Felfüggeszti a tokaji világörökségi területből való kilépést szorgalmazó határozatát Szerencs önkormányzata a héten, ám megnyugvást csak egy új – a kötelezettségek mellé pénzt is adó – törvény hozhat.

Igazán illusztris társaságban birtokolja a tokaji borvidék a világörökségi címet, hiszen az észak-magyarországi területen kívül csak három bortermő térség kapta meg eddig ezt az UNESCO világörökségi bizottságától. A világ leghíresebb borvidékei közül a bordeaux-i Saint-Emilion és a portói borok hazája, Alto Douro mellett a szintén portugál azori-szigeteki Pico borvidéke büszkélkedhet a világörökségi terület elnevezéssel, s rajtuk kívül csak az osztrák Wachau kérelmének elbírálása során vették figyelembe a bortermelést is.

E tájakon nagy becsben tartják a címet, a tokaji borvidéken azonban egyes önkormányzatok csak nyűgnek tekintik, és a legszívesebben már szabadulnának tőle. Mindennek oka a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei térség siralmas gazdasági és mindenekelőtt foglalkoztatási helyzete. „A Szerencsi kistérségben 25 százalékos a munkanélküliség” – mondta a HVG kérdésére Rónavölgyi Endréné szerencsi polgármester, az MSZP országgyűlési képviselője. Mint hozzátette, Szerencs ipari város, jelentős élelmiszeripara volt, ám például a cukorgyárra éppen a múlt évben került lakat. Megtelepült volna viszont Szerencsen egy szalmatüzelésű erőmű (HVG, 2007. november 10.), e terv azonban hatalmas ellenállást váltott ki a környéken, mindenekelőtt a borosgazdák körében. Az erőműre végül a hatóságok kiadták a jogerős építési engedélyt, a munkálatokat mégsem kezdték el, mert kiszállt a japán tőkéstárs. A Hujber Ottó szocialista kötődésű nagyvállalkozó nevével fémjelzett erőműépítő társaság hírek szerint a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) bevonásával pótolná a japánokat, kérdés azonban, hogy az állami cég mennyire veszi figyelembe azokat az érveket, amelyek a világörökségi terület védelmében ellenzik az erőműépítést.

A napokban készül el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) égisze alatt az a hatástanulmány, amely éppen a világörökség szempontrendszere szerint bírálja el a beruházást. A dokumentum az UNESCO Világörökségi Bizottságának megküldendő jelentés alapjául szolgál. A bizottság másfél éve napirenden tartja a tokaji terület sorsának alakulását. A hatástanulmány valószínűleg nem támogatja az erőmű létrehozását, s ez az álláspontja a KÖH-nek is, amely fenntartásokkal fogadta a beruházást.

„Az UNESCO számára az a fontos, hogy a világörökségi értékeket megőrizzék” – mondta Fejérdy Tamás, a KÖH elnökhelyettese, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság titkárságának a vezetője. Ezért előírás részükről, hogy egy kezelési terv rögzítse mindazt, amit tenni kell, hogy az értékek megmaradjanak, illetve pontosan leírja mindazt, hogy mit nem szabad megtenni világörökségi területen. Mindent persze nem lehet előre szabályozni, s Fejérdy szerint „természetesen előfordulhat olyan eset is, amikor egyenként kell megvizsgálni a fejlesztési elképzeléseket, harmonizálnak-e az értékmegőrzéssel”.

A világörökség értékeire hivatkozók szerint az energiaberuházások nem tartoznak a támogatandó körbe. „Nem minden iparfejlesztés ellen vagyunk, hiszen a világörökségi területen belül Sátoraljaújhelyen is létesült ipari park” – szögezte le Májer János tokaji polgármester, a Tokaji Történelmi Borvidék Világörökségi Egyesületének elnöke. Érvelésük a megyében meghallgatásra talált, s a nemrégen elkészült, elfogadás előtt álló területrendezési terv már tiltaná ezeket a beruházásokat a világörökség területén.

A szerencsiek ezért úgy érzik, a cím árt a városnak, s decemberben úgy határozott a képviselő-testület, szeretnék a települést kivonni a világörökség területéből. Bár korábban több falu is jelezte ezt a tervét, végül csak Golop és Tállya csatlakozott Szerencshez. Tállya szintén egy energetikai beruházás meghiúsulása miatt szeretne szabadulni a világörökségi kötöttségektől.

A világörökségi területből azonban nem lehet egyszerűen kilépni. Az UNESCO-val ugyanis a magyar állam áll nemzetközi kapcsolatban, nem pedig az egyes önkormányzatok. „Az UNESCO Világörökségi Bizottsága a tokaji borvidék területének integritását veszélyben látva akár úgy is dönthet, hogy a veszélyeztetett világörökségek listájára veszi fel a helyszínt, amely aztán le is kerülhetne a világörökségi listáról, ha értékeit jóvátehetetlen, visszafordíthatatlan károsodás érné” – vázolt fel egy veszélyt kérdésünkre Fejérdy. Eddig egy alkalommal történt ilyen, Omán esetében (egy olajtermelés miatt megkurtított természeti területet húztak le), de számos más terület, például Drezda egy tervezett Elba-híd miatt, már a veszélyeztetett örökségek listáján van. Magyarországról még nem került ez utóbbiak sorába egyetlen terület sem, ám a világörökségi bizottság tavaly nyári ülésén már téma volt mind a tokaji borvidék, mind a budapesti világörökségi helyszínek problémája, például a zsidó negyeddel kapcsolatos építkezések miatt. Mind a két területről idén februárig jelentést kell benyújtani a bizottságnak.

A borvidéki önkormányzatok szerint hiányos a világörökség jogi szabályozása (HVG, 2008. február 23.), s sürgetik egy törvény megalkotását. Ettől természetesen nem csupán a jogi helyzet tisztázását várják, hanem állami pénzforrások megnyílását is. „A tokaji világörökség kezelőszerve a mi egyesületünk, amelynek költségeit gyakorlatilag Tokaj városa állja, mivel erre egyetlen fillér sincs az állami költségvetésben” – mondta Májer. Osika József tállyai polgármester szintén a pénztelenséget kárhoztatta: „Az állam egy csomó kötelezettséget lepasszolt, viszont egy fillért sem adott hozzá.”

Az nyilvánvaló, most nem olyan a költségvetés helyzete, hogy gyors sikert remélhetnének a világörökségi területek kezelői. Ezt mutatja a törvény sorsa is: információink szerint már tavaly ősz elején elkészült egy változat, ám az Oktatási és Kulturális Minisztérium úgy döntött, újat kell előkészíteni. Erre pedig meglehetősen hosszú időt adtak, Hiller István miniszter szerint a törvény koncepcióját idén nyáron kell megismertetni a világörökségi bizottsággal, s az őszi kodifikációs munkák után leghamarabb 2010. január 1-jén léphet életbe a törvény. Szerencs polgármestere szerint legfeljebb addig terjed a türelmük, hogy ezen a héten felülvizsgálják a világörökségi területből való kilépési határozatukat. Vissza azonban nem vonják, csak felfüggesztik a végrehajtását egy évre.

RIBA ISTVÁN

Társadalom

Tülekedő jelöltek

Annak ellenére, hogy évek óta vita folyik a világörökségi címmel járó kötelezettségekről, sorban állnak a magyar...

Másképp is lehet edzeni, ha tovább akar élni

Másképp is lehet edzeni, ha tovább akar élni

A belvárosi alpolgármester Vajna Tímea fánkjait osztogatta a gyerekeknek

A belvárosi alpolgármester Vajna Tímea fánkjait osztogatta a gyerekeknek

“A néppártiak többsége felfogta, hogy a Fidesz támadása a Néppártot gyengíti”

“A néppártiak többsége felfogta, hogy a Fidesz támadása a Néppártot gyengíti”

Szülés után elvérzett egy koszovói riporternő egy budapesti kórházban

Szülés után elvérzett egy koszovói riporternő egy budapesti kórházban

Az én hetem: Karafiáth Orsolya és a Mágus kacaja

Az én hetem: Karafiáth Orsolya és a Mágus kacaja

Több tízezer alkalmazás garázdálkodott a Facebookon, felfüggesztették őket

Több tízezer alkalmazás garázdálkodott a Facebookon, felfüggesztették őket