A tíz éve a Fradi felvásárlását ígérő olasz "befektetőcsoport" szemet vetett a római Lazióra - ebben az akcióban is szerepet kapott a régi magyar kapcsolat, Szilvás Zoltán.

A lakóhelyemen folyamatosan elérhető vagyok, ismereteim szerint nem állok körözés alatt, és semmilyen nyomozás nem folyik ellenem Magyarországon - jelentette ki a HVG-nek Szilvás Zoltán üzletember annak kapcsán, hogy felröppent a hír: Rómában nyomozás folyik a Lazio futballcsapatot felvásárolni szándékozó, Giorgio Chinaglia egykori válogatott focista nevével fémjelzett csoport ellen. Az itáliai sajtóhírek szerint az akció mögött a nápolyi bűnszervezet, a camorra áll, amely "az ismeretlen helyen tartózkodó" Szilvás közreműködésével akart tisztára mosni maffiapénzt.

A Lazio felvásárlásának kísérlete körüli gyanús ügyletekre az olasz tőzsdefelügyelet hívta fel a bűnüldöző hatóságok figyelmét 2006 márciusában. Ekkor jelentette be Chinaglia, hogy egy magyar gyógyszeripari cég vezette vállalkozói csoport megvásárolja a patinás - 1900-ban alapított, az olasz bajnokság A osztályában az elmúlt szezonban a 12. helyen végzett, ám korábban több bajnokságot is nyert - római csapat részvényeinek többségét. A klub papírjainak árfolyama az egész piacot felforgató ingadozásba kezdett, ezért a tőzsdefelügyelet felszólította Chinagliát: nevezze meg a vásárlót, és mutassa be a 24 millió eurós vételár fedezetét. Az exfocista ekkor állítólag egy hamis bankátutalási bizonylatot prezentált. A Chinaglia és az ügyletben részt vevő társai - így az olasz lapokban az ő jobbkezeként emlegetett Szilvás - ellen a részvénypiac befolyásolása és a tőzsdefelügyelet megtévesztése miatt indult vizsgálat során bukkantak aztán a hatóságok a camorrakapcsolatra.

Az ügyészség maffiaellenes részlege is bekapcsolódott a felvásárlásra szánt pénz eredetét felgöngyölítő, "Törött szárnyak" - a Lazio emblémájában szereplő sasra utaló - nevű akcióba. A vizsgálat során kiderült, a camorra egyik legerősebb csoportja, a Casal di Principe-i La Torre-klán zsarolásból, védelmipénz-szedésből, illegális szemétgyűjtésből és -szállításból származó eurómillióit akarta legalizálni a római klub megszerzésével. Chinaglia megbízója a maffiabűntettek miatt már életfogytiglani büntetését töltő Giuseppe Diana volt. Az ő gázipari cégébe folyatták a camorrapénzeket, amelyeket kényszerű távollétében kincstárnoka, Guido Di Cosimo kezelt. A már szintén börtönben ülő Di Cosimo külföldi bankokban - egyebek mellett állítólag Magyarországon, a Volksbanknál - nyittatott számlát, nyilvánvalóan pénzmosási céllal.

Az egykori focista - általában Szilvás segítségével - egyébként 2000 óta több, igaz, csak C csoportbeli olasz futballcsapatot is megpróbált felvásárolni, így a szicíliai Marsalát, a Beneventót, a Triestinát és a Lancianót. Az utolsó percben azonban, amikor eljött az idő a tényleges vevő felfedésére és a fizetésre, mindig visszaléptek. A Laziónál taktikát váltottak: 2005-ben még csak szponzorálási ajánlatot tettek a klubnak. Ám a szokatlanul nagy összegű, 2 millió eurós támogatást készpénzben akarták leperkálni. Ezt gyanúsnak találta a klub többségi tulajdonosa és elnöke, Claudio Lotito, ezért visszautasította az ajánlatot, és bejelentést tett a hatóságnak. Ki is derült, hogy a szponzorpénz a camorrától jött, házkutatások során meg is találták a nyomozók Nápolyban.

Ekkor egész pályás letámadást indítottak Chinagliáék Lotito ellen: a Lazio-szurkolók ultráinak vezetőit is bevonták a többségi részvényes klubelnök megzsarolásába és megfélemlítésébe. Ellenük két éve folyik eljárás, amiért életveszélyes fenyegetésekkel bombázták nemcsak Lotitót, hanem a családját és a barátait is, hogy rákényszerítsék papírjai eladására. Az olasz vizsgálóbírók szerint a szélsőséges szurkolók mit sem tudtak a felvásárlási akció hátterében álló camorrakapcsolatról, ők csak a klubjuk iránti elkötelezettségből szálltak rá Lotitóra az általuk máig istenített, Long John becenéven emlegetett Chinaglia oldalán. Az egykori futballsztár viszont telefonlehallgatások tanúsága szerint 700 ezer euróért adta a nevét a piszkos ügylethez.

"Nincs itt semmiféle maffiaügy" - állítja Szilvás. Szerinte valóban a szurkolói kemény mag, továbbá Chinaglia, illetve Di Cosimo kísérletei állnak szemben a posztjához ragaszkodó Lotito elnökkel, aki ügyészségi kapcsolatait is bevetette az ügyben. A vádak Szilvás szerint nevetségesek, a zsarolás például a telefonlehallgatások tanúsága szerint egy kamaszkorú fiú műve, a tőzsdebefolyásolást eltúlozták, hiszen a Lazio-részvények árfolyama a felvásárlási szándék hírére ugyan ingadozott, de tőzsdei szakértők szerint nem érte el azt a szintet, hogy bárki bűnös befolyásolást láthasson mögötte.

A magyar vállalkozó úgy látja, a szereplőkhöz fűződő személyes kapcsolatai sodorták bele az ügybe. Az például, hogy Magyarországon gyanús banki átutalások voltak, Di Cosimónak róható fel, mondta Szilvás. Az ő ismeretei szerint ugyanis ezt magyarországi olasz ismerősein keresztül Di Cosimo intézte, ám egyetlen fillér sem került a számlára. Az pedig, hogy az olasz nyomozati anyagokban felbukkan a Richter gyógyszergyár neve a Lazio potenciális vevőjeként, Szilvás szerint véletlen baleset. Egyszer, amikor Di Cosimót Ferihegyről fuvarozta a városba, a gyorsforgalmi úton történt karambol miatt Kőbánya felé kerültek, s ő akkor mutatta meg az olasznak a Richter telepét.

Szilvás gyakran felbukkant a híradásokban a kilencvenes évek második felében. Először az 1995-ben feltűnt, a szocialista párthoz kötődő ifjúsági mozgalom, a Xénia-láz támogatójaként ismertté vált és utóbb a Nutricia-csoportba olvadt tejipari cég, a WÉS Rt. vezérigazgatója volt (HVG, 2001. október 27.). Szilvás 1998-ban a Di Cosimo által vezetett Dicobe-csoportnak lett a magyarországi kapcsolattartója. A Fradi megmentése érdekében 25 millió dolláros tőkéjű közös részvénytársaság alapítására tett ajánlatot a "befektetői kör", majd gyakorlatilag eltűnt (HVG, 1998. május 22.).

A homályos hátterű Dicobe tárgyalásai során játszott szerepét Szilvás ma már önkritikusan minősíti, mondván, számára is utólag derült ki, hogy a Dicobe-tulajdonosoknak se valódi szándékuk, se pénzük nem volt a Fradi megszerzésére. Őt azonban - állítása szerint - megtévesztette partnereik gazdagságának ügyesen tálalt látszata. A balul sikerült Fradi-üzlet nyomán Szilvás kikerül a figyelem középpontjából, neve 2000 után csak egy közel 30 millió dolláros eximbankos hitelígérvény kapcsán merül fel, amelyet a Ganz Port Rijeka Rt. kapna egy adriai kikötőberuházáshoz, s amely cégnek Szilvás a pénzügyi tanácsadója.

Mások ugyanebben az időszakban eltűntnek tekintik. Az általa 1997-ben alapított és vezetett Z. S. Z. Kft. ügyében az adóhivatal 2007 májusában a cégbíróságtól követelte a törvényesség helyreállítását arra hivatkozva, hogy bejelentett címén az ügyvezető nem érhető el, s a cég 2002 óta nem adott be mérlegbeszámolót. Hasonló volt a helyzet egy másik Szilvás-cégnél, a GP&J Kft.-nél, ahol a cégiratok szerint 2000-ben az adóellenőrök szintén nem találták Szilvást. Nagyjából így járt a cég kijelölt végelszámolója is (itt a törvény által kötelezően előírt tőkeemelés elmaradása a hatósági megszüntetés indoka), aki az ügyvezető eltűnése miatt még - igaz, elutasított - rendőrségi feljelentést is tett.

Más szempontból viszont Szilvás továbbra is aktív. A 2006-os helyhatósági választások idején az SZDSZ delegáltja volt az érdi választási bizottságban, igaz, rögtön ezután kilépett a pártszervezetből. "Akkoriban nagyon sokat voltam külföldön, valószínűleg ezért hitték, hogy eltűntem" - magyarázta a HVG-nek, hozzátéve, hogy a pártból való kiválását éppen a Lazio-ügy indokolta: nem akarta, hogy személye bárki számára kellemetlenné váljon. A magyar igazságszolgáltatásnak ugyanakkor mindig a rendelkezésére álltam - állítja, utalva arra, hogy 2006-ban és 2007-ben olasz kérésre beidézték a Fővárosi Bíróságra, ahol azonban bűncselekmény hiányában elutasították az olaszok őrizetbe vételi indítványát. Szilvás egyébként hangsúlyozta: ellene zsarolás, a piac befolyásolása, illetve a tőzsdefelügyelet megtévesztése miatt emeltek vádat Olaszországban, amiből a zsarolást első fokon ejtették, a másik két vádpontban elmarasztalták ugyan, de nem jogerősen, a fellebbezést követő másodfokú tárgyalásra pedig csak ez után kerül sor.

Madonna szinte az utolsó pillanatban mondott le egy koncertet

Madonna szinte az utolsó pillanatban mondott le egy koncertet

Bújtatott reklámmal bombázzák a tiniket egy magyar websorozatban

Bújtatott reklámmal bombázzák a tiniket egy magyar websorozatban

A Fábián Juliról készült film úgy beszél a nagyságról, hogy nem épít bálványt

A Fábián Juliról készült film úgy beszél a nagyságról, hogy nem épít bálványt

Új esztergomi hibrid: 7 millió forint felett startol a legjobban felszerelt új Suzuki Vitara

Új esztergomi hibrid: 7 millió forint felett startol a legjobban felszerelt új Suzuki Vitara

Büszkélkedik a Posta: a belföldi karácsonyi csomagok csak 2 százalékát nem vitték ki időre

Büszkélkedik a Posta: a belföldi karácsonyi csomagok csak 2 százalékát nem vitték ki időre

Magyar győzelem Szlovénia ellen a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Magyar győzelem Szlovénia ellen a férfi kézilabda Európa-bajnokságon