Öt hónapja nem történt érdemi lépés annak kiderítésére, van-e egyáltalán kiderítenivaló a svéd-brit Gripen...

Öt hónapja nem történt érdemi lépés annak kiderítésére, van-e egyáltalán kiderítenivaló a svéd-brit Gripen vadászrepülőgépek 2001-es beszerzése, illetve a szerződés 2003-as módosítása körül. Ekkor készült el ugyanis a Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár által vezetett kormányzati vizsgálóbizottság jelentése, amely az eredeti szerződés megkötése során számos jogsértést vélt felfedezni, az esetleges korrupciót azonban nem is kutatta (HVG, 2007. november 17.). Igaz, néhány héttel később megtette ezt a New York Times amerikai napilap, amikor CIA-forrásokra hivatkozva állította, hogy az ügylet során dollármilliók jutottak több magyar pártnak. A híradás nyomán Takács Albert akkori igazságügyi és rendészeti miniszter April Foley amerikai nagyköveten keresztül kért hivatalos információkat, ám - mint azt a tárca érdeklődésünkre közölte - a nagykövet néhány nappal később telefonon jelezte: az Egyesült Államok kormánya nem kíván sajtóértesülésekre reagálni.

Nem történt előrelépés a Vadai-bizottság jelentésére épülő kormányzati vizsgálódásban sem. Igaz, a Szilvásy György titkosszolgálati miniszter által vezetett nemzetbiztonsági kabinet március 11-én megtárgyalta a jelentést, és a kiadott közlemény szerint "szükségesnek tartotta" a Gripen-beszerzések átfogó vizsgálatát, illetve a Legfőbb Ügyészség (LÜ) tájékoztatását. A nemzetbiztonsági kabinet nem döntéshozó szerv, és a HVG információi szerint lapzártánkig nem merült fel, hogy a kormány esetleg napirendre tűzze a Gripen-ügyet, s az LÜ-höz sem érkezett semmilyen tájékoztatás.

Ahogy a kormánypolitikusok nem kapkodnak a Gripen-ügy végére járni, ugyanúgy igaz ez a parlamenti kormánypárti, illetve ellenzéki frakciók tagjaira is. Tavaly ősz óta ugyanis két - egy szocialista, illetve egy Fidesz-KDNP-indítvány létezik a beszerzések hátterének felderítésére hivatott parlamenti vizsgálóbizottság felállítására. A szóbeli megnyilatkozások szerint mindkét fél hajlandónak mutatkozik az üzlet egészének, vagyis a 2001-es és 2003-as fejleményeinek vizsgálatára, a bizottság létrehozására azonban bő fél év is kevésnek bizonyult, állítólag azért, mert a frakciók nem tudtak megegyezni az elnök személyéről.

Társadalom

Eltévedt golyók?

Villámgyors immunreakciót váltott ki a magyar illetékesekből az a múlt heti amerikai sajtóhír, miszerint Csányi Sándor OTP-vezér egyik érdekeltségének is köze lehet egy tengerentúli lőszerszállítási botrányhoz.

Rendhagyó karácsonyi vásár nyílt Budapesten

Rendhagyó karácsonyi vásár nyílt Budapesten

Bevezették a nagyszülői gyedet

Bevezették a nagyszülői gyedet

Megszólalt Mihályi Győző, rágalmazásnak tartja a vádakat

Megszólalt Mihályi Győző, rágalmazásnak tartja a vádakat

Pár hónapig tartott csak Thomas Doll ciprusi karrierje

Pár hónapig tartott csak Thomas Doll ciprusi karrierje

Meghalt René Auberjonois, a Star Trek és a MASH sztárja

Meghalt René Auberjonois, a Star Trek és a MASH sztárja

Donald Trump lehet az igazi karácsonyi Grincs

Donald Trump lehet az igazi karácsonyi Grincs