalom bukásához

Az utóbbi években visszavett a közéleti megnyilatkozásokból, mert megunta a politikai sakkjátszmák, a hatalmi intrikák önismétlő paneljeit. A Free SZFE mozgalom kellős közepén, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia új tagjaként Kovalik Balázs rendező most arról beszélt, hogy milyen nagyra értékeli a hallgatók megmozdulásait, és mennyire elkeseríti, hogy a hatalom agresszióval igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát.

1 2 3 4 5 6 7