A kevesebb közpénz erőteljesebb öngondoskodásra készteti a magyar színházakat - derül ki a teátrumok múlt évi működéséről készült HVG-kutatásból. A díjak és a nézőszám között nem találtunk összefüggést.

Kevesebb néző, kevesebb előadás, stagnáló, illetve csökkenő bevételek - ez jellemezte a múlt évet a színházi szférában. A 2000 és 2005 között lezajlott konjunktúrát (HVG, 2006. június 17.) követő 2006-os stagnálás után (HVG, 2007. szeptember 1.) a tavalyi adatok már egyértelmű visszaesést mutatnak mind a keresleti, mind a kínálati oldalon.

A színházlátogatók tábora 4 milliós, és a múlt évi közel 14 ezres előadásszám még mindig fölötte van a 2000-es év hasonló mutatóinak, ám a publikum utóbbi két évben tapasztalt jó félmilliós megcsappanása nem sok jóval kecsegteti a teátrumok működtetőit: a nézők visszaszerzéséhez alighanem hosszabb időre lesz szükség, mint amennyi idő alatt elvesztek. Némi vigasz, hogy a színházlátogatás, mint szabadidős és kulturális tevékenység, még mindig népszerű Magyarországon: a száz lakosra jutó negyven színházlátogatással még mindig hozzuk az európai átlagot.

A nézőkre amúgy nem nagyon lehet panasz. Ugyan kevesebben, mint korábban, de még a háztartások romló anyagi viszonyai közepette is majd 200 millió forinttal többet hagytak a jegypénztáraknál 2007-ben, mint egy évvel korábban. (A színházjegyek ára tavaly átlagosan 1774 forint volt - szemben az egy évvel korábbi 1725 forinttal -, igaz, a még mindig nyomott átlagár az olcsó "táj" vagy ingyenes előadások számlájára is írható.)

A színházakhoz a jegyeladásokból befolyt 7,3 milliárd forint az egyéb - nem a produkciókból származó (például ingatlanhasznosítás, vállalkozási) - bevételek szerény mértékű, 1 százalékos növekedésével együtt is csak arra volt elegendő, hogy némileg kompenzálja a szféra fő forrását jelentő költségvetési, fenntartói támogatások megcsappanását (lásd ábránkat a 22. oldalon). Igaz, utóbbiak még így is közel a kétharmadát fedezik a színházi kiadásoknak. A teátrumok összbevétele 2007-ben hajszálnyival - 20 millió forinttal - haladta meg az egy évvel korábbit, ami a közel 39 milliárd forintos összforgalomhoz képest elenyésző növekedés, az év közbeni 8 százalékos inflációt figyelembe véve pedig reálértéken kiadós pozícióromlást jelent.

A színházak működését jellemző adatok között mindenesetre nagyítóval kell keresni olyat, ahol növekedés mutatkozik. Az összesített statisztikában egyedül a főfoglalkozású dolgozóknál mutatkozott némi, összesen 69 fős emelkedés. Ez vélhetően annak tudható be, hogy a színészekhez hasonlóan tavaly óta már a kiszolgáló személyzet, díszletmunkások, ügyelők is választhatják az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulási adózási formát, így a színlelt vállalkozói szerződések egy része rendes munkaszerződéssé alakult át.

Az egyes színházaknak juttatott közpénzek nagyságát tavaly sem elsősorban szakmai eredmények határozták meg, hanem a "hagyomány", illetve alighanem az is, hogy az aktuális vezetés milyen lobbiképességgel rendelkezett. Ebből a szempontból különösen érdekes lehet, hogy a 2008. tavaszi - nemritkán politikai alapon történt - direktorváltások után (HVG, 2008. április 26.) mennyiben változik majd meg az igazgatókat kinevező önkormányzatok támogatási koncepciója.

Számításaink szerint tavaly a szekszárdi Német Színház tudhatta a magáénak a viszonylag legmagasabb fenntartói támogatást, az összes bevétel 87 százalékát. (A teátrum jelenlegi tulajdonosa a Tolna Megyei Önkormányzat, de - a kisebbségi törvényre hivatkozva - magáénak követeli azt a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata is.) Magas - a bevételek 80 százaléka körüli - fenntartói támogatásból gazdálkodott tavaly az operaház és a Nemzeti Színház, illetve több vidéki teátrum is (a soproni és a veszprémi Petőfi, a kaposvári Csiky Gergely és a székesfehérvári Vörösmarty Színház).

A leginkább önmagukra utalt műhelyek továbbra is a kis színházak (Stúdió K, Maszk, Karinthy, Bozsik Yvette Társulat), amelyeknél az összbevétel kevesebb mint egyharmada származik az alapítótól, fenntartótól. A tavalyi adatok alapján azonban több nagy múltú színházról is elmondható, hogy ha teljesen nem tudták is függetleníteni magukat az állami, önkormányzati büdzséktől, a köldökzsinórról - ha volt ilyen - leszakadtak. A Madách, a Thália, az operettszínház bevételeinek például csak mintegy a harmada származik ilyen forrásokból.

A színházak saját bevallásán alapuló - a kultusztárca által összesített - adatok alapján végzett számításaink szerint a klasszikus módon, jegyeladásból szerzett bevételek tavaly is csak elenyésző hányadát tették ki a színházak összes bevételeinek. Alig volt olyan társulat (az összes teátrum ötöde), amelynél az előadások értékesítéséből származó pénzek legalább az összbevétel negyedét elérték. (Pedig a potyázók száma elenyésző: a tiszteletjegyesek aránya tavaly 5 százalék volt.) Már a kategória csúcstartói közé is könnyen be lehetett jutni az egyharmados jegyárbevételi aránnyal (lásd Jegyárbevétel-bajnokok című táblázatunkat). Hasonló volt a helyzet a pályázati, szponzorációs pénzek begyűjtésénél is, ahol szintén a kisebb költségvetéssel dolgozó társulatok jeleskedtek. Mindezt olyan környezetben, amikor a szponzorációs pénzek aránya - amely a szféra egészét tekintve már eddig sem érte el az összbevétel fél százalékát - még csökkent is.

A színházak jó része láthatóan tudomásul vette, hogy nem úszhat szembe az árral, s a szigorúan vett drámai előadásokból nem tud a piacról megélni. Ahogy korábban, úgy tavaly is a zenés darabok vonzották a legtöbb nézőt, elsősorban a fővárosi, azon belül is az operett-, a Madách és a Vígszínházba. Utóbbi azonban egy prózai darabbal (Száz év magány) is beverekedte magát a top 10-be, és Cseresznyéskertjét is közel 21 ezren látták (ami látogatószámban a 17. helynek felel meg). A legtöbbször játszott darabok csúcstartói közé ezúttal egy kisebb társulat, a Krétakör is bejutott egy igazi klasszikussal, a Hamlettel. Az elmúlt évtized nemzetközileg is az egyik legsikeresebb - bár idén tavasz óta már egyfajta befogadó színházként működő (HVG, 2008. március 15.), majd a nyár elején meg is szűnt - független társulata majd félszázszor tűzte műsorára a dán királyfi történetét, igaz, azt összességében kevesebb mint 5 ezer néző láthatta.

Immár második éve verhetetlen az operettszínház Rómeó és Júlia-előadása. Bár 2007-ben közel 6 ezerrel kevesebben vettek rá jegyet, mint az előző évben, távoli konkurenciája így csak egy akadt, s az is házon belülről: az operett-társulat Rudolf-előadása. A Madách is felállított egy kisebb rekordot: az év közben tűzték műsorra az Édeskettes hármasban-t, de a zenés komédia már a bemutatót követő nyolc hónap alatt kis híján dobogós helyezést ért el, nézőszámban pedig a 2006-os ezüstérmes - szintén Madách-előadás - Producereket is lekörözte.

A "slágerlista" önmagában több szempontból is megtévesztő képet ad a színházak működéséről. A közönségsiker zenés színházi produkciók a teljes repertoár kevesebb mint egytizedét alkotják. Műfaját tekintve a legtöbb előadás (41 százalék) még mindig prózai darab.

Szembetűnő sajátosság, hogy a szakma értékítélete alapján valamilyen szempontból kimagaslónak ítélt - különböző díjakkal elismert - előadások a nézőszám alapján nem igazán tartoznak a leglátogatottabb produkciók közé. Az Örkény Színház Finitója például, amely tavaly szinte minden díjat elvitt - nyert a Pécsi Színházi Találkozón, megkapta a Teátrum-díjat, és a színikritikusok is több kategóriában díjazták -, nézőszám alapján csak az 58. lenne egy ilyen rangsorban. A budapesti Katona szintén díjhalmozó Goldoni-komédiája is csak a 172. helyezett lenne nézőszám alapján. Ami egyébként nem is rossz, hiszen van olyan díjazott darab, ami pár ezres nézőszáma alapján (lásd Díjazottak nézettsége című táblázatunkat) kifejezetten az alsóházban, valahol az 400-500. között tanyázna. Ez persze nem feltétlenül érdektelenséget jelent, hanem például azt is, hogy év közben tűzték műsorra a darabot.

A teltház-arány szempontjából egyik színháznak sincs szégyenkeznivalója. A legrosszabb - 60 százalék körüli - kihasználtsággal néhány nemzetiségi színháznál találkoztunk. (A számításakor az adott színház befogadóképességét szoroztuk meg múlt évi előadásai számával, majd az így kapott telt házas nézőszámot hasonlítottuk össze a ténylegessel.) Az 52 színház által fenntartott összesen 138 játszóhely több mint a fele büszkélkedhet azzal, hogy előadásai rendre telt házzal - éves szinten 95 százalék feletti látogatottsággal - mennek, szinte függetlenül attól, hogy kis befogadóképességű (például Bárka, Budaörsi Játékszín, Szkéné) vagy több száz fős nézőtérrel rendelkező teátrumokról (operettszínház, Nemzeti, illetve a megyeszékhelyi színházak nagyszínpadai) van szó. Még a telt házat ritkán produkáló színházak körében is inkább a 80 százalék körüli kihasználtság az általános, ami azt is jelzi, a többség biztosra megy: inkább kevesebb előadást hirdet meg, így azokon alig marad üres szék.

DOBSZAY JÁNOS

Megállapodott az Auchan a szakszervezettel a béremelésről

Megállapodott az Auchan a szakszervezettel a béremelésről

Kártérítést kaphat Tóásó Előd

Kártérítést kaphat Tóásó Előd

Terry Jones legjobb pillanatai

Terry Jones legjobb pillanatai

Itt az első dal az új Pearl Jam albumról

Itt az első dal az új Pearl Jam albumról

A mentőszolgálat szerint túl bonyolult kiszámítani, mennyi idő alatt érnek ki a betegekhez

A mentőszolgálat szerint túl bonyolult kiszámítani, mennyi idő alatt érnek ki a betegekhez

A rendőrség most a fürge ujjú álmasszőr, Erika történetével jelentkezett be a Twitteren

A rendőrség most a fürge ujjú álmasszőr, Erika történetével jelentkezett be a Twitteren