A kortárs, alternatív kezdeményezések előtti akadálymentesítésben véli meglelni a kulturális tárca fő profilját Bozóki András. A HVG birtokába jutott új, még nem hivatalos hosszú távú stratégia nem sok szerepet szánna a minisztériumnak a kulturális élet hagyományos területein.

Nyolc oldalt vert rá a Hiller István korábbi kulturális miniszter által egy évvel ezelőtt bemutatott új kulturális stratégiára (HVG, 2004. november 6.) Bozóki András. A tárca idén februárban hivatalba lépett új vezetője, akit a jövő héten hallgat meg a parlament kulturális bizottsága, a HVG információi szerint ekkor tervezte a nyilvánosság elé tárni tárcája hosszú távú stratégiáját. A dokumentum - legalábbis az egyelőre nem nyilvános, de a véglegeshez közelítő munkaanyaga szerint - egy 37 oldalas koncepcióval készül felülírni elődje 29 oldalas verzióját. Könnyen lehet azonban, hogy a miniszter kénytelen lesz visszavonulót fújni, mert bár eredetileg november végére, december elejére ígérte az új stratégiát, a tervezet, úgy tudni, heves reakciókat váltott ki már az MSZP vezető köreiben is. Az pedig egyelőre talány, hogy a vitában a kormányfő végül is az exminiszter-MSZP-elnök Hiller avagy Bozóki mellé áll.

Volt valami naiv báj már abban is, hogy a Hiller-féle tárcavezetés tavaly ősszel - akkor még másfél évvel a kormányzati ciklus vége előtt - egy 2013-ig szóló elképzelést tett le az asztalra. Az új kulturális stratégia viszont még ennyire sem aprózza el a dolgot. A Bozóki-féle koncepció időhorizontja - szűk fél évvel a választások előtt - már 2020-ban jelöli meg a változások céldátumát.

Mi sem volna kívánatosabb persze a kultúra "munkásai" és fogyasztói számára, mint egy több kormányzati cikluson átívelő kulturális stratégia. Ám hogy a mostani verzió is mennyire esetleges - és aligha van mögötte politikai, illetve szakmai konszenzus -, jól jellemzik az anyag megszületésének körülményei is. A Bozóki megrendelésére született új koncepció - melyen kis személyi változtatásokkal lényegében ugyanaz a szakértői gárda dolgozott, amelyik egy évvel ezelőtt Hillernek is - a kiinduló állapot felvázolásától eltekintve merőben más, mint a tavalyi. Hogy mennyire rugalmas volt az elszakadás az előző miniszter által támasztott elvárásoktól - miközben a tárca politikai színezete nem, csak az első számú vezető személye változott (Hiller utódját is az MSZP jelölte) -, a korábban prioritásként kezelt ügyek egy részének szinte nyomtalan eltűnéséből is látszik. Az új változatban például már szó sem esik a korábban még kiemelt stratégiai területként kezelt, a "több kultúrát gyermekkorban" szlogennel jelölt célokról vagy a média kulturális ízlést formáló szerepéről, amivel kapcsolatban az előző változatban - meglehet, vitatható módon - még az adminisztratív eszközök alkalmazását sem zárták ki a szerzők.

Az új stratégia szerves részévé váltak viszont a Bozóki által júliusban kibocsátott, A szabadság kultúrája című kiáltványból szó szerint átvett részek, amelyeknek a megvalósulása esetén a szerzők egy olyan idealizált állapotot feltételeznek, ahol megszűnik a paternalista állam, megerősödik és toleránsabb lesz a civil társadalom, javul az életminőség, következésképp "sikeresebbek lesznek a magyarok". Sőt még azt is megkockáztatják, hogy az új kulturális politika a korábban a mezőgazdaságból élők, illetve a romák problémáira is megoldást nyújt: előbbiek a kultúrán keresztül új szerepet találhatnak maguknak a közösség életében, utóbbiakkal szemben pedig megszűnik az intolerancia.

A Hiller-féle stratégia hívószava az esélyteremtés volt, az új változat ezt megszüntetve-megőrizve a szabadság jelszavára cseréli. A sorok között olvasva azonban az is kiderül, hogy amikor a stratégák a kulturális sokszínűség mellett érvelnek, nem csupán a "virágozzék minden virág!"-ra gondolnak. Ebbe a kultúrakoncepcióba - a hasonlatnál maradva - akár még a kóró is belefér. A stratégia ugyanis nagyon bizonytalan kultúrafogalommal dolgozik. Átveszi azt a - miniszteri kiáltványban is szereplő - puha definíciót, miszerint: "a kultúra öröm és élvezet, zaklatottság és megnyugvás". Ebben a felfogásban minden kultúra, ami közösséget teremt. Ha ezt a happyérzést éppen egy fergeteges rock-parti jelenti, akkor az ugyanolyan kultúra, mint egy komoly intellektuális erőfeszítést igénylő veretes szöveg vagy zenemű befogadása.

A búza és az ocsú szétválasztása a stratégia szerint nem a minisztérium dolga, ezért az államnak még a támogatási gyakorlatban is értéksemlegesnek kell maradnia. "A kulturális politika ne avatkozzék be a közösségek kulturális életébe, a tárca feladata az akadálymentesítés." E felfogásban a minisztériumnak "beavatkozóként" lényegében csak egy területen lenne létjogosultsága fellépni: a kortárs, ezen belül is az alternatív megjelenési és közlési formákkal kísérletező alkotók, műhelyek felkarolásában.

"Látványosan növelni kell az alternatív, par exellence kortárs művészetek támogatását" - áll a munkaanyagban, amit azzal az érveléssel igyekeznek alátámasztani a szerzők, hogy még nem tudhatjuk, ezekből a kezdeményezésekből mi válik egyszer majd kulturális értékké, s mi az, ami úgyis kihull majd a rostán. Hosszú távon a kultúrmocsok úgysem győzhet - próbálják nyugtatni az esetleges fanyalgókat a szerzők, mondván, a közönség elutasítja az olyan műveket, amelyek nem őt szólítják meg.

A kortárs alkotókat helyzetbe hozó, egyfajta kulturális inkubátort egyébként már a Hiller-féle stratégia is szükségesnek tartott kifejleszteni. Igaz, mindössze egy oldalt szánt a témának, szemben az új verzióval, ami hat fejezetéből legalább másfél fejezetnyi terjedelmet szentel neki. Ráadásul tavaly még jóval óvatosabbak voltak a megfogalmazások. "Támogatandók az új nemzedékek először szubkultúraként megjelenő, de értékkel kecsegtető kezdeményezései" - olvasható a Hiller-féle változatban, amely azonban arra is figyelmeztetett, hogy az új alkotások körüli bábáskodásnak számos csapdája is van: "A jelentős új értékek iránti fogékonyság nem azonos a divatokhoz való igazodás parancsával, a tegnapi értékek félresöprésével."

Ilyen félelem már nem remegtette a kezét a mostani tervezet készítőinek, akiknek a kultúra már többszörösen bizonyított formáiról, intézményeiről láthatóan nem volt túl sok mondanivalójuk. Egy alibimondattal viszont elővágtak az esetleges kritikáknak: eszerint azokon a területeken, amelyekkel a stratégia érdemben nem foglalkozik (például a nemzeti kulturális közintézmények), nincs szükség alapvető változtatásokra. Ami persze akár megnyugtató is lehetne, ha a kulturális szféra hagyományos területein nem jelentkeznének a mindennapos feszültségek. Csak egy múlt heti hírnél maradva: az Operaháznál ismét kisebb lázadás van kialakulóban, mert az intézmény jó ideje adós a fellépő művészek egy részének a gázsijával.

A miniszter kultúrafinanszírozás terén megmutatkozó gyenge érdekérvényesítő képessége, illetve a kulturális intézményeknél nemrégiben történt, botrányokkal kísért vezetőváltások (HVG, 2005. szeptember 10.) fényében jámbor óhajnak, illetve akár még cinikusnak is tűnhetnek a stratégia olyan kitételei, hogy növelni kell a kulturális terület politikai érdekérvényesítő képességét, "segíteni kell a kulturális élet szereplőinek együttműködését", a tisztességes működés és a hatékonyság növelése érdekében pedig kutatásokra, költségelemzésekre, hatékonyságvizsgálatokra van szükség.

Belső ellentmondások is fellelhetők a stratégiában. Míg az egyik fejezetben például arról van szó, hogy az állam a köz- és szakkönyvtárak megrendelésein keresztül támogassa a hazai könyv- és folyóirat-kiadást, másutt az szerepel, hogy a papíralapú megjelenések helyett inkább az online kiadásokat kell támogatni, mert azok úgymond szélesebb körű hozzáférést tesznek lehetővé. Azt a produktumot pedig - görgetik tovább a gondolatmenetet -, amit valamilyen formában támogatott az állam, fel kell szabadítani például a szigorú szerzői jogi kötöttségek alól: hozzáférhetővé kell tenni a nem piaci célú, közösségi felhasználás számára. Ennek legjobb formája pedig az anyag szerint megint csak a világháló. Ám hogy az elv egyelőre csak elv, azt jelzi, hogy egyelőre a miniszter sem igen jár elöl jó példával. Legalábbis a 2003-ban a Századvég kiadónál megjelent, Politikai pluralizmus Magyarországon című könyvének interneten is olvasható változatára - bár annak megszületését az impresszuma szerint mostani tárcája, illetve a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta - a legjobb keresőprogramokkal sem sikerült rálelni.

DOBSZAY JÁNOS

Ezer tehetős család is fürdőszoba nélküli lakásban húzza meg magát

Ezer tehetős család is fürdőszoba nélküli lakásban húzza meg magát

Rossz hírt közölt néhány influenszerrel az Instagram

Rossz hírt közölt néhány influenszerrel az Instagram

Római jobboldali rendezvényen mond beszédet Orbán szombaton

Római jobboldali rendezvényen mond beszédet Orbán szombaton

Akasztófára függesztett Dávid-csillagot rajzoltak egy ellenzéki képviselő plakátjára

Akasztófára függesztett Dávid-csillagot rajzoltak egy ellenzéki képviselő plakátjára

Ilyen közel még nem állt a szégyenhez EU-tagállamot vezető miniszterelnök

Ilyen közel még nem állt a szégyenhez EU-tagállamot vezető miniszterelnök

Katonákat küld Szaúd-Arábiába az Egyesült Államok

Katonákat küld Szaúd-Arábiába az Egyesült Államok