Nem minden arany fénylik

Utolsó frissítés:

Diszkriminációnak tartja az 1984 előtti érmesek egy része, hogy a sporttörvény a fogyatékkal élők esetében csak az utóbbi húsz évben elért nemzetközi eredményeket díjazza olimpiai járadékkal. A tárca szakmai okokra hivatkozik az időhatár védelmében.

A sporttörvény diszkriminatív, megkérdőjelezi eredményeinket és egyenrangúságunkat - állítja több siket sportoló, akik a hatvanas-hetvenes években a Siketek Világjátékán (amit mostanában siketlimpiának is neveznek) elért eredményeik ellenére sem számíthatnak olimpiai járadékra. Évek óta harcolnak azért, hogy anyagi elismerést is kapjanak, ám eddig sikertelenül próbálták elérni a sporttörvény számukra kedvező módosítását. A több dossziét megtöltő levelezéssel mindössze addig jutottak, hogy a Magyar Asztalitenisz-szövetségen kívül az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal támogatta egy ideig azt a tavalyi elgondolást, hogy kaphassanak olimpiai járadékot, ám javaslatuk a sporttörvény 2003. decemberi módosításakor (HVG, 2003. december 13.) végül nem került terítékre. Gyurcsány Ferenc sportminiszter mindössze levélben biztosította a siket sportolókat arról, hogy "minden ép és fogyatékos sportoló eredménye továbbra is egyaránt fontos és tiszteletre méltó számunkra".

Az olimpiai járadékot - amire az idén mintegy 600 millió forintot költenek - 1998-ban terjesztették ki az olimpiai bajnokokon kívül a többi érmesre is, s akkor vették fel a listára a fogyatékkal élő sportolókat is (HVG, 1998. december 5.). Jelenleg azok a 35 évesnél idősebbek jogosultak erre, akik a nyári vagy téli olimpiákon vagy a sakkolimpián végeztek dobogón, vagy 1984-től kezdődően valamelyik paralimpián vagy a Siketek Világjátékán lettek érmesek. A bajnokok járadéka - most havi 130 ezer forint - megegyezik a mindenkori bruttó átlagkeresettel, míg az ezüstérmesek ennek 60, a bronzérmesek 40 százalékát kapják.

A szabályt elsősorban a siketek közül kifogásolják, ám a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium szerint szó sincs diszkriminációról velük szemben. "Inkább pozitív megkülönböztetésről beszélhetnénk" - mondta a HVG-nek Szekeres Pál, a tárca fogyatékosügyi miniszteri biztosa. Mint kijelentette: a Siketek Világjátéka esetében a nevezési létszám nagyon ingadozó, s bár például az asztalitenisz valóban rendelkezik tömegbázissal, de más sportágakban, mint például a vízilabdában csak hét ország indul. A játékokra tulajdonképpen minden nevező elutazhat. Egy sportmozgalom rangját az országos mezőny létszáma, a hazai válogatók, regionális és világbajnokságok kvalifikációs rendszere garantálja. A paralimpia és a Siketek Világjátéka egyenrangúságát hivatalosan 1989-től ismerik el nemzetközi szinten, de - mint Szekeres kifejtette - méltányosságból mindkét sportesemény 1984 utáni érmeseinek megítélték az olimpiai járadékot. A paralimpia előtt sokkal komolyabb nemzetközi megméretésen vesznek részt a nevezők - tette hozzá az egykori vívó olimpikon miniszteri biztos, aki balesete után paralimpiai aranyakat szerzett. A sporttörvény vonatkozó passzusai egy szakmailag alátámasztott, ésszerű kompromisszum eredményeként jöttek létre, túl sok költséggel járó előterjesztést nem tudtunk volna elfogadtatni - hangsúlyozta Szekeres.

"Az 1984-es időkorlát meghatározása önkényes. A siketlimpia hagyományai ráadásul sokkal távolabbra nyúlnak vissza, mint a paralimpiáéi" - állítja ezzel szemben Weltner Györgyné, aki a Siketek Világjátékán a hatvanas-hetvenes években nyolcszor szerzett aranyérmet asztaliteniszben. Tény, hogy a világjátékot 1924 óta folyamatosan megrendezi a Siketek Nemzetközi Sportszövetsége (CISS), s 1955-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a CISS hivatalosan is partneri kapcsolatban állnak. Már a hatvanas években több mint harminc ország vett részt a nemzetközi megméretésen, mostanában pedig átlagosan 2500 sportoló indul a négyévente megrendezett siketlimpiákon (az első paralimpiát kizárólag tolókocsisoknak rendezték 1960-ban, Rómában).

Akad tiltakozó egyébként a paralimpikonok között is: például az 1976-ban asztaliteniszben bajnokságot nyert Tauber Zoltán. Az elszánt pingpongozó az Alkotmánybírósághoz fordult, miután járadékkérelmét elutasította a sporttárca, ám 2000-ben a testület kimondta, hogy a szabályozás - benne az 1984-es időhatárral - nem alkotmányellenes. A bírák szerint a sportolóknak nincs alkotmányból levezethető alanyi joguk a járadékra, annak megadása "a jogalkotó mérlegelési körébe tartozik". A bírák elfogadták azt a magyarázatot, hogy azért az 1984-es határ, mert bár a versenyeket csak 1989-től rendezi központi testület, a Paralimpiai Bizottság, ám az 1984-es játékokat már egy nemzetközi bizottság szervezte-felügyelte.

"Érdekeinket hivatalos szervezeteink nem képviselik megfelelően. A Magyar Süketek Sportszövetsége elnöke, Vasák Iván sokáig még azt is tagadta, hogy rábólintott a szabályt bevezető sporttörvénytervezetre. Erre csak a miniszteri biztossal való beszélgetésem során derült fény" - panaszolta Weltnerné. Vasák ezzel szemben azt állította, hogy következetesen és kitartóan hangoztatták, hogy az 1984-es dátum diszkriminál, ám nem tudták érvényre juttatni elképzeléseiket. De nem csak ezért látszik kilátástalannak a küzdelem: a minisztérium kitart régi álláspontja mellett. Erre pénzügyi érvük is van: a fogyatékosok sportjának támogatására szánt minisztériumi keretet elsősorban tömegsportra és az aktív sportolási feltételek javítására, nem pedig járadékokra kellene költeni. "Már az aranyérmeseknek havi 130 ezer forintos járadék kiosztása azzal járna, hogy szinte kimerülne a speciális sportok támogatására rendelkezésünkre álló keret" - mondta Szekeres.

BÖLÖNI KATA