Tetszett a cikk?

A kampányra való tekintettel rövidesen takaréklángra kapcsol Gyurcsány Ferenc hat tanácsadói testülete.

A kampányra való tekintettel rövidesen takaréklángra kapcsol Gyurcsány Ferenc hat tanácsadói testülete. Az országgyűlési képviselőkből és civil szakértőkből álló, összesen több mint ötvenfős miniszterelnöki súgókarok (HVG, 2004. november 20.), amelyeknek tagjai munkájukért nem kapnak fizetséget, tavaly átlagosan három-négy hetente üléseztek. Mint azt Vastagh Pál, a közjogi és jogharmonizációs tanácsadók testületének vezetője elmondta, számukra is meglepő volt, hogy a miniszterelnök mennyire komolyan vette őket: gyakran személyesen is részt vett az üléseken. Véleményüket, ajánlásaikat pedig visszaköszönni látták a különböző előterjesztésekben, koncepciókban. Nem érzékelte díszfunkciónak Burány Sándor sem a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadói csapatának vezetését. "Barokkos túlzás lenne, ha azt mondanám, a tanácsaink nélkül nem lett volna olyan sikeres a múlt év, de a jó döntésekben és a rossz döntések elkerülésében, úgy érzem, mi is benne voltunk" - mondta Burány. Hozzátette: sokszor maguk is megosztottak voltak egy-egy kérdés megítélésében, ilyenkor a többségi és a kisebbségi álláspontot is megosztották a kormányfővel. Hasonlóan működött a Jánosi György vezette társadalompolitikai, a Toller László-féle önkormányzati, illetve a Géczi József Alajos által irányított vidékpolitikai testület is. A fluktuáció mindenütt elhanyagolható mértékű volt: a tagok mintegy tizede cserélődött ki az egyéves működés alatt. A tanácsadói csapatok többsége már a múlt év végén ritkította üléseit, és a választásokig már csak különösen indokolt esetben terveznek újabb összejövetelt, hogy - mint Burány fogalmazott - mentesítsék a civil szakértőket az esetleges politikai támadások alól.

Felismerhetetlen kép alapján bírságoltak 300 ezer forintra egy autóst

Felismerhetetlen kép alapján bírságoltak 300 ezer forintra egy autóst

Megérkezett az első villamos Hódmezővásárhelyre, Lázár János már ki is próbálta

Megérkezett az első villamos Hódmezővásárhelyre, Lázár János már ki is próbálta

Vöröskereszt: Világszerte nő a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság

Vöröskereszt: Világszerte nő a vakcinákkal szembeni bizalmatlanság