Tetszett a cikk?

Közvetlen munkatársait is meglepve a múlt héten lemondott Eötvös Pál, a Népszabadság elnök-főszerkesztője.

Közvetlen munkatársait is meglepve a múlt héten lemondott Eötvös Pál, a Népszabadság elnök-főszerkesztője. Eötvös a főszerkesztői posztról azonnali hatállyal távozott, a Népszabadság Kiadó és Nyomdaipari Rt. (NK) elnökségét a legközelebbi közgyűlésig látja el. A 65 éves Eötvös a legrégebben regnáló napilapos főszerkesztő volt: a hírlapot még az MSZMP központi lapjaként jegyezték, amikor 1989-ben a szerkesztőség első emberré emelte, majd rendre újraválasztotta. Az ő nevéhez fűződik az újság kiadójának részvénytársasággá alakítása és a lap - kezdetben sikertörténetnek tűnő - privatizációja is.

Eötvös nem kommentálta múlt szerdai távozását, s pár napig úgy tűnt, a titoktartáshoz a tulajdonosok is asszisztálnak, hovatovább az újság pénteki számában a szerkesztőség tagjai vezércikkben tettek hallgatási fogadalmat. Ehhez képest információink szerint Földes György, a 26,4 százalékban NK-részvényes, MSZP-alapítású Szabad Sajtó Alapítvány (SZSA) elnöke pénteken megjelent a szerkesztőségben, ahol arról számolt be: Eötvös távozását a tulajdonosok figyelmeztetése előzte meg. Úgy tudni, a meghatározó NK-tulajdonos svájci Ringier-csoport képviselői január végén ultimátumszerű levélben figyelmeztették a főszerkesztőt a kedvezőtlen tendenciákra: a továbbra is piacvezető Népszabadság eladott példányszáma ugyanis folyamatosan, az utóbbi hónapokban pedig növekvő ütemben csökkent (jelenleg 170 ezer), miközben - állították - az rt gazdálkodásában is kedvezőtlen jelek mutatkoztak. A svájciak - és a sokakat meglepő módon most hozzájuk csatlakozó SZSA - szerint mindez csak az újság és a kiadó radikális, elbocsátásokat, költséglefaragást s egyes vezetői megbízatások visszavonását is jelentő újraszabásával orvosolható. Minderre Eötvös nem mutatott különösebb hajlandóságot, erre enged következtetni, hogy a részvényesek által szorgalmazott határidőre, az NK Rt. múlt szerdai felügyelőbizottsági ülésére nem készítette el a kért válságstratégiát, hanem bejelentette a lemondását.

Az SZSA és a Ringier szokatlan koalíciójának (amennyiben korábban a külföldi tulajdonosok - a Bertelsmann, majd a Ringier - érdekei ellentétbe kerültek a szerkesztőség akaratával, a pártalapítvány inkább az utóbbi mellett állt ki) több indoka is lehet. Eötvössel szemben évek óta - s utóbb a lappal kapcsolatban is - érezhető volt bizonyos fenntartás az MSZP részéről, az SZSA pakettje pedig a jelenlegi tulajdonviszonyok közepette "a mérleg nyelve", s ez bátorítást adhatott Földeséknek. Különösen egy olyan helyzetben, amelyben a tulajdonrészük továbbra is felvásárlási célpont: a hírek szerint ugyanis a német WAZ-csoport nem tett le vételi szándékáról. Talán ez lökte a Ringier többségitulajdon-szerzését tavaly megvétózó versenyhivatali határozat (HVG, 2003. október 4.) ellen bírósághoz fordult, a WAZ-ügyletet ellenző svájci tulajdonostárs karjába az SZSA-t. Amelynél egyébként úgy tartják, éppen az a záloga a Népszabadság függetlenségének, ha együttműködnek a legnagyobb tulajdonossal olyan, a lap hosszú távú érdekét szolgáló ügyekben, mint amilyen a példányszám-csökkenés megállítása.

Társadalom

Vágóasztal

Összetűzésbe került az Országos Rádió és Televízió Testület elnökválasztása ügyében jelölésre jogosult két közjogi méltóság, a változatlanságot szorgalmazó államfő és a posztra saját tanácsadóját favorizáló miniszterelnök. Közben a köztévétől a Ragáts-érában kötöttekhez hasonló előnytelen szerződések kerülnek elő.

Rusvai Miklós: Ne legyenek illúzióink, a vírus még évtizedekig velünk marad

Rusvai Miklós: Ne legyenek illúzióink, a vírus még évtizedekig velünk marad

Már közel 19 millió oltást beadtak Nagy-Britanniában

Már közel 19 millió oltást beadtak Nagy-Britanniában

Ezért lehet Zugló az ellenzék állatorvosi lova

Ezért lehet Zugló az ellenzék állatorvosi lova