Tetszett a cikk?

Egy kulturáltnak semmiképp nem nevezhető kampány után - melyben épp csak az MDF programjáról nem esett szó - ismét...

Egy kulturáltnak semmiképp nem nevezhető kampány után - melyben épp csak az MDF programjáról nem esett szó - ismét Dávid Ibolyát választotta elnökének a párt tisztújító gyűlése. A vasárnapi voksoláson a jelenlévők kétharmada (az összes szavazásra jogosult 54 százaléka) támogatta az Almássy Kornél alelnök visszavonulása után (HVG, 2008. szeptember 20.) immáron egyedüli jelöltként induló elnököt. Ám még ezt megelőzően egy utolsó rohamot indított az MDF-ben fennálló rend ellen fellázadt fiatalok csapata, akiknek a történtek után már azzal is szembe kell nézniük: nem biztos, hogy tartós maradásuk lesz az anyapártban.

Dávid Ibolya. Hatszoros győztes
© Dudás Szabolcs
A Dávid Ibolya által a megfigyelési üggyel korábban kapcsolatba hozott, alvilági módszerek alkalmazásával megvádolt Almássy két hét rejtőzködés után állt elő a maga verziójával. Krimibe illő történetet adott elő arról, milyen megfélemlítési kísérletek hatására döntött úgy, hogy visszalép a jelöltségtől. Beszélt arról, hogy titokzatos alakok léptek feleségéhez az utcán, tudomására hozva, ismerik gyermekei minden lépését; összefüggést vélt felfedezni a személye elleni támadások és például a nejénél kezdeményezett adóvizsgálat között.

Minden állítása közül a legmeghökkentőbbnek az az emberrablási sztori bizonyult, amelynek áldozata az őt támogató Somogy megyei MDF-elnök, Balla György lett volna. Az eset, amelyben hivatalos feljelentést csak múlt pénteken tett az érintett, a két héttel ezelőtti választmányi ülést megelőző napra datálódik, amikor is - így a politikus igazmondás terhe alatt tett vallomása - egy fegyveres, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jelvényét viselő, általa egyébként ismert "kommandós" kereste fel Ballát. Arra kényszerítette, hogy egy idegen lakáson töltse az éjszakát, ahonnan szoros kíséret mellett csak másnap reggel távozhatott a választmányi ülés helyszínére. Almássy szerint a családjával és támogatójával történtek, valamint az, hogy Dávid Ibolya közvetítőn át közölte vele, újabb, reá nézve terhelő adatokat hoz nyilvánosságra, olyan sokkhatást váltottak ki, hogy a jelöltállító választmány reggelén már nem is bírt gondolni a korteskedés folytatására, sem pedig arra, hogy feljelentést is tehetne. Utóbb egyébként Szilvásy György titokminiszter cáfolta a Cég érintettségét, csakúgy, mint korábban azt a vádat, hogy ők szivárogtatták volna ki Dávid Ibolyának az Almássyt az úgynevezett árnyék-titkosszolgálattal kapcsolatba hozó telefon-lehallgatási anyagot. Az NBH-nál pedig azzal érveltek, nincsenek kommandósaik, és embereik nem használnak jelvényt.

Az önkéntes száműzetésből a tisztújítás előtti órákban visszatért Almássy azt kérte a küldöttektől, ne támogassák Dávid újraválasztását, aminek a 96 ellenszavazatot elnézve volt is némi foganatja (207-en viszont igent mondtak a párt 12. elnökválasztásán, amiből hatot Dávid nyert). A válasz nem is késlekedett: a Dávidot kihívó MDF-alelnököt kizárták a parlamenti frakcióból. S bár az aktust formai hiba miatt (az érintettet nem hívták meg a kizárásáról határozó ülésre) hétfőn, a tisztújító gyűlés másnapján meg kellett ismételni, az eredményen ez mit sem változtatott. Almássynak ráadásul nemcsak a frakcióból kell távoznia - MDF-frakciós mobilját már korábban letiltották, szakértőitől pedig visszavonták a belépőket -, de a hétfőtől már a függetlenek között ülő képviselőt alighanem a párttagok sorából is törölni fogják (a kizárást az alapszabály nem ismeri).

Az újraválasztott MDF-vezetés, amelyik meglehetős késéssel ismerte fel, hogy Almássy korántsem olyan esélytelen a kilenc éve hivatalban lévő elnökkel szemben, mint azt kezdetben hitték, a hétvégén már a megtisztulásról, a helyzet normalizálódásáról beszélt. Korántsem biztos azonban, hogy a történetnek ezzel vége van. A tízfősre fogyatkozott frakció önálló létezése határára érkezett. Elegendő akár egyetlen kilépő, kieső képviselő, az MDF-frakció a házszabály alapján automatikusan megszűnik. Bár az Almássyval közelebbről vagy távolabbról rokonszenvező képviselők - úgy tudni, ide sorolható például Csáky András és Pettkó András - nem foglalkoznak a kilépés gondolatával, a frakcióvezetés a múlt héten amolyan hűségesküt kért tagjaitól. Emellett számolhatnak azzal, hogy például a volt fideszes honatya Lengyel Zoltán, de adott esetben az a Gyenesei István miniszter is, aki 2006-os képviselővé választása előtt támogatási szerződést kötött az MDF-fel Somogy megyében, átigazolással segíthet az MDF-frakció megmentésében.

A fő kérdés azonban az, hogy a - Schmuck Andor és Leisztinger Tamás személyén keresztül balos kapcsolódásokat felmutató - Tisztelet Társasága és az MDF együttműködésének elmélyítésén munkálkodó Dávid-féle vezetés képes lesz-e integrálni azokat az almássystákat, akik egyáltalán nincsenek kevesen, és joggal érezhetik úgy: nagyon sok településen ők viszik a vállukon az MDF-et. Erős bástyái vannak a változást akaróknak például Budapesten, Bács-Kiskun megyében, de Herényi Károly frakcióvezető felségterületén, Somogy megyében is. Ráadásul a most formális vezető nélkül maradt elégedetlenek kezén van a párt utánpótlás-válogattottja, a Lasztovicza Gábor vezette Ifjúsági Demokrata Fórum is. Az egész országra kiterjedő, jól kiépült struktúrájával rendelkező ifiszervezet pedig alkalmasint még egy ellen-MDF létrehozásának is inkubátora lehet.

DOBSZAY JÁNOS

Philippe Legrain: Mi lesz a populizmussal Trump veresége után?

Philippe Legrain: Mi lesz a populizmussal Trump veresége után?

„Tökéletes digitális oktatatást lehet csinálni akár eszköz nélkül is”

„Tökéletes digitális oktatatást lehet csinálni akár eszköz nélkül is”

Dél-koreai vakcinafejlesztőket támadtak meg észak-koreai hackerek

Dél-koreai vakcinafejlesztőket támadtak meg észak-koreai hackerek